Wide Screen
Image default
BRÉKING Kritikák

KRITIKA: Dunkirk

Christipher Nolan valami olyat csinált megint, amit sok-sok év múlva sem fogunk elfelejteni, mert megérkezett az év eddigi legjobb filmje.

Mikor már úgy tűnt, hogy az idei év is meglehetősen langyos lesz filmek szempontjából, nem túlzottan rossz mozikkal, mégis kiemelkedő alkotás nélkül, akkor Nolan berobbant, és mindenkit lesöpört a pályáról. Legújabb filmje ugyanis nem pusztán az év legjobb mozija, de könnyen lehet, hogy “A sötét lovag” után a legújabb mesterműve. Ezentúl a háborús zsáner egyik mérföldköve is, mely képes újat mutatni annak ellenére, hogy műfaját tekintve egy elképesztően szaturált piacra érkezik. Egy valódi, megkérdőjelezhetetlen mestermű, mely bebetonozza rendezője státuszát a nagy filmesek panteonjában, ha a helye eddig még nem lett volna bizonyos.

A bejelentés után még a legnagyobb Nolan-rajongók is némi kétellyel és a szokásos várakozás hiányával olvasták a híreket. Elvégre Nolan-től korántsem ezt szokhattuk meg: filmjeiben mindig valamilyen csavar, esetleg fantasztikum kötötte le a figyelmünket, valós események alapján íródott történethez eddig még nem nyúlt a mester. Azonban minden nagy rendező életében elkövetkezik az a pillanat, amikor meg akarja csinálni a maga nagy, háborús eposzát. Éppen ezért karrierjének fejlődése szempontjából egyértelmű következő lépésnek számított a Dunkirk, és bár a filmjei előtt jelentkező végtelen izgalom ezúttal talán hiányzott, sokan mégis reménykedtünk abban, hogy csalódni nem fogunk. Elvégre a rendező korábbi pár évben jelentkező megalomániája, valamint a kellően grandiózus “Csillagok Között”, és a valamelyest háborús filmnek tekinthető “A sötét lovag – Felemelkedés” valamennyire már lefektette az alapot a Dunkirknek, éppen ezért remélhettük azt, hogy annyira azért nem nyúlhatott mellé. Még akkor is reménykedtünk, amikor bejelentették a film 108 perces hosszát, ami Nolan és az ő 160 perces sztenderd játékideje mellett szintén nagyon szokatlannak tűnt. A rosszmájúk rá is haraptak gyorsan.

Amit azonban a végeredmény hozott, arra egyikünk sem készülhetett fel. A “Dunkirk” egyszerre ízig-vérig Nolan-mozi, mindazonáltal egy egészen új kaland a rendező számára. Egy audiovizuális élmény, ami nem a karakterekre koncentrál, hanem egy kollektív élményt mutat be: milyen is lehetett ott lenni, az események sűrűjében a katonákkal. Éppen ezért kevésbé találkozunk teljes mértékben kidolgozott karakterekkel, a történet nem feltétlenül a személyes történetekkel foglalkozik. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy szokásos, kartonból kivágott archetípusokkal találkozunk. A karakterek valódi személyiségek, mind hús-vér figura, a fókusz pusztán nem rajtuk van, hanem sokkal inkább rajtunk. Nolan egy apokaliptikus, kaotikus világot tár elénk földön, vízen, levegőben, és a legközepébe hajít bennünket. Éppen ezért az élmény olyan intenzív, hogy az azonosulható figurák hiányának ellenére a filmet mégis személyesnek és érzelmekkel telinek érezzük. A végére mi is úgy fogjuk érezni, hogy mi is megjártuk ezt a tengerparti poklot.

A “Dunkirk” olyan film lett, amit nem elég egyszer megnézni. Az első élmény ugyanis olyannyira elsöprő erejű, hogy nem leszünk képesek mindazt a munkát értékelni és észrevenni, amit a rendező és a stábja a filmre fordított. Azonban második megtekintésre sem érzünk majd hibát a műben: Nolan szokás szerint odafigyelt minden részletre, és tényleg csak annyit lehet mondani a filmről, hogy egy olyan mester készítette, akinek vérében a filmkészítés minden trükkje. Ezt csak nagyon kevesen mondhatják el magukról manapság, neki viszont sikerült élő legendává válnia, rendezőkhöz képest meglehetősen fiatalon.

Persze a film nem pusztán miatta jó. Hoyte van Hoytema operatőr, Hans Zimmer zeneszerző, de még Harry Styles is mind kitesznek magukért, és olyan helyre merülnek le alkotói szempontból, amivel nem csak legnagyobb rajongóikat, de szerintem még önmagukat is meglepték. A film nem tisztán nyári blockbuster, hanem egy óriásira duzzasztott művészfilm: egy látvánnyal és izgalommal feldúsított mozgókép, mely arra hivatott, hogy kiragadjon egy darabot a történelemből, majd teljes erejéből a nézőhöz vágja azt. A film főszereplője igazából a néző.

VÉGSZÓ

Az egyértelmű újítások ellenére a Dunkirk valódi Nolan-mozi: a rendező végtelenül pontos odafigyelése a filmkészítés minden egyes aspektusára itt is megtalálható, talán a legnagyobb mértékben. Az óvó keze a legutolsó hangjegyig odafigyel arra, hogy tökéletes élményt kapjunk. Nolan legpontosabban kimért, mégsem mesterséges, hanem leginkább élettel teli és erőteljes filmjéhez van szerencsénk a Dunkirkben. Még nagyon korai az Oscar-ról beszélni, de azt már most teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a jelen film biztos befutó lesz. Ilyet csak pár évente kapunk, szóval érdemes megbecsülni.

10

Történet

10.0/10

Színészek

10.0/10

Rendezés

10.0/10

Hangulat

10.0/10

Látvány

10.0/10

PRO

  • Elképesztően látványos
  • Mestermű

KONTRA

  • Nincs

Még több a témában...

Danny Boylet szemelték ki a James Bond 25 rendezésére

Kévés Bence Mihály

Tenet: 10 dolog, amit tudnod kell Christoper Nolan új filmjéről

Tóth Bálint

2020-ban új Christopher Nolan filmet mutat be a Warner Bros.

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább