x
BREAKING Kritikák

KRITIKA: A hét mesterlövész

Mennyire számít rizikósnak 2016-ban újraforgatni egy olyan klasszikust, amely már alapvetően egy klasszikus újraforgatott változata volt?

KRITIKA: A hét mesterlövész
  • Publishedszeptember 19, 2016

Mennyire számít rizikósnak 2016-ban újraforgatni egy olyan klasszikust, amely már alapvetően egy klasszikus újraforgatott változata volt? Még ha elsőre furcsának is tűnhet a kérdés, jobban belegondolva talán magától értetődőnek tűnhet a válasz. Hiszen ha már sikerült nem egy, hanem két legendás verzióját elkészíteni ugyanannak a történetnek, akkor abban szinte semmi veszély nincs, ha megpróbálkoznak vele mégegyszer. Főleg manapság, amikor a technika már adott ahhoz, hogy igazán élethű effektorgiát varázsoljanak a sokszor már megmosolyogtató, régi akciójelenetekből. Mit ér azonban a próbálkozás, ha nincs mögötte elhatározás, vagy egy erős rendezői vízió? Van-e értelme kockáztatni?

Antoine Fuqua kipróbált rendezőnek számít a szakmában, viszont elsőre mégis furcsának tűnik a helye a rendezői székben. Elvégre filmjei mindig inkább korrekt iparosmunkák voltak, semmint időtálló klasszikusok: mozijai megtették, amit megkövetelt tőlük a közönség, de semmi többet. Az már más kérdés, hogy rengeteg filmjéből lett azóta kultuszmozi (Training Day, The Equalizer). Valamiért a nézők szeretik a munkásságát, magasra helyezik filmjeit, megmarad az emlékezetükben.

Fuqua választása mellett a másik kissé érthetetlen dolog, hogy miért pont ehhez a filmhez nyúltak az alkotók? Miért kellett ezt újra elővenni? A döntés teljesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan, de persze ezzel már nem érdemes foglalkozni, hiszen a film itt van, megérkezett. A probléma pusztán annyi, hogy azon a tényen kívül, hogy a mozinak nem egy, hanem két legendás elődje van, a projekt nem tartogat túl sok érdekességet. Nincs vele óriási probléma, éppen ugyanannyira színvonalas, mint Fuqua előző filmjei. Egy ilyen volumenű vállalkozásnál azonban, pláne ha már harmadjára készülnek lenyomni azt a néző torkán, egyszerűen nem elég az a minőség, amit a rendező eddig képes volt hozni.

Ahogy már említettem, önmagában nincs nagy gond a filmmel. Korrekt történet a mesterlövészekről, tökéletes castinggal. Chris Pratt Hazárdjátékos sokadjára bizonyítja már, hogy képes elvinni egy filmet a hátán, növekvő sztárstátuszát itt is igazolja. A fejvadász, Denzel Washnington, kinek ez a szerep annyira jól áll, magabiztosság sugárzik belőle, és pont ez kell egy vezető figurának. Elvégre ő az, aki összetoborozza a harcosokat, hogy megvédjék az ártatlan embereket, akik a gonosz Bartholomew (Peter Sarsgaard) nevezetű mágnás elnyomása alatt élnek. Sarsgaard  mintha eggyé vált volna a szerepével, annyira jól játssza az érzelemmentes rosszfiút. Billy (Byung-hun Lee) a Bérgyilkos: legyen szó bármiről, elvégzi a munkát. Ügyesen bánik a fegyverre, de erőssége a tőr, amivel egy egész hadsereget képes lenne elintézni. Jack (Vincent D’Onofrio) a Nyomolvasó, a medve becenevet is kaphatta volna, termete és mogorva természete miatt. A csapat egyik legviccesebb alakja, poénjai többnyire betalálnak. Goodnight (Ethan Hawke) a Mesterlövész, akiről csak úgy sugárzik a bizonytalanság, de a végső pillanatban teszi, amit tennie kell. Hawke nagy átéléssel játszik a filmben. Manuel Garcia-Rulfo, mint Törvényenkívüli. Arrogáns jelleme miatt mégis az egyik kedvenc karaktere lehet a nézőnek, és végezetül a Harcos Martin Sensmeier, aki sokat nem beszél, indián vér csordogál ereiben.

Egy ilyen felállással vinni kéne a legjobbnak járó díjat, de valami mégis hiányzik a moziból. Hiába a legmodernebb technika, képi és hanghatás, nem ad annyit pluszt, hogy egekig magasztaljuk. A technikára lehet mondani, hogy ez nem fair, 30-50 éve még nem volt ilyen fejlett a tudomány, nem tudtak IMAX-ben vetíteni, de akkor is ki kell emelnünk. Fuqua eleinte félt, nem akarta, hogy a filmet IMAX-ben is bemutassák, hiszen korábbról nem volt tapasztalata. Megérte győzködni, mert hatalmas pozitívum, nagyobb élmény a filmet még nagyobb vásznon nézni, és azok a hangok, egyszerűen odáig voltunk érte. A hatlövetű pokolian jól szól, olykor még mi is összerezdültünk, annyira hangos és kristálytiszta volt a fegyverek ropogása.

VÉGSZÓ

A viccek többnyire betalálnak, a túlcsorduló erőszakkal fűszerezett akciójelenetek pedig izgalmasak, és képesek fenntartani a feszültséget. A legnagyobb probléma azonban a film teljes fölöslegessége. Fuqua nem képes semmi újat hozzáadni a témához, pusztán felmondja a történetet, 2016-os köntösbe bújtatva. Nincs meg benne ugyanaz az izgalom, vagy mélység, amit már láthattunk a korábbi verziókban. Jól fogunk szórakozni, az tény, de Sturges és Kurosawa után ez nagyon kevés.

Written By
Orosz Ferenc

Filmes újságíró, hazai és külföldi kiadványoknál egyaránt. Általában kritikákat közlök, valamint filmfesztiválokról tudósítok. Emellett filmesként is tevékenykedem, többnyire írói/rendezői pozícióban.