Megatron és a Skynet gyermeke találkozik Tony Starkkal és szuperbarátaival.
2012-ben eljött az a nap, amilyen még ezelőtt sosem, s világ legnagyobb hősei egyesültek egy a Földet fenyegető ellenféllel szemben. A Bosszúállók kasszát robbantottak és elhozták az első crossover képregényfilmet. 2015-ben ismét eljött a nap és ezúttal a Földet Ultron fenyegeti. Igazából ő csak egy istenkomplexusos mesterséges intelligencia, gonoszsággal megfűszerezve. Szembefordulva alkotójával, minden életformát fenyeget a Földön és ebben társra lelt Pietro és Wanda személyében.
Mielőtt még kijött a film, sok más rajongóhoz hasonlóan, én is vártam. De a mai napig nem igen tudom hova rakni ezt a folytatást. Egyrészről elégedett voltam a látottakkal, viszont több tüskét hagyott bennem. A képregényekben látott, robot által uralt disztopikus világ helyett kapunk egy “Ultron pár napja” című alkotást. A sztori néhány nap alatt játszódik, és ez valóban izgalmas. Kapunk itt mindent. Kicsit klausztrofób közeli küzdelmeket, autós üldözést és még egy komolyan hypeolt ütközetet a Hulk és a Hulkbuster között. Persze ez mind szépen meg volt csinálva, a film hatalmas büdzséjéhez mérten. A nyitó jelenet, melyben Loki jogaráért küzdenek, pedig csodálatos. Nem biztos, hogy így kezdeném a filmet (mert kicsit összezavaró lehet), de mindenképpen szót érdemel.
Az írok egy emlékezetes, de mégis kihasználatlan gonosz képében tüntették fel Ultront. Ő lehetett volna az, aki mélyebben tárja fel az olyan témákat, amikre csak utalást hallottunk a korábbi részekben, ám nem igazán lettek kibontva. Ultron béna viccei és az általános motivációinak hiánya miatt sosem lesz olyan gonosz, akit igazán komolyan tudsz venni. Viszont mégis, James Spader cinikus, mély orgánumán keresztül egy számomra kedvelhető gonoszt hozott össze, talán jobban emlékeztet egy vasárnap délelőtti mese szupergonoszának. Kicsit talán nyomasztó az összehasonlítás az első rész gonoszához, Lokihoz képest. Ugyanakkor Ultron szerencséjére ott van az ikerpár (Aaron Taylor-Johnson és Elizabeth Olsen), akiknek megvannak a saját képességeik.
Igazából maga a film is az. Legjobban egy igazi élőszereplős mesefilmként lehetne körbe írni. A párbeszédeket néhol túl könnyűre fogalmazták, a történet egyszerű és kiszámítható, viszont a hangzás és az akciójelenetek miatt szórakoztató lett Joss Whedon alkotása. Mégsem vagyunk elégedettek az összképpel. Az intenzívebb jeleneteket megszakítják (rossz vágással), és egy rosszul elhelyezett humorral gallyra vágja az egészet. Így nehéz komolyan venni, hogy a mesefilmnek tétje van, és ha jobban belegondolsz, ez az egyik fő jellemzője a Marvel filmeknek. A könnyed humor, ami nem mindig sül a legjobb helyen és időben. A harcok többsége túlkoreografált és inkább valami balett előadására akarnak hasonlítani. Ezt az időnkénti lassítások talán alá is támasztják. Illetve ha láttad az első részt, akkor nem mutatnak újat a harcokban. Sajnos egy olyan világban élünk, ahol a filmek készítésébe nagyban beleszólnak a stúdiók.
Többször úgy érezni sajnos, hogy nem összefüggő a film. Tudjuk, hogy vannak kimaradt jelenetek, de több helyen érződik, hogy a narratíva nem egyenletes, s több az úgymond megmagyarázhatatlan jelenet. Például Thor, mikor a barlangban egyszer csak elindul a hallucinációs útjára. Ha kihagytál egy korábbi részt az univerzumból, már nehéz követni a kikacsintásokat, tehát ahhoz, hogy megértsd az Ultron korát, látnod kell az előző produkciókat. Számomra ez a film viszont (a korábbiak ismeretében) inkább egy szimpla felvezető, az új-régi filmekhez. Gondolok itt például a Fekete Párducra és az Amerika kapitány: Polgárháborúra, melyekre konkrét utalásokat kapunk.
Egy ilyen nagy akciófilmben, szeretném elhinni, hogy a tét és a veszély, amivel a hőseink szembenéznek valódiak és a világ sorsáért küzdenek. Ehelyett egy klisékkel teli mesés erőszakot kapunk, ugyanolyan mesésen felületes történettel, amelyben hőseink vicces szóváltásai között akár emberek halhatnak meg. Ez sajnos hazavágja a feszültséget. Ha nem lennének a csodás effektek és akciók, az Ultron kora valószínűleg kevesebbet kaszált volna a pénztáraknál. Mint filmzene függő, nem mehetek el Danny Elfman és Brian Tyler alkotása mellett sem. Követték az első rész témáját, amit bár sikeresen megújítottak, mégsem lett maradandó.
VERDIKT
Ma már tudjuk, hogy a Russo testvérek milyen jól bánnak akár több mint 60 karakterrel is, sajnos Joss Whedonnak nem igazán ment az irányítás. Whedon illetve a stúdió túl sokat akart, és mivel telepakolták karakterekkel a filmet, csak a fejünket kapkodjuk, hogy ő és ő honnan került elő a filmes univerzumból. Jobb lett volna, ha inkább egymásra fókuszálnak, s így talán azt az igazán felesleges szerelmi szálat is kibonthatták volna Hulk és Fekete Özvegy között. Vagy bele se kellett volna rakni. Az eredeti hatos természetesen hozzák a formájukat, Jeremy Renner Sólyomszeme, illetve Paul Betanny Víziója számomra ellopta a showt.
[penci_review id=”48356″]
Szólj hozzá!