Az angol nyelvű trailer után megérkezett a Shrek 5 várva várt első magyar szinkronos előzetese, amelyben kedvenc zöld ogrének és hűséges társainak teljesen új kihívásokkal kell szembenézniük. A történet szerint Shrek és Fiona egykori ártatlan kisbabái az eltelt évek alatt termetes ogrékká cseperedtek, a bonyodalmak középpontjában pedig ezúttal a lányuk áll majd. A fergeteges képsorok nemcsak a nosztalgiát járatják csúcsra, hanem szellemesen kikacsintanak a megújult animációs stílusra, és még Olafnak is odaszúrnak egyet. A kultikus széria legújabb felvonása a tervek szerint 2027 nyarán debútál a mozikban az eredeti gárda közreműködésével.
Felnőttek Shrek és Fiona gyerekei
Amikor a mozikba kerül a legújabb rész, pontosan tizenhét éve lesz annak, hogy utoljára magunk mögött hagytuk a jól ismert mocsarat. Bár a franchise azóta tett néhány sikeres kitérőt, klasszikus, számozott folytatást nagyon régóta nem kaptunk. A történetben nagyjából ugyanennyi idő telhetett el, így Shrek és Fiona három gyermeke, Felicia, Fergus és Farkle már felnőtt, megtermett ogrékká váltak. Utóbbi kettőt az eredeti verzióban Marcello Hernandez és Skylar Gisondo szólaltatja meg, míg lányuknak a zseniális Zendaya kölcsönzi a hangját. A bonyodalmak – és talán egy váratlan lakodalom – éppen a lányuk körül forognak majd, miközben az örökmozgó Szamár továbbra is mesterien megy Shrek idegeire. A gyors nosztalgiázás után a mocsár lakói egy börtönben kötnek ki, ahonnan izgalmas és kiszámíthatatlan kalandok veszik kezdetüket. A friss videó egyúttal remekül poénkodik azon is, miért volt szükség a megszokott animáció látványos ráncfelvarrására, ráadásul Olaf is kap egy komolyabb fricskát a jelenetek során.
Az ötödik epizód munkálatait rendkívül biztos kezek vezetik, hiszen a rendezői székben a Shrek 2 társrendezője, Conrad Vernon, valamint a Shrek a vége, fuss el véle (Shrek Forever After) készítésében is részt vevő Walt Dohrn foglalnak helyet. Az eredeti szinkronstábból természetesen visszatér Mike Myers, Cameron Diaz és Eddie Murphy, de a hírek szerint Antonio Banderas is újra hallható lesz Csizmás Kandúr szerepében. Bár a 2010-es negyedik rész óta a címszereplő zöld ogre nem mutatkozott, Kandúr 2022-ben a Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság (Puss in Boots: The Last Wish) című nagyszerű, mély mondanivalójú animációs filmmel tért vissza, ami tovább öregbítette a franchise hírnevét. A William Steig mesekönyvén alapuló, zseniális popkulturális paródiasorozat még 2001-ben indult útjára az első résszel. Azóta számtalan rövidfilm és spinoff kalauzolt el minket Túl az Óperencián (Far Far Away) varázslatos birodalmába. A Shrek 5 a tervek szerint 2027 nyarán érkezik meg a mozikba.


Minyonok és szörnyek (2026) • (12) • amerikai animációs családi vígjáték, 90 perc – Bemutató ideje: július 1.








