Befejező részéhez ért A majmok bolygója előzménytrilógia, de vajon erre a befejezésre számítottunk?
Az egyik legérdekfeszítőbb, modern filmsorozat a jelen évtizedben az újramelegített A majmok bolygója-széria. Hiszen nem csak arra volt képes az előző két epizódjával (A majmok bolygója: Lázadás, A majmok bolygója: Forradalom), hogy friss vért adagoljon egy mérhetetlenül elnyújtott franchise-ba – teljesen új megközelítésből tálalta a ’60-as években bemutatott klasszikust -, hanem mindezek mellett egy egészen élvezhető, modern történetet tálalt a nézők elé. Hiába van szó jelen esetben is előzményfilmről, vagyis újra lenyúzott bőrről, mégis üdítő volt valami mást is nézni a mozivásznakon a szuperhősökön és transzformereken kívül. Az első rész közepes, mégis ütős élménye után a második epizód emelte a téteket, hogy aztán a trilógia zárása bombasztikusan, mégis a sorozathoz illően fejezze be a történetet. A majmok bolygója: Háború jött, látott és győzött.
A történet szerint 2 évvel járunk a Forradalom eseményei után, ahol is az emberek és a majmok összetűzésbe kerültek, és hogy Cézar megvédje fajtáját, harcba szállt az emberekkel. A film végén ugyan elestek az emberek, de még utolsó leheletük előtt sikerült értesíteni egy katonai bázist, ahol az Ezredes (Woody Harrelson) tesz szolgálatot. A film soraiból megtudjuk, hogy többről van itt szó, mint holmi segítségnyújtás, az Ezredes személyes indíttatásnak érzi, hogy leszámoljon a majmokkal, s azok vezetőjével, Cézárral. Az Ezredes háborút üzen Cézarnak, és kolóniájának, amit már az első képsorok felvezetnek. Rögtön a film elején a katonák egy kisebb csapata Cézár táborát keresi az erdő mélyén. A harc ott kezd izgalmassá válni, mikor az Ezredes rátalál a majmokra, és háború elé állítja Cézárt, aki mindeddig kerülte az embereket, próbált békére lelni, ám sajnos a cselekmények tekintetében elkerülhetetlen, hogy összecsapjon a két fél. Nem elég, hogy hadat üzen az Ezredes főhősünknek, még lelkiismeretével is fel kell vennie a harcot, a gonosz Koba kísérti őt.
Az egyik legfontosabb dolog amit meg kell említeni a filmmel kapcsolatban az a megtévesztő külső mögött rejlő intelligencia. Ezt érthetjük átvitt és szó szerinti értelemben is. A történet központjában intelligenciára szert tevő emberszabásúak állnak, akik átveszik az uralmat bolygónk felett. Vezetőjük, Cézár, nem csak a filmbéli csapatokat, de magát az alkotást is “vezeti”: ő a széria középpontja, akivel a leginkább tudtunk és kellett azonosulnunk. Azonban mindez nem lenne lehetséges, ha a motion capture ruha mögött nem egy olyan tehetséges művész állna, mint Andy Serkis. A korábban A Gyűrűk Urában Gollumot és King Kong-ot is alakító Serkis motion capture iránti elhivatottsága és szenvedélye teszi ezt a filmet ennyire kiemelkedővé, a harmadik részre pedig már oda értünk, hogy a majmok szinte megkülönbözhetetlenek a valóságtól. Persze itt mondhatjuk azt, hogy a technika mennyit fejlődött akárcsak A Gyűrűk Ura óta, de ez még magában nem elég, hogy ilyen tökéletes színészi játékot mutasson valaki. Az előzménytrilógia első, illetve második részében is ott volt Serkis, mint Cézár, de ennyire eggyé válni a karakterével, mint A majmok bolygója: Háborúban még nem láttuk a színészt.
De mindez mit sem érne, ha nem lenne szív a fejlett külső mögött. És igen, A majmok bolygójában nem csak számítógéppel generált, üres vázakat látunk, hanem minden karakter szeme mögött ott rejtőzik a lélek, a szív. A főhős egyszerre mutat kedves és szerethető majmot, de ugyanakkor van egy sötét oldala is, ami hol jobban, hol kevésbé, de megmutatkozik a harmadik részben, s ez a bizonyos sötét igaz a filmre is: hiába van meg az olyan szintű látvány a filmben, ami joggal érdemli ki a “háború” alcímet, mégsem emiatt fogunk emlékezni rá, hanem a rengeteg kérdésre amit boncolgat az emberiséggel kapcsolatban. Nem biztos hogy erre számítunk, de az élmény sokkal összetettebb lesz, mint amit elvárnánk tőle. A cselekmény is kissé döcögősen indul be, lassan vezetik fel az eseményeket – olykor már tényleg olyan érzésünk volt, hogy most elalszunk rajta -, de mindennek meg van a helye és ideje ebben az alkotásban. Külön kiemelendő, hogy az előzetesek vajmi keveset árultak el a történetből, voltak utalások rá, de jóval többről van szó a 120 percben, mint amit vártunk.
És ne csak a szép, hanem az árnyoldalát is emeljük ki a filmben, mert valljuk be, akadtak azok is. A második rész után elképesztően magasra tették a lécet a készítők, éppen ezért a harmadik részben érezni a remegő kezeket, és olykor a tanácstalanságot is, amik olyan alap dolgokhoz vezettek, mint a mindig úgy pattannak a golyók, úgy robbannak fel dolgok, hogy jók legyenek, vagy a szorult helyzetből egy béna filmkellékkel mentik meg a hőst. De igaz ez a szereplőkre is, mert kaptunk újakat, egy kislányt és egy jó fej majmot, akik mind passzoltak, de valamiért keveset tudunk meg róluk, nem kapnak nagy szerepet, és ezért a néző sem tud úgy tekinteni rájuk, mint ahogy azt várták volna a készítők.
VÉGSZÓ
A legjobb sci-fik mindig is az emberekről szóltak, valamint a emberiség sorsáról: mit miért csinálunk, hová vezet a viselkedésmódunk, meddig tartható fenn az életmódunk. Az új A majmok bolygója-széria továbbviszi a korábban megkezdett vonalat, miközben egy friss, látványos, valódi 21. századi blockbusterrel ajándékoz meg minket. Nagy valószínűséggel nem fogja megváltani a világot, évtizedekkel később azonban majd szívesen emlékszünk vissza rá.
1 Hozzászólás