A törpök harmadszor is visszatértek a vászonra, egy sokkal szerethetőbb alakban, de felemásabb történettel.
Kedves kis kék törpjeink visszatértek, hogy egy olyan kérdésre próbáljanak meg választ adni, ami már gyerekkorunkban is sokat izgatta a fantáziánkat, hogy miért csak egy lány törp van a faluban? Nos, az egész történetet Törpilla köré próbálták szőni, hogy bemutassák nekünk Aprajafalva egyetlen lány törpjét, akit egyre inkább olyan kérdések kezdenek foglalkoztatnak, minthogy mi keresnivalója van a faluban, miért másabb, mint a többi, és valóban igazi törpe-e ő, vagy pusztán Hókuszpók félresikerült varázslatának egy mellékterméke? Az egész történet ott kezd izgalmassá válni, mikor egy nap Törpilla megpillant a lombok között egy rá szegeződő szempárt, egy másik törpöt, és mindenáron utána akar járni, hogy ki volt ő.
Alapulvéve az alapötletet, hogy vigyük közelebb a rajongókat, a gyerekeket Törpillához, és járjunk utána a dolgoknak remek lett volna. De most jön az a rész, amit sajnos a készítők elrontottak. Stacey Harman és Pamela Ribon szkriptet jegyzők műve nem azt a sikert hozza, amit elvártunk tőle. A történetet nem dolgozták ki kellően, emiatt nincs igazi alapja sem a mesének, pedig tényleg nagyon jó lett volna látni egy Hupikék törpikék mesét a sok próbálkozás után. Igen, a Sony Pictures már 2011-ben próbálkozott egy mesével, ami a szó szoros értelemben nem is mese volt, hiszen inkább egy élőszereplős kis rémesség, majd ezt követte a 2013-as továbbra is élőszereplős irányt erőltető következő darab. 4 évet kellett várni, hogy a stúdió rájöjjön, hogy ez egy olyan klasszikus mese, amit csak igazi rajzolt, animált figurákkal lehet előadni, felesleges több életet belevinni, mert attól nem lesz jobb. A felnőttek csak kínlódni fognak az előadáson, a gyerekek pedig folyton kérdezősködni fognak, hogy ezt most miért. Na, a Sony hála rávette magát, és egy olyan animációs filmet kapjunk, ami a ’80-as években berobbant, viszont továbbra is cseng az ürességtől a törpök élete.
A film a 90 percével túl hosszúra nyúlik, nem találunk benne annyi szálat, történeti elemet, hogy ezt a hosszúra nyújtott játékidőt kitöltse, és ha még ha lenne is jól kigondolt cselekmény, azt is értelmetlenül zárják le. Sokkal jobban el tudtuk volna képzelni Az elveszett falu történetét kisebb részekben, mint egy nagyban, ahol egyik kalandot követ a másik, de igazán jó átmenet nincs közöttük. Figyeltem a körülöttem ülő gyerekeket, és sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy még ők sem igazán élvezték a mesét, ezt a gyors váltásokat. Még ha mi felnőttek nem is élvezzük, az rendben van, hiszen itt célközönség a kicsik voltak, de ha rajtuk is azt látni, hogy félrevont szemöldökkel reagálják le, akkor ott komoly gond van. Plusz pont jár az animált meséért, de a történet elaprózásáért óriási fekete pontot kell beírni. Gond nélkül lehetett volna három részre is bontani a filmet, és azokat egyesével kidolgozni, többször átolvasni a forgatókönyvet mielőtt megfilmesítik.
Picit érthetetlenek voltak azok a részek is, mikor azt próbálták bemutatni, hogy a törpök mivel töltik szabadidejüket, milyen extra dolgokat csinálnak, röpke 36 év alatt (1981. szeptember 12. adták le az első részt, és egészen 1989. december 2-ig sugározták Amerikában a rajzfilmet.) megtanultak kis kék barátaink pop slágerekre táncolni, szelfizgetnek és még wellness központba is eljárnak, ahol thai és svéd masszás közül lehet választani. Ezzel teljesen elvesztette eredetiségét a rajzfilm. Értjük mi, hogy olyan világot élünk, amikor kötelező újat villantatni, de ezt máshogy is bemutathatták volna.
VÉGSZÓ
A Hupikék törpikék: Az elveszett falu nem az lett, mint amira sokan számítottak, de mérföldekkel jobb, mint a korábbi két rész. Visszahozták a rajzolt figurákat, a történetet kinyújtották és felerősítették modern dolgokkal – és persze olyan popslágereket, mint az Eiffel 65 – Blue-t sem hagyhatták ki -, hogy újként hasson, de ettől mi még a régi törpöket szerettük volna látni. Felemás érzelmekkel távoztunk a vetítésről, mivelhogy voltak ügyesen elgondolt, de rosszul kivitelezett részek.
Szólj hozzá!