Talán a következő mottóval is kezdhetnénk az írást: „Legális ez?” „Nem illegális!”.

A film alaptörténetét a 2000-es évekbeli pentagoni fegyverbeszerzési pályázatok ürügye szolgáltatja, mikor is az amerikai hadsereg elkövette azt a hatalmas bakit, hogy úgy engedte a cégeket pályázni, hogy nem néztek jobban utánuk. Hatalmas vitát váltott ki a dolog, amiből most egy komi-tragédiát is elkészítettek. A film bemutatja, hogy miként nyerte el két húszaséveikben járó srác Amerika legnagyobb fegyverbeszerzési pályázatát. Az emberiség egyik legnagyobb problémája az, hogy mindenből szeret hasznot húzni, mit sem törődve azzal, hogy éppen milyen érdekeket szolgálnak azokkal, vagy milyen károkat okoznak vele. A háborúk, amiknek két oldaluk van: az egyik az, amit a tévékben a média bemutat, a másik pedig az ovális asztalnál töltött tárgyalások, hogy ki mennyi profitra tud szert tenni egy-egy háborúban. A drog után bátran kijelenthetjük, a háború a második legjövedelmezőbb biznisz. Ebben a filmben gazdagon van mindkettőből.

A film főszereplői, David (Miles Teller) és Efraim (Jonah Hill) időben látják meg a kiskapukat, és gyorsan rá is csapnak a hivalkodó lehetőségre. David nyugis és unalmas napjait élő, alig keres, épp csak hogy el tudja tartani a családját. Ekkor tűnik fel rég nem látott barátja, Efraim. A két srácról kiderül, hogy kamaszkorukban számtalan hülyeséget és bűnt elkövettek, de baráti kapcsolatuk megszakadt és eltávolodtak egymástól. A szerencsének (vagy nem szerencsének) köszönhető, újra találkoznak. Gyorsan felelevenítik a régelfeledt balhékat, és ökörködések, sőt Efraim még munkát is kínál David-nak, majd ahogy múlnak a hónapok Efraim grandiózus terveit úgy tálalja az összeomlás szélén lévő David-nek. Efraim-ról kiderül, hogy felhagyott mindennel, és a lőfegyverek igazi szakembere lett, egy élő wikipédia az ember, nincs olyan fegyver, amiről ne hallott volna még.

A srácok az elején nem a tortára hajtanak, hanem morzsákra – többször hangsúlyozzák ezt a filmben -, de ahogy belejönnek az üzletbe, úgy lesznek egyre vakmerőbbek és nagyravágyóbbak. A film egyik nagy jelenete a Berettás fegyverek leszállítása volt, mikor személyesen vitték el az árut halálmegvető bátorsággal, mit sem törődve a halálháromszögre keresztelt háborús övezeten át az amerikai hadseregnek. A zöld dollármilliók szagát éreztek, és ezért bármire képesek voltak. Így jutnak el arra szintre, hogy már nem érik be morzsákkal, a főnyereményre, a tortára hajtanak. Kiszúrnak egy tendert: 120 millió AK-46-es töltényt kell leszállítani az amerikai hadseregnek. Ez még nekik is feladja a leckét, és talán itt követték el a legnagyobb hibát: másokat is bevontak, ám egyre pénzéhesebbekké válnak, és még az üzlettársakat is könnyedén átverik, csak hogy minél több maradjon a zsebükben. A gyorsan jött kapcsolatok, barátok és üzlettársak egyre inkább eltávolodnak, és lesznek ellenfelei egymásnak, és önmaguknak, mert még magukat át átverik, csak hogy mentsék a menthetőt.

Ahogy már írtuk, a film igaz történetet dolgoz fel, kicsit Másnaposok feelingben. A filmet Todd Phillips rendezte, aki megpróbálta a korábbi filmek poénját átültetni egy fegyverkereskedős, drámai, kalandba, amiben két ficsúrt bízott meg a feladattal. A film sajnos nem tudott teljesen lekötni, a felénél már kezdtem unni, úgy voltam az egésszel, mintha már korábban láttam volna ezeket. És való igaz. A film mintha egy újrafeldolgozás lenne a Nagymenők és A Wall Street farkasa filmeknek: feltörekvő ficsúrok, pénz, drogok, élvonalba törő tervek, ütős zenei aláfestések, majd egy gyors és hirtelen mélyrepülés, amit hatalmas bukás követ a végén. Phillips szeretett volna Scorsese nyomában érni, de bátran kijelenthetjük, hogy ez nem jött össze. Kíváncsiak lennénk, hogy mit tudott volna ebből Scorsese rendező kihozni, harmadszorra is sikert boronált volna egy igaz történetből, vagy már lerágott csontok a gengszterfilmek.

A filmben ott van David Packouz (Miles Tiller) színész, aki próbál tisztességes lenni, de rájön a filmben, hogy nagyon nehéz abból megélni, és sokkal jobb élete lehet, ha fegyvercsempésznek áll. Ez természetesen nem tetszik barátnőjének, aki háborúellenes, így egy belső viszály kerekedik kettejük között. Oda-vissza adogatják a labdát: David hazudik, a lány elküldi, a srác bocsánatot kér, Iz (Anna de Armas) megbocsájt, a srác megint hazudik, a nő elköltözik, és még sorolhatnánk. Mindkét karakter zseniálisan hozza a szerepét, ők ketten testesítik meg a film igazi drámáját. David még többet is nyújt, mint egy egyszerű karakter, ő a film narrátora. Packouz szemszögéből ismerjük meg a történetet – ezzel sokkal barátibb, és személyesebbnek érezzük, a nézők jobban bele tudják élni magukat a történetbe, és ami a legfontosabb: hihetőbb minden lépés.

Jonah Hill az igazi pufi vagány maffiózó, aki már nem tudja, hogy mi a jó és mi a rossz. Teljesen elszállt magától, s a sikerektől, de minden szituációban ott van, tudja hogyan kell előadnia magát – színészkedésből jelesre vizsgázott. A film legnagyobb gengsztere és legdumásabb alakja is egyben, amolyan Keresztapás érzést kelt, félelmetes, de mégis gyerekes. A poénokon nevettünk, jók voltak nagyon, ám akadtak ismétlődő és elcsépelt beszólások, melyekből már borsódzott a hátam.

VÉGSZÓ

Az előzetesek után kétkedve jöttünk ki a vetítésről, picit jobbra számítottunk. Külön meg kell dicsérnünk a csattanót, mert nem úgy végződött, ahogy arra fogadnának sokan – szomorú is lenne, ha pont a másik oldallal zárták volna, és amolyan példát reklámozva a fiataloknak, hogy ilyet is szabad. Igaz történetet remekül dolgozza fel: egyszerre hihető, poénos és példaértékű. Egy igazi gengszterfilmet sikerült összerakni, amiben a rendező mindent elkövetett, hogy másolja a Scorsese-t, de nem jött össze.