Főoldal BREAKING KRITIKA: Arany
BREAKINGKritikák/tesztek

KRITIKA: Arany

Tudjátok, van az a mondás, nem minden arany, ami fénylik. Ezt ennél a filmnél is elmondhatjuk.

435

Tudjátok, van az a mondás, nem minden arany, ami fénylik. Ezt ennél a filmnél is elmondhatjuk.

A történet a ’80-as években játszódik, megtörtént eseményeket dolgoz fel, habár talán sokan nem is hallottak erről a botrányról, amit Kenny Wells (Matthew McConaughey) robbantott ki. Pedig egy kis egyszerű figura volt, felmenői bányákkal foglalkoztak, most pedig az apjától megörökölt egy céget. Jobb időket is megélt már a cég, kezd csődbe menni, így hát a tulajdonosnak mindent be kell adnia, ha életben akarja tartani a céget. Felfigyel egy ismert geológusra, Michael Acosta-ra, (Edgar Ramírez), aki Indonéziában réz lelőhelyre talált. Acosta szentül meg van győződve arról, hogy több is van ott, mint pusztán réz, sokkal fényesebb, keményebb és értékesebb fémet is felszínre hozhatnának. Kenny felkeresi a geológust, hogy fogjanak össze, és keressenek aranyat a dzsungelben. Minden pénzt erre tesznek fel, eleinte senki sem bízik sikerükben, mindenki csak kineveti a két manust, de mit ad Isten, a sokadik próbálkozás után csak aranyat lelnek.

A film díszletvilága remekül adja vissza a kor sajátos jellemzőit. És kiválóan mutatják be a nézőnek az arany körül kialakult lázat, miként lehet egyik napról a másikra egy kis egyszerű cégtulajdonosból milliárdos, a világ egyik leggazdagabb embere. Matthew McConaughey karakterét kapzsisága ellenére elejétől a végéig szeretni fogjuk, mert hiába egy szélhámos, minden egyes dollárért keményen megoldozott. És ezt a filmben is látni fogjuk. Még a malária sem győzhet felette. De ne felejtsük el, hogy Kenny Wells nevéhez fűződik az évtized legnagyobb botránya – azóta sem világos, hogy tisztában volt-e a történtekkel, mennyire volt bűnrészes az aranyásásban, vagy őt is megvezette Acosta.

Kenny élvezte az életet. És ezt a filmben látjuk. McConaughey-ről köztudott, hogy minden szerepében odateszi magát, a legjobbat hozza, élvezi a rászabott szerepet – még úgy is, ha a korábbi kockahasas filmjei után most maradt az erősen kopaszodó és sörhasú karakter. Nem egy szívtiprót játszik, a nők nem fognak megveszni érte, egyet kivéve, az elbűvölő Bryce Dallas Howard színésznő Kay-e.

Patrick Massett és John Zinman írók, valamint Stephen Gaghan rendező ugyanakkor több hibát is elkövetett az Aranyban. A legfőbb hiba, hogy a film egyetlen karaktere, Kenny Wells csalóra fókuszál, őt látjuk mindig középpontban, az ő szemszögéből követjük végig a cselekményt, de sajnos ezzel teljesen rányomja bélyegét a többi világsztárra. Mondhatni alig látjuk, halljuk őket, teljesen elmosódnak a mellékszerepek. Kár érte, tényleg. Szívesen néztük volna, hogy Dallas Howard miként boldogul az igencsak érdekes szerepével. Ő volt végig az, aki hitt Wells-ben, és a férfi, barátja mellett állt, még azok után is, hogy a bravúrosan jött sikerrel nagy egóra tett szert, és kidobta a nőt. És ott van Edgar Ramírez is, akinek a kulcsszerepnek kellett volna jutnia, hiszen ő fedezte fel, ő indította be a bizniszt az aranybányával, a geológus múltjával, ehelyett pusztán csak van, és sodródik McConaughey-vel. Ha ezt vesszük alapul, akkor a rendezőnek nem is kellett sokat rájátszani, hogy McConaughey köré szőjenek mindent.

Összességében az Arany nem lett egy rossz film, olyan dolgokat találunk meg benne, kemény munkával mit lehet elérni, vagy éppen a könnyen és gyorsan jött dolgokkal mennyire óvatosan kell bánni, magasról könnyű esni. Nem soroljuk majd az klasszikus igaztörténeteken alapuló filmek soraiba, nem is ez volt talán a cél, inkább csak az, hogy bemutassák nekünk az aranyat.

VÉGSZÓ

A játékidő egyértelműen kevés volt ahhoz, hogy jobban megismerjük a „rablást” és magukat a karaktereket, ahhoz pedig főképp, hogy megkapja az aranyszobrot. Matthew McConaughey és Bryce Dallas Howard bizonyított, de mondhatjuk, feleslegesen, tudjuk, hogy nagyszerű színészek.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Argylle: A szuperkém
Filmkritikák

Argylle: A szuperkém kritika

Az Argylle: A szuperkém mutatja első jeleit annak, hogy Matthew Vaughn elfáradt?

Argylle: A szuperkém
Filmek

NYEREMÉNYJÁTÉK: Páros belépőket nyerhettek az Argylle: A szuperkém premier előtti vetítésére

Elsők között nézhetitek meg az Argylle: A szuperkém című filmet a mozikban.