A film sztorijáról röviden csak annyit, hogy főhősünk kilépett a brit ügynökségből, s szabadságát a jamaicai paradicsomban tölti. A dolgok rosszra fordulnak, amikor feltűnik egy új gonosztevő Raimi Malek alakításában. Volt barátja, Felix Leiter (Jeffrey Wright) a Központi Hírszerzéstől felkeresi Bondot, hogy segítsen megtalálni egy eltűnt tudóst, aki segített kifejleszteni egy új biológiai fegyvert, ami soha nem látott veszélyeket hordoz a világra nézve. Bond előbb visszautasítja a segítségkérést, de végül igent mond barátjának, az események pedig nem várt fordulatokat vesznek a folytatásban.
Nem volt egyszerű tető alá hozni a filmet. Nagyon nehezen tudták meggyőzni a színészt a folytatásról, sokáig vissza sem akart térni James Bond szerepében, a producerek azonban nem adták fel, s addig győzködték, hogy elvállalta az ötödik részt. Majd ezután a rendező kiválasztása okozott fejtörést, később a forgatókönyvvel akadtak problémák, ami végül ahhoz vezetett, hogy rendező nélkül maradt a jubileumi James Bond-film. De talán a legidegesítőbb az volt, amikor leforgatták a filmet, már a premierre készültek (ami a felsorolt problémák miatt már akkor csúszásra volt ítélve), ám le kellett mondani egy világjárvány miatt. A COVID miatt több alkalommal is csúsztatták a bemutatót, szó volt streaming megjelenésről, de az MGM túl sokat kért a terjesztési jogokért, ezért maradt a film a mozis megjelenés mellett.
A franchise igazi kuriózumnak számít ma, és gyakorlatilag nincs olyan ember a földön, aki ne hallotta volna az MI6 titkosügynökének a nevét, vagy látott volna legalább egy filmet. Craig előtt öten öltötték magukra ezt az ikonikus szerepet, de talán Craig karaktere volt a “legtermészetesebb”. Sajnos csak elfogultan tudok beszélni erről, hiszen bár láttam a korábbi produkciókat is, én ezen a szérián nőttem fel, éppen ezért a kelleténél kicsit közelebb áll a szívemhez a Craig által játszott James Bond. Az éra legerősebb alkotása kétségtelen a Casino Royale. A nagyon erősen kezdett az új Bond, majd voltak hullámvölgyek, de a 007 Nincs idő meghalni sok szempontban rezonál az első filmmel (a Craig-érában). Egy jól megírt, szépen felépített sztorit mesél el, és mellékszereplőket sem érezzük feleslegesnek vagy eröltetetnek a jelenetekben, akik csak azért ugrottak be, mert éppen ráértek vagy éppen azért, hogy kitöltsék a jelenetet, látványelemet csináljanak belőlük.
Ha már a látványnál tartunk. Furcsán hangzik ezt kimondani, de a 007 Nincs idő meghalni nem tud újat mutatni. Már mindent láttunk, viszont üdítő volt, hogy nem próbálták lemásolni a Halálos iramban hajmeresztő mutatványait az autósüldözésnél. Persze nincs Bond-film autós jelenetek nélkül, de ezek kevésbé hatnak nyomasztóan a Spectre csinnadrattái után. Akárcsak a korábbi részek, most is egy látványos nyitójelenettel csapunk bele az egészbe.
Az új rész sok szempontból is egyedinek tekinthető az öt filmből álló Craig-érában. Ahogy néhány sorral már feljebb írtuk, ez egy jubileumi darab. A franchise 25. része, és erről a készítők egy igazi klasszikussal igyekeztek megemlékezni, az 1963-as Aston Martin DB5-tel – ezzel a brit luxusautóval hajtott el James Bond és a Bond-lány az előző rész végén. A helyszín sem véletlen, hogy Bond miért Jamaicát választotta otthonának. A rajongók biztosan emlékeznek még az 1962-ben bemutatott Dr. No első filmre, amiben a főhős első bevetésére éppen Jamaicára utazott. Kis apró utalások ezek, hogy mi mindent megélt már a filmszéria. És ott vannak még az visszatérő karakterek is, akik végigkísérték Bondot útja során. A már említett volt CIA-és barátjától kezdve, aki a Casino Royale után valamennyi filmben visszatért, vagy a Spectre Bond-lánya, Madeleine Swann (Léa Seydoux). Madeleine nemcsak segít összekötni az egyes részeket, de az új rész még Madeleine múltját is segít megérteni, miután a 007 Nincs idő meghalni feltárja a nő sötét titkát, amire Bond eddig nem kapott válaszokat. Úgy tűnhet ez az egész, hogy a filmet csak azok fogják érteni, akik nem látták a korábbi négy részt, de ez nem így van. Figyelmet fordítottak, hogy a legapróbb dolgot is kifejtsék, így még azok is érteni fogják a sztorit, akik esetleg lemaradtak a korábbi filmekről. És erre minden idejük is meglesz (mármint a történet kiboncolásában), ugyanis majdnem háromórás játékidővel bír az új rész.
