Shang-Chi (Simu Liu) még gyerekkorában elvesztette édesanyját, majd tinédzserként elszökött otthonról, miután apja még keményebbre fogta a fia nevelését. Főhősünk az egyik előkelő San Francisco-i hotel parkolófiújaként dolgozik barátjával, Katy-vel (Awkwafina), este pedig az egyik karaoke bárban buliznak kifulladásig. A két jóbarát látszólag kibékült sorsával, szeretik munkájukat és jól szórakoznak a bárban is. Shang-Chi próbálta maga mögött hagyni a múltat, új életet kezdeni az Egyesült Államokban, miután elmenekült apjától, de nem menekülhet a Tíz Gyűrű karmából. Egy nap azonban minden megváltozik, amikor apja titkos hadserege rájuk talál, hogy elvegyék a medáliont, amit még édesanyjától örökölt Shang-Chi. A fiú nem avatott be senkit a múltjába, még a legjobb barátja, Katy is akkor döbben rá, hogy az eddig Shuan névre hallgató főhős valódi neve Shang-Chi, és apja nem más, mint a Tíz Gyűrű terrorista-szervezet vezetője. Főhősünknek nem maradt más választása, mint hazatérni, hogy megmentse húgát (Meng’er Zhang) és apja mellett beteljesíteni a sorsát, hogy szolgálja a Tíz Gyűrűt, vagy szembeszállni a Marvel Moziverzum egyik legnagyszerűbb gonosz karakterével.
Volt szerencsénk személyesen is találkozni a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája szereplőivel, amikor 2019-ben a San Diego-i Comic-Conon bejelentették, de őszintén szólva, a bejelentés pillanatában nem fogott meg. Bár egytől-egyig mindenki nagyon kedves volt, jó hangvételben telt az előadás, amikor bemutatták Simu Liu főszereplésével a filmet, de valahogy nem éreztem azt, hogy ez lenne a 4. fázis egyik meglepetés alkotása. Sokan megkérdőjelezték, hogy a nagy Bosszúállók korában miért van szükség kevésbé ismert hősökre, miért nem érkezik az ötödik rész, amit meglepő módon nem jelentettek be. Az okok nyilvánvalóak: a női szuperhősök és a Fekete Párduc után bemutassanak egy ázsiai hőst is, hiszen Kína az egyik legfontosabb piac Hollywood számára, így született meg Shang-Chi és a legendája. Kezdetben nem fogott meg a film, majd amikor bemutatták az első előzetest Simu Liu születésnapján, és láttuk, hogy a színész hogyan reagált a Disney vezetés és az őt kritizálók kijelentéseire, illetve kijöttek az első külföldi reakciók a filmről, hogy mennyire nagyszerű lett, minden megváltozott. Kíváncsivá tettek, hogy mit hozott össze a stúdió.
Nem tud hibázni ez a stúdió. Őszintén szólva nagyon el kéne gondolkoznom, hogy mikor hoztak rossz döntést a Marvel Moziverzum alkotásaival kapcsolatban. Tanítani való, ahogy Kevin Feige és a stábja megtalálja a rendezőket, a színészeket. Kínában ostorozták a stúdiót, amiért Simu Liu kapta a főszerepet, miszerint „nem elég szép” erre a szerepre, nem felel meg az elvárásoknak. Csak hogy ők még nem látták ezt a filmet, mert bátran kijelenthetjük, hogy a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája a franchise egyik legszórakoztatóbb, leglátványosabb és legjobb eredettörténete, amit valaha bemutattak. A Marvel Studios újfent bizonyította, hogy remek szereplőgárdával bármiből képes kihozni a maximumot, és a kevésbé ismert karakterek is azonnal szívünkbe lopják magukat. Simu Liu neve 2019 előtt aligha csenget bárkinek ismerősen. Nem véletlen, többnyire másodhegedűs volt a korábbi alkotásokban. Igaz ez a rendezőre is. Destin Daniel Cretton a 2000-es évek óta jelen volt, de a nagy áttörést a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája hozta meg. A Marvel előszeretettel alkalmaz feltörekvő, ifjú tehetségeket, hiszen ők sokkal könnyebben tudják megcsillogtatni így tehetségüket, nincs rajtuk akkora nyomás, mint egy befutott, ismert direktornál. És nem utolsósorban, a legnagyobb filmrendezőket nehezebb is irányítani, nem veszik jó néven és sokszor nem fogadják meg az építő kritikákat sem, csak saját fejük után mennek. Addig ez nem igaz a tapasztalatlanabb filmesekre, hiszen karrierjük múlhat egy jó filmtől.
