Mennyire számít rizikósnak 2016-ban újraforgatni egy olyan klasszikust, amely már alapvetően egy klasszikus újraforgatott változata volt? Még ha elsőre furcsának is tűnhet a kérdés, jobban belegondolva talán magától értetődőnek tűnhet a válasz. Hiszen ha már sikerült nem egy, hanem két legendás verzióját elkészíteni ugyanannak a történetnek, akkor abban szinte semmi veszély nincs, ha megpróbálkoznak vele mégegyszer. Főleg manapság, amikor a technika már adott ahhoz, hogy igazán élethű effektorgiát varázsoljanak a sokszor már megmosolyogtató, régi akciójelenetekből. Mit ér azonban a próbálkozás, ha nincs mögötte elhatározás, vagy egy erős rendezői vízió? Van-e értelme kockáztatni?

Antoine Fuqua kipróbált rendezőnek számít a szakmában, viszont elsőre mégis furcsának tűnik a helye a rendezői székben. Elvégre filmjei mindig inkább korrekt iparosmunkák voltak, semmint időtálló klasszikusok: mozijai megtették, amit megkövetelt tőlük a közönség, de semmi többet. Az már más kérdés, hogy rengeteg filmjéből lett azóta kultuszmozi (Training Day, The Equalizer). Valamiért a nézők szeretik a munkásságát, magasra helyezik filmjeit, megmarad az emlékezetükben.

Fuqua választása mellett a másik kissé érthetetlen dolog, hogy miért pont ehhez a filmhez nyúltak az alkotók? Miért kellett ezt újra elővenni? A döntés teljesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan, de persze ezzel már nem érdemes foglalkozni, hiszen a film itt van, megérkezett. A probléma pusztán annyi, hogy azon a tényen kívül, hogy a mozinak nem egy, hanem két legendás elődje van, a projekt nem tartogat túl sok érdekességet. Nincs vele óriási probléma, éppen ugyanannyira színvonalas, mint Fuqua előző filmjei. Egy ilyen volumenű vállalkozásnál azonban, pláne ha már harmadjára készülnek lenyomni azt a néző torkán, egyszerűen nem elég az a minőség, amit a rendező eddig képes volt hozni.

Ahogy már említettem, önmagában nincs nagy gond a filmmel. Korrekt történet a mesterlövészekről, tökéletes castinggal. Chris Pratt Hazárdjátékos sokadjára bizonyítja már, hogy képes elvinni egy filmet a hátán, növekvő sztárstátuszát itt is igazolja. A fejvadász, Denzel Washnington, kinek ez a szerep annyira jól áll, magabiztosság sugárzik belőle, és pont ez kell egy vezető figurának. Elvégre ő az, aki összetoborozza a harcosokat, hogy megvédjék az ártatlan embereket, akik a gonosz Bartholomew (Peter Sarsgaard) nevezetű mágnás elnyomása alatt élnek. Sarsgaard  mintha eggyé vált volna a szerepével, annyira jól játssza az érzelemmentes rosszfiút. Billy (Byung-hun Lee) a Bérgyilkos: legyen szó bármiről, elvégzi a munkát. Ügyesen bánik a fegyverre, de erőssége a tőr, amivel egy egész hadsereget képes lenne elintézni. Jack (Vincent D’Onofrio) a Nyomolvasó, a medve becenevet is kaphatta volna, termete és mogorva természete miatt. A csapat egyik legviccesebb alakja, poénjai többnyire betalálnak. Goodnight (Ethan Hawke) a Mesterlövész, akiről csak úgy sugárzik a bizonytalanság, de a végső pillanatban teszi, amit tennie kell. Hawke nagy átéléssel játszik a filmben. Manuel Garcia-Rulfo, mint Törvényenkívüli. Arrogáns jelleme miatt mégis az egyik kedvenc karaktere lehet a nézőnek, és végezetül a Harcos Martin Sensmeier, aki sokat nem beszél, indián vér csordogál ereiben.

Egy ilyen felállással vinni kéne a legjobbnak járó díjat, de valami mégis hiányzik a moziból. Hiába a legmodernebb technika, képi és hanghatás, nem ad annyit pluszt, hogy egekig magasztaljuk. A technikára lehet mondani, hogy ez nem fair, 30-50 éve még nem volt ilyen fejlett a tudomány, nem tudtak IMAX-ben vetíteni, de akkor is ki kell emelnünk. Fuqua eleinte félt, nem akarta, hogy a filmet IMAX-ben is bemutassák, hiszen korábbról nem volt tapasztalata. Megérte győzködni, mert hatalmas pozitívum, nagyobb élmény a filmet még nagyobb vásznon nézni, és azok a hangok, egyszerűen odáig voltunk érte. A hatlövetű pokolian jól szól, olykor még mi is összerezdültünk, annyira hangos és kristálytiszta volt a fegyverek ropogása.

VÉGSZÓ

A viccek többnyire betalálnak, a túlcsorduló erőszakkal fűszerezett akciójelenetek pedig izgalmasak, és képesek fenntartani a feszültséget. A legnagyobb probléma azonban a film teljes fölöslegessége. Fuqua nem képes semmi újat hozzáadni a témához, pusztán felmondja a történetet, 2016-os köntösbe bújtatva. Nincs meg benne ugyanaz az izgalom, vagy mélység, amit már láthattunk a korábbi verziókban. Jól fogunk szórakozni, az tény, de Sturges és Kurosawa után ez nagyon kevés.