Főoldal BREAKING KRITIKA: Lego Batman – A film
BREAKINGKritikák/tesztek

KRITIKA: Lego Batman – A film

Rögtön az elején ki merem jelenteni, hogy az elmúlt évek egyik legjobb Batman filmjét láttam. Ezt jó volt leírni nagyon.

465

Rögtön az elején ki merem jelenteni, hogy az elmúlt évek egyik legjobb Batman filmjét láttam. Ezt jó volt leírni nagyon.

Végre nyugodt szívvel mondhatom ki, hogy ami az elmúlt években történik a DC Kiterjesztett Filmes Univerzumával, az valami botrány. Hiába érkeznek a filmek, melyek előzetesek alapján bombaformát sejtetnek, de nézésük első perceiből már leszűrhető, hogy ugyan próbálkoztak javítani a hibákon, de van még hová fejlődni. Egyszerűen képtelenek filmre vinni a nagyszerű karaktereiket, akik a képregényekben olyan jól mutatnak, vásznon pedig bukdácsolnak. Kétség sem fér ahhoz, hogy Batman a DC univerzum legerősebb hőse. Világszerte imádják, és ha bárki tehetné, azonnal Batman-né válna. A denevérjelmezt az évek alatt több színész is magára öltötte, legutóbb épp Ben Affleck tette a (Suicide Squad – Öngyilkos osztag) Batman Superman ellen: Az igazság hajnalában. Amióta a színész megkapta a szerepet csak azt szajkózta, mennyire boldog, és elhivatott. Most ez mégis megtörni látszik. És lehet Affleck bármennyire is nagyszerű, Christian Bale A sötét lovagban mutatott játéka mellett eltörpül. Hú te jó Isten! Erre jön egy kockákkal foglalkozó cég, kiír egy castingot, és leszerződteti a kockahasú kockahőst, aki sorra veri a hollywoodi nagyágyúkat.

A brendet nem kell senkinek sem bemutatni, ismerjük, ott vannak már mindenütt. Szülőként sipákolunk, mikor a katalógusokban gyerekünk meglátja az új kollekciót, mi meg fejünkhöz kapunk, „úristen, mennyi?!”. Vagy akár a játékipart is megemlíthetjük, merthogy ott is maradandó kalandokban volt részünk. De ők ennél is többre vágytak, fejükbe vették, hogy ők márpedig meghódítják a filmipart is, és megmutatják, miként kell egyszerre gyerekeknek szóló „építő” jellegű filmet csinálni, amit felnőtteket megcélzó rejtett és vicces poénokkal fűszereznek meg. A recept már 2014-ben bevált Chris Miller és Phil Lord rendezők A Lego-kalandjával. Ám tudjuk, a LEGO nem éri be ennyivel, többre vágyott, és mint a cím is mutatja, Batman-t vették szárnyuk alá a megannyi más karakterrel együtt, sőt feltűnnek még vendégfigurák is a nagy blockbusterekből. Természetesen a mozifilm fő rugója akkor is az a denevérember, aki azután, hogy legfőbb ellenségét, Jokert börtönbe küldte, örökbefogadott egy kisfiút. Batman-ből csak úgy árad a szívtelenség, nem mutat érzelmet az örökbefogadott gyerek iránt, pedig a fiú felnéz rá, körberajongja, amit olykor Denevéremberünk ki is használ, ám ennek dacára a film itt happy-enddel zárul, helyreáll a rend, mi több még padréját is szívébe fogadja. Noha eddig a pontig a világ szívtelennek hitte a hőst.

Szeretlek, padre.

Batman egy eléggé sötét személy, éjszaka kél-megy, védi a várost az olyan idiótáktól, mint Joker. A Lego Batman – A filmnél viszont ezt egy percig sem érezzük. Ők hibátlanul oldották meg az elmúlt évtizedben elkövetett hibákat, és ha a Warner Bros.-nak üzenni tudnánk, akkor arra kérnénk őket, hogy ne erőltessék a The Batman-filmet, vegyék lazára, hagyjanak teret, vigyenek bele több kreativitást, avagy készítsenek inkább több Lego Batman-t. Miközben ledönti a negyedik falat – érted te ezt, Batman, a sötét figura az éjszakából, most viccelődik, és még ki-kiszól a nézőtérre is, hát nem őrület? – és erős utalásokkal célozza meg a felnőtteket, azért finoman odaszól a stúdióknak is: „figyeljé má’, mi van veletek?”.

Chris Miller és Phil Lord producerek igazán kitettek magukért. A két szakiról tudni kell, hogy ők jó értelemben is, de picit különböznek a többiektől, nem csak fekete-fehérnek látják a világot, hanem színesnek. És ezt a filmben is megmutatták. Rendkívül gazdag látványvilággal bír. Színes! Nagyon jó volt látni, hogy a film nem fájdul bele saját önsajnálatába, hanem gerincét a humor adja. Ha lehet ilyet mondani egy LEGO-ra, akkor a színészi játék hibátlan volt. Élvezték a kiosztott szerepeket. Egyfajta szabadságot zúdít a nézőjére a film, s üzen a felnőtteknek: engedd el a gyereked kezét, most én irányítok, alkossunk gyerekfejjel valami gigászit. Ügyesen oldották meg, hogy miközben burkoltan a felnőtteket célozták meg poénokkal, addig a gyerekek is találjanak valami kacagásra méltót bennük. Ettől lett családi film.

VÉGSZÓ

A Lego-kaland a semmiből robbant be, sikerének kulcsa éppen a sebessége volt, ezzel szemben a Lego Batman – A filmre számítottunk, tudtuk, de még így is elérték azt, hogy hangos hahotázással hagyjuk el a mozitermet, és még órákkal később is a fricskákon nevessünk. Nem kíméltek senkit és semmit, osztották az észt a stúdióknak és a karaktereknek. A LEGO-t csak imádni lehet.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...