Snowden után itt a következő nagy internetes kaland.

A rendezői székben két fiatalt, de korántsem tehetségtelen rendezőt köszönthetünk Henry Joost és Ariel Schulman személyében. A rendezők egy közkedvelt témához nyúltak: az internethez. A Facebook óta mindenkiben felmerült már a kérdés, hogy jó döntés volt-e online lenni, és megosztani a tartalmakat a világgal. A Snowden-féle NSA botrány csak tovább tetőzte a helyzetet, miszerint komoly van okunk félni, mert az internet nő, nem lehet lekapcsolni, és szinte mindenki szerepel már rajta – még úgy is, hogy nem tud róla az illető, mindenkit megfigyelnek rajta keresztül, nem bújhat el senki sem. Filmünkben egy online játékkal találkozunk, az Idegpályával, melyben a szereplők, és maguk a játék nézői is becsatlakozhatnak. Utóbbiaknak fontos szerep jut: ők adják a feladatokat a játékosoknak. A film óvatosan érinti a szabadságjogok témát, hogy miként férhetnek hozzá a hackerek a bankszámláinkhoz, bizalmas adatainkhoz és fényképeinkhez.

Főszereplőnk Vee, akit Emma Roberts játszik a filmben. Vee nehéz döntés előtt van, nem tudja eldönteni, hogy tanulást válassza, vagy maradjon otthon. Vee nem csak az iskolával vívódik, hanem önbizalomhiányban is szenved. Barátai próbálnak segíteni, de olykor pont az ellenkezőjét érik el. Sidney (Emily Maede) barátnőjének sikerül rábeszélnie a lányt, hogy regisztráljon az Idegpálya nevezetű online játékba. A játékról ahogy a bevezetőben is írtunk, feladatokat kell végrehajtaniuk, amiért pénzt kapnak. Minél merészebb, bevállalósabb vagy, annál több pénzt/pontot kapsz a játékban. Kiszállni nem lehet, csak feladni a játékot, a győztes mindent visz. Hátránya az egész rendszernek, hogy névtelenek a felhasználók (mármint a tagok nem ismerik egymás azonosságát, de a tulajok igen).

Vee első feladata során ismerkedik össze Ian-nel (Dave Franco), akivel szó szerint egymásba habarodnak. A nézőknek is feltűnik, hogy a főszereplők kölcsönösen vonzódnak egymáshoz, így közös feladatokkal bízzák meg az ifjú párt. A kémia az első pillanattól működik köztük, egymásra találnak, és nem csak feladatokkal néznek szembe, hanem egymás titkait is meg kell oldaniuk. Ahogy haladunk a történetben előre, úgy válnak egyre veszélyesebbé a kihívások. Szadista játékról van szó, nincs mellébeszéd.

Jeanne Ryan, Jessica Sharzer írók ügyesen ötvözték a két nézetet a filmben: internet, anonimitás. Az elmúlt években mindenki azt szajkózza, hogy mennyire fontos az emberi magántulajdon, mennyire komoly hangsúlyt fektetnek, hogy óvják az emberek jogait, tulajdonait, ugyanakkor a filmben mégis kiadnak mindent az idegpályázók. Egy percig sem merül fel bennük, hogy visszaélnek privát adatainkkal, és az összes idegpályás a Nagy Tesó elé tárja titkát, magánéletét. A játékot nem csak irányítani tudják a nézők, hanem élőben követhetik az eseményt is, ezzel viszont megbukik a személyi jogok elve. A film első kétharmada inkább az akcióról, és kalandról szól. Itt  pompa, csillogás figyelhető meg, hogy milyen izgalmakat rejt az éjszakai élet egy nagyvárosban, pont úgy, ahogy a filmekben leírják a legendás neonfényes kalandokat. A szereplők élvezik, talán épp ezért nem gondolják át logikusan a feladatokat. Az utolsó felvonás a film drámája. Itt a karakterek valódi énjét láthatjuk. A privát szféra kérdése is előjön, hogy mért nem adják arcukat a játékhoz, mért bujkálnak, ha nincs rejtegetni valójuk, mitől félnek?

A stábot nem érheti panasz, mindent kihoztak a filmben, amit lehetett. A jelenetek jól koreografáltak, a színészek pedig pont azt hozzák, amit a néző, és a szkript megkövetel tőlük. Persze vannak elhúzott, és béna részek – teljesen logikátlan párbeszédek, színészi játékok, de egy ilyen kaliberű filmbe ez belefér -, melyekben annyira nyálas jelenetek vannak, hogy attól felfordul az ember gyomra.

VÉGSZÓ

Ha jobban megvizsgáljuk a filmet, akkor észrevesszük, hogy nem is a cselekményre helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy mekkora veszélyt jelenthet az internet, ha rossz kezekbe kerül, és rosszul használjuk. Pokoli jó dolog az online közösség, gyorsan célt ér a tartalom, de csak óvatosan. Megállítani már nem lehet, mi is részesei vagyunk ennek a virtuális valóságnak, és csak rajtunk múlik, hogy mibe megyünk bele.