Oliver Stone feldolgozásbán láthatjuk a volt NSA dolgozó, Edward Snowden kémbotrányát.

Amerika történelmét egyszer már megpecsételték. Ki ne emlékezne 9/11, amikor terrortámadás érte New York várost. Sok év kellett, hogy a város, és a nemzet túl tegye magát rajta, majd következett a 2010-es években az újabb fekete nap Amerika életében. Edward Snowden neve a médiából sokaknak ismert lehet, ő volt az CIA -s és NSA-s dolgozó, aki nyilvánosságra hozta kémügy dokumentumait, melyek lebuktatták az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatalt 2013-baan. Azóta is heves viták folynak róla, hogy milyen indokkal engedhették meg a hivatali szervek, hogy lehallgassanak bárkit is.

Bátran kijelenthetjük, hogy Oliver Stone visszatért, és az egyik legjobb filmjét mutatták most be a mozikban.  A JFK – Nyitott dosszié című film rendezője most újból politikai indíttatású filmet készített – ebben ő a legjobb. Snowden című új filmjében nagyszerűen keverte a véres politikát a filmes szakmával. A film tényleg mindent elmond, az elejétől a végéig megismerhetjük a főszereplő teljes életrajzi hátterét, talán még túl sok információt is közül a mű – ez persze kellett, mert valahogy ki kellett tölteni azt a 120 perces játékidőt. Hiába a sok információ, amit már sokszor hallottunk, mégis szépen, s lassan adagolja a rendező azokat, így a nézőnek el sem gondolkozik azon, hogy mik azok az apró részletek, amiket már maguk a forgatókönyvírók csempésztek bele a történetbe – ettől lett szép kerek. Három fő részre lehetne bontani a filmet. Az első maga Snowden, az ő karrierje. Visszaemlékezésében megtudjuk, hogy a számítógépes agytröszt miként kezdte pályafutását, és milyen balszerencsés okok vezettek ahhoz, hogy otthagyja a hadsereget, majd belépjen a hírszerzéshez. Második felvonást már maga a dráma, az amit a világ megismert az egész kémbotrányból. Itt a kész tényeket látjuk, halljuk, amik természetesen egytől-egyik igaz történet alapján kerültek be a filmbe. Hogyan tudódott ki az, hogy a háttérben mit művel az NSA, és hogy erről a legnagyobb vezetők mind tudtak, sőt még jóvá is hagyták a beavatkozásokat. A film egy adott pontjában az Oscar-díjas Citizenfour film cselekményeit kezdi el boncolgatni. Snowden egy interjúban mesélte el, milyen küldetéseken vett részt, mi volt a feladata, és a kormány miként használta fel programját a “terrorizmus elleni harcban”. Harmadik, és egyben utolsó fejezete a filmnek: Snowden privát, szerelmi élete. Itt főként a rendező és a forgatókönyv akarata egyszerre érvényesül, és természetesen Snowden kedves, Lindsay Mills. Rendkívül nehéz helyzetben van Mills, úgy kell hinnie párjának, hogy közben nem tud semmit, és ebből több heves vita is kerekedik kettőjük között, de szerelmük mindvégig kitart a történetben.

Főszerepben Joseph Gordon-Levitt (Edward Snowden) színészt láthatjuk. Gordon-Levitt tökéletesen adja vissza a vásznon Snowden-t, színészi játéka egyszerűen zseniális, amihez a smikesek is nagyban hozzájárultak. A jelenetekben a mimikája, hajviselete valósághűen tükrözi az igazi Edward Snowden-t. Ez persze nem véletlen, volt kitől eltanulnia, hiszen a színész és az igazi főszereplő többször is találkozott egymással a forgatások alatt. A legapróbb részletre is figyeltek a stábtagok, hogy minden a helyén legyen. A film tényleg mindent elkövetett annak érdekében, hogy a legjobb színészi gárdával dolgozhasson, a legjobb színészeket kérték fel a szerepekre. Ed szerelmét, Lindsay Mills-t Shailene Woodley játssza, akinek túl sok szerepe igaz nincs a filmben, csak az aggódó és mérhetetlenül szerelmes feleség szerepe jutott neki, de ezt hibátlanul adja elő. Vannak kisebb-nagyobb veszekedések, de mindvégig hisz Snowden-nek, és a világ végére is képes lenne követni őt. A CIA-nagyembere Corbin O’Brian (Rhys Ifans), aki végig mentorposztot tölt be. Erős és meghatározó alakja a cselekményeknek, többször bizonyította, hogy nem ismeri az erkölcs fogalmát, csak a cél hajtja. A film egyik fénypontja az volt, mikor egy hatalmas, fal méretű képernyőn győzi meg Snowden-t a jó ügy szolgálatáról, hogy mindaz, amit tesznek, az jó célt szolgál – Még arra is tesz utalást, hogy nem kivételeznek senkivel sem, még Mills-t is lehallgatták, és nem tart titkos szeretőt, hűséges férjéhez. Itt döbben rá igazán Snowden, hogy mennyire túllőttek a célon, és a világnak erről tudnia kell.

Nem hagyhatjuk ki Nicolas Cage-t sem a felsorolásból. Ő egy ex-CIA dolgozót alakít, amolyan professzori feladatokat lát el a Hírügynökségnél, oktatja a frissen felvételiző programozókat. Jó volt látni Cage-t, még ha ilyen rövid szerep is jutott neki, de annyi év után újra moziban láttuk a legjobbak között. Karakteréről sokáig nem lehetett eldönteni, hogy melyik oldalt is szolgálja, de a mozifilm végén erre is választ kapunk.

Kieran Fitzgerald és Oliver Stone szkriptje csak pont annyit enged bemutatni a számítógépes titkos világból a nézőnek, amennyi még izgalmas lehet egy átlag polgárnak is, s nem érzi magát kényelmetlenül a sok szakszó közepette. Nem ijedtek meg attól sem, hogy akcióval töltsék ki a százhúsz percet, mert pörgős és izgalmas jelenetek váltakozásával adagolja csak a szakzsargont, miközben mesés tájakon járunk, izgalmas katonai helyszíneket ismerhetünk meg, és még egy-két poént is elsütnek a filmben, bár ebből rakhattak volna többet is bele, úgy még jobban ínyünkre lett volna. Összességében így sem lehet okunk a panaszra, minden megvan a filmben, amit egy ilyen volumenű alkotáshoz nélkülözhetetlen.

VÉGSZÓ

Bátran jelenthetjük, ki a JFK után ezt lett Oliver Stone második legjobb filmje, akinek még arra is volt ideje a Snowden-filmnél, hogy a Citizenfour cselekményeit ügyesen használja fel filmjében, ezzel elérte azt, hogy ne kapjunk egy fenékig geek-filmet, hanem legyen benne dráma és akciói is bőségesen. A film látványban is jeleskedett, zseniális operatőri munkával találkoztunk, a helyszínek és díszletek megvilágítása pazar volt, és ami a legfontosabb a filmben, hogy remekül mozgatták a karaktereket a betonfalak között. Sok filmet láttunk már kis és zárt helyen játszódni, de valahogy mindig hiányjelét mutatta a mozi, na most ebben a filmben ez nem igaz. Mondhatjuk, mindketten, Stone és Snowden is elérte célját, mert míg előbbit filmjéért fogják dicsérni, addig utóbbit a tettéért, hogy ki mert állni a tévében, és vállalta a következményeket.