Egy hosszú és kissé vontatott bevezetőben kapunk egy visszaemlékezést, amiben megtudjuk, hogy mi történt a főhősünkkel. Ezt a felvezetőt a későbbiekben folyamatosan egészítik ki újabb részletekkel, hogy a végére összeálljon, hogy Shang-Chi miért is fordított hátat apjának, mi ez a konfrontáció az apa és gyerekei között. A stúdió azt az utat választotta, hogy nem egy nagy felvezetőt kaptunk Shang-Chi múltjáról, hanem fokozatosan építi fel a karakter háttértörténetét. Majd a bevezető után rögtön belecsapunk a sztori magjába. A szokásos unalmasnak közel sem nevezhető hétköznapjaikat tengetik a főszereplők, mikor a Tíz Gyűrű eljön Shang-Chiért. Itt kezd a cselekmény begyorsulni, pokolian látványos lenni a film. A kínai harcművészet minden aspektusát megmutatják nekünk. Jól megkoreografált harcjeleneteket látunk, amelyek végigkísérnek minket a továbbiakban is. Sőt, az utolsó felvonásra még a készítők gyógyszeres doboza is elgurult, annyira túltolták a látványvilágot.
És ezzel az utóbbi mondattal ergo megérkeztünk a film egyik legnagyobb betegségéhez is: a túltolták. Jómagam értetlenül álltam az utolsó felvonás előtt, hogy erre miért volt szükség. Részletekben a spoilerek miatt nem szeretnék belemenni, és így nehéz is kifejteni, de képzeljétek el a Doctor Strange látványvilágát, ahogy kitárult előttünk a tükördimenzió és a sötétdimenzió, és ezt szorozzátok meg legalább kettővel. Valami ilyen látványban van részünk a fináléban, amire egyáltalán nem volt szükség, már csak azért sem, mert az addig eltelt 100 perc túlzások nélkül telt el. Unalmasnak nem nevezhetjük, mert a figyelem egy másodpercre sem lankad az akciójelenetek és a karakterek érzelmes, olykor vicces pillanatai között, és éppen ezért hatott annyira furcsán a befejezés. Ez a film legnagyobb hibája, ami nem állná meg helyét egyik másik filmben sem, de mégis csak egy képregényfilmről beszélünk. Hatalmas és mindenféle szörnyek lepik el a vásznat, miközben főhősünk a Gyűrűkkel próbálja megmenteni a világot. A recept ismerős lehet a Marvel Studios korábbi alkotásaiból. Ha valami nem fog tetszeni a rajongóknak, akkor ez az utolsó felvonás lesz, amiből nyugodt szívvel kivághattak volt dolgokat, akkor sem lett volna rosszabb a filmről alkotott csodás összkép.
Furán hangzik, de a gonosz karakter teszi legerősebbé a filmet. Sok kritika érte a Marvel alkotásait, amiért sablonos és papírvékony karakterek voltak a gonosztevők Thanos érkezéséig, de Tony Leung karakterét a legjobbak között kell említeni. Shang-Chi apjáról van szó, a Mandarin nevezetű terroristacsoport vezetőjéről, akit a filmben Wenwunak hívnak. A főgonoszt leginkább Michael B. Jordan karakteréhez tudnám hasonlítani a Fekete Párduc-filmből. Akárcsak Koncolónak, Wenwunak sem világmegváltó és hatalomra törekvő gondolatok kavarognak a fejében, más a gonosztevő motivációja, ami elvesztett szerelméhez és gyerekeihez vezethető vissza. A film alaptézise az apa-fiú kapcsolat, a családi dráma. Wenwun attól lett olyan erős, hogy lehet azonosulni a karakter fájdalmával, s bizonyos szempontból megértjük tetteit. Érezhetően az utolsó harmadra az addig főszereplőt leléptették, s a főgonoszból csinálnak főszereplőt. Ha nem lenne elég a remek karakterkidolgozás, akkor pazar színészi játék is társul Wenwuhoz.
Simu Liu és Awkwafina karakterei jól tükrözik a mai fiatalokat, akik nem találják helyüket ebben a világban, miközben kipróbálnak mindent. Csak egyszerűen élvezni szeretnék az életet, és azt csinálni, amit imádnak. Simu Liu impresszív a hős szerepében, biztosan sokak egyik kedvence lesz. A legjobb barátját alakító Awkwafina hozza a tőle megszokott szokásos figurát, ám visszafogottabb formában. Néha azért így is elhagyja a száját egy-egy beszólás, amikor ő maga is rácsodálkozik a dolgokra.
VERDIKT
A Tíz Gyűrű legendája a legjobb Marvel Studios alkotások között foglal helyet, köszönhetően a remek karaktereknek, az egyik „legerősebb” gonosztevőnek és az erős eredettörténetnek. Az akciójelenetek szédítőek, a látvány magáért beszél, de a filmet a dráma teszi igazán naggyá. Egyedül a szédítő utolsó felvonás ront ezen valamit. Shang-Chi bemutatkozása erősre sikerült, bizonyította a filmben, hogy helye van a Marvel Moziverzumban, és ahogy a készítők is utaltak rá, még látjuk őt és a Tíz Gyűrűt a folytatásban.
Szólj hozzá!