Nagyon érdekes és kényes témát dolgoz fel a Transzneműség, négy transzgender gyermek öt évébe kapunk bepillantást, kinek miképp alakult az élete ezen időszak alatt. Megismerjük a szülőket, és ami a legfontosabb a gyerekeket is közelről.
Jay, Leena, Avery és Phoenix mind más háttérből érkeznek, más utat járnak be, amire a film a legelején felhívja a figyelmünket: minden transzgender ember útja más és más, ezért nem szabad nagy általánosításokat levonni ebből a filmből. Nem jártunk a cipőjükben, ezért ítélkeznünk sem szabad. Van olyan karakter, akinél láthatóan ez egy tök természetes dolog, s látszik, hogy 100% biztos a dologban és van, ahol a néző zavarban van, mert azt érzi, hogy valami nem stimmel.
A film eredeti címe a Transhood, a childhood, parenthood és a trans egybevonásával született meg, ahogy a film is egyfajta keveréke egy coming-of-age mozinak és annak, milyen gyerekeket nevelni és milyen transznak lenni.
Ahogy a film se foglal állást és nem áll egyik oldalra se. Ahogy egy jó dokumentumfilmhez illik, több oldalt és aspektust is megmutat. A szereplők nem lesznek a szemünk előtt szentek, pont ellenkezőleg: a szülőkből és a gyerekekből is sikerül a kamera előtt kihozni az embert, az igazi embert. Vannak hibás döntéseik, van, amikor helytelenül döntenek. Ami nagyon jó, hogy a szereplőink a szemünk előtt nőnek fel. Van, aki tiniből felnőtté, és van aki gyerekből tinivé.
Igaz, hogy azt írtam, hogy a film nem foglal állást, viszont nekünk nézőknek talán egyértelmű, hogy melyik oldalt válasszuk. Számomra egyértelmű volt, hogy a kirekesztettek és az üldözöttek oldalára állok. Mert ami közös a gyerekekben, hogy mind kaptak gyűlöletet és megvetést másoktól. Lehet ez a lakhelyük miatt, hisz mind Kansas Cityben, Missouri államban élnek, ami Amerika egyik legkonzervatívabb és egyik legvallásosabb régiója. Még törvényi szabályzás is sújtja a transzgendereket a film felvételének idején, nem csak az emberek közönye és gyűlölete. A filmből is kitűnik, hogy sok embernek fogalma sincs mi az, hogy valaki transz. Összeszorul az ember szíve, amikor egy szülő eltiltja a gyerekét az egyik szereplőtől csak azért, mert transz. Vagy amikor egy szülő a saját gyerekére mondja, hogy lehet, hogy mentális betegség és majd kigyógyítja belőle, ha megint ilyet játszik.
Ami érdekes, hogy hogyan sújthat ekkora gyűlölet egy ilyen apró kis csoportot? Mert ami tisztán kiderül a filmből, hogy ezek az emberek nem akarnak semmi különöset, csak boldognak lenni, a tükörbe nézni és elégedett lenni azzal, amit látnak nap nap után. Ez nem tűnik valami istentelen dolognak. Ami biztos, hogy ennyit egy kisgyerek is tudhat.
A Transzneműségből mindenkinek kiderülhet, aki eddig nem tudta, hogy ezek az emberek nem jókedvükben transzok. „It’s not easy being trans” – ez egy kritikus pillanatban elhangzik egy gyerek szájából. Állandó támadások érik őket és a szemünk láttára szakadnak szét családok. A bigott nagyszülők nem beszélnek a gyermekükkel az unokájuk miatt, házasságok mennek tönkre és a barátságok érnek véget. De egy szülő mindent megtesz azért, hogy a gyermeke boldog legyen. S nem szabad itt megállni: a film forgatása során követtek el terrortámadást egy orlandoi LMBTQI szórakozóhely ellen, ahol 49 embert öltek meg. Ezek után az egyik kilencéves gyerek elmondja, hogy ő nem akar idén felvonulni, mert nem akar meghalni. Egy gyermeknek sem kéne halálfélelemben élnie. Ahogy egy gyereknek, egy felnőtt embernek sem szabadna csak azért szégyenkeznie, mert az, aki.
Szerencsére nem csak a negatív dolgokról szól a Transzneműség. Az egyik legjobb szál, az Leena sztorija. Megindító a története, ahogy a családjában mindenki támogatja, szereti és elfogadja annak, aki. A nagymamájától, az édesanyán át az édesapjáig. S igaz, hogy a szülei elváltak, de mindig közösen támogatják a lányukat. Leena apja az egyik legszimpatikusabb karakter, odaadó és figyelmes és minden pillanatban látszik milyen büszke a lányára, s hogy rá mindig számíthat.
Jay története is nagyon érdekes, talán az ő életében van a legtöbb változás. Hormon kezelését a szemünk előtt kezdik el, és mikor elbúcsúzunk tőle a szalagavatóra készül, s egyetemek közül válogat. Közben az anyukája szerelmes lesz, és Jaynek el kell fogadni az új szülőt. Az ő édesanyja fogalmazza meg a legerősebben, miért támogatja a gyermeke kezelését: azt mondja, inkább lesz egy egészséges fiam, mint egy öngyilkosságra hajlamos lányom.
Van olyan, aki még nagyon gyerek és amikor hormoninjekciót kap, akkor én is zavarban voltam a film elején, de a végére megtapasztaljuk, hogy pontosan miért is csinálják ezt és akkor elrendeződik. Természetesen van olyan szülő, akinek a döntései megkérdőjelezhetőek: Avery szülei szinte turnéznak a gyermekükkel, és bármennyire is azt érezni, hogy kezdetben a gyerek is szeretné, de nem tudom megéri-e kitenni ekkora céltáblának egy gyermeket. De erre a kérdésre a film végén válaszol egy másik gyerek, Jay szerint, ha az ő története akár csak egyetlen másik gyereken is segít, akkor az egész megérte.
Fontos azonban, nem minden szereplőn végeznek orvosi beavatkozásokat, van aki csak szociálisan gyakorolja a nemét, és nem végeznek rajta nem-megerősítő műtétet, vagy hormon kezelést. Van aki az eltelt idő alatt nemet vált, és van aki visszavált.
A Transzneműség egy nagyon megindító dokumentumfilm, ahol igazi emberi drámákat ismerünk meg. A szereplők azt szeretnék, hogy ne az alapján ítéljék meg őket, hogy transzneműek, és ez sikerül: mindenkit nagyon jól megismerünk, mindenkinek vannak álmai, tervei, mint mindannyiunknak. Ajánlott mindenkinek, aki tanulni szeretne, aki szeretné egy kicsit jobban megérteni, mit jelent ez a szó és mivel jár, ha az ember ezen az úton jár. Vagy annak aki szereti más boldogságát átélni, mert akárhogy is nézzük, a film vége felemelő.
Szólj hozzá!