Szem nem marad szárazon. Drámából nincs hiány a filmben. Elég csak arra gondolni, hogy ez lesz Daniel Craig utolsó nagy küldetése, ezzel a résszel végleg szögre akasztja a titkosügynök szerepét. Az ikonikus titkosügynök szerepet újraosztják majd valakinek a jövőben. Éppen a napokban nyilatkoztak ezzel kapcsolatban a producerek, hogy jövő évig nem szeretnének ezzel foglalkozni, szeretnék meghagyni az örömöt, hogy Craig kiélvezze ezt az időt, aki időközben megkapta James Bond rendfokozatát a haditengerészettől. Craig beton biztosan hozta a szerepet, de ezt elmondhatjuk a stáb valamennyi tagjáról. Hollywood ügyeletes rosszfiúja, Christoph Waltz most is sziporkázóan hozza a kőkemény rosszfiút, és ugyan nem ő kapta a főgonosz szerepét, az eseményekben fontos szerepet kap a Spectre vezetője is. Sajnos azonban csalódást okoztak Lasshana Lynch karakterével, aki Bond távollétében megkapta a 007-es szerepét, és érezhetően csak azért hozták be a történetbe a producerek, hogy a film megfeleljenek a kor elvárásainak (nő és afroamerikai). Nem tudjuk hová tenni a karaktert. A film elején még próbálja kézben tartani a dolgokat, céltudatos és önálló küldetésekre vállalkozik, majd a film utolsó harmadában teljesen megtörik a lendületét, s egy hátvédet csinálnak belőle. Őszintén szólva több élet szorult abban a pár percbe, amikor Leiter kubai barátját alakító Ana de Armas feltűnik az elbűvölő a szerepében, és rá sem csak attraktív ruhája és lefegyverző akciói miatt fogunk emlékezni. A karakterek kidolgozásánál már említettük, hogy Dr. Madeleine Swann nagyobb szerepet kap az előző részhez képest, és nemcsak eredettörténete miatt fontosabb szereplője a sztorinak, hanem rajta keresztül Bond cselekedetei is súlyosabbnak érezzük. Ha valamiért igazán szó érheti a házat, akkor az a gyenge lábakon álló Lyutsifer Safin. Szupergonosznak állították be Safint, ehhez képest a háromórás film alatt nem sikerült megtudni a tervét, azontúl, hogy eltulajdonítja a világ legveszélyesebb biofegyverét. Kapott néhány komoly percet, amiben elmondja fájdalmát és a motivációját is megismerjük, de hogy mindebben milyen célok vezérlik, a film végére sem sikerült megtudni.
Az egyik legjobb döntésnek bizonyult az angol színésznő, író, komikus és televíziós Phoebe Waller-Bridge felkérése a forgatókönyv finomítására. A 007 Nincs idő meghalni párbeszédjein megérződött, hiszen sokkal élvezetesebbek és viccesebbek lettek. Nagy meglepetést okozott Cary Joji Fukunaga a rendezői székben, aki a kezdeti nehézségek után sikeresen teljesítette a rábízott feladatot. Ha hibákat szeretnénk keresni, akkor egyedül az elnyújtani a játékidő miatt ráncolhatjuk a homlokunkat, merthogy a 007 Nincs idő meghalni lett minden idők leghosszabb Bond-filmje a maga 163 percével. Nem indokolta semmi sem ezt, a történet nem ennyire izgalmas, hogy eltolják, csak a jelenetek sínylették meg az egészet. Ettől egy percre sem hisszük azt, hogy szebb búcsút kapott Daniel Craig karaktere, feltéve, ha az volt a cél.
VERDIKT
Nem ez lett a valaha készült legjobb Bond-film, de abban egyetértünk, hogy Daniel Craig egyik legjobb alakítását az utolsó 007-es szerepére tartogatta. Szép és könnyes búcsút veszünk a főhőstől a film végén, és bár Daniel Craig távozásával megszakad egy sikeres szakasz, a következő években sem maradunk titkosügynök nélkül. Kevésbé lesz emlékezetes a sztori, de ettől még fontos kiemelni dialógusokat és a humort.
Szólj hozzá!