Főoldal Filmek Ki az Alien: Romulus rendezője, Fede Álvarez?
Filmek

Ki az Alien: Romulus rendezője, Fede Álvarez?

Összeszedtük Fede Álvarez életútját az Alien: Romulusig.

322
Fede Álvarez
Forrás: Deadline

Fede Álvarez, aki 1978. február 9-én született Montevideóban, Uruguayban, a kortárs horrorfilm-műfaj egyik legizgalmasabb alakja. Karrierje egy kis YouTube-szenzációval, az Ataque de Pánico! (Pánikroham!) című rövidfilmjével indult, amelyet 2009-ben töltött fel a videómegosztó portálra, majd a Buenos Aires Rojo Sangre filmfesztiválon debütált. A film megjelenése után nem sokkal Álvarez szerződést kötött a Ghost House Pictures televíziós stúdióval, így készített egy 30-40 millió dolláros sci-fi filmet.

Ez az első nagy projektje a 2013-as Gonosz halott volt, amelynek egyben ő írta a forgatókönyvét, utána pedig a kamera túloldalán filmre vette. A remake hatalmas siker volt, ennek köszönhetően pedig felkerült Hollywood radarjára. A premier után a direktor elmondta, hogy volt kísértés nagy franchise-ok rendezésére, de helyette inkább a viszonylag alacsony költségvetésű horrorfilmet választotta. A következő nagy projektje a Magyarországon forgatott Vaksötét volt 2016-ból, amelyet szintén ő írt és rendezett. Ismét sikert könyvelhetett el, Stephen Lang, Jane Levy és Dylan Minnette főszereplésével forgatott film meggyőzte az ítészeket, akik pozitív kritikákkal jutalmazták Álvarez munkáját. Később kiderült, hogy ebben az időszakban a Marvel Studios is megkereste a független rendezőt egy titokzatos projekt rendezésével kapcsolatban, de úgy érezte, hogy kevés szabadságot, kreatív kontrollt kapnak, ezért inkább visszautasította az ajánlatot.

1618819 full

2017-ben a Good Universe-szel közösen létrehozta saját produkciós vállalatát Bad Hombre néven. Az uruguay-i filmes rendezte Ami nem öl meg (2018) című filmet, amely A tetovált lány angol nyelvű sorozatának újraindítása volt, teljesen új szereplőgárdával. 2019 áprilisában Doug Liman rendezővel közösen felügyelte A fejedbe látok újraforgatásait. A projekt halálra volt ítélve – és időközben a sok pótforgatás 15 millió dollárral a költségvetést is megdobta -, amit még Tom Holland és Daisy Ridley neve sem tudott megmenteni a hatalmas bukástól. 2021-ben Álvarez rendezte az Apple TV streaming szolgáltatónak készült Calls című sorozat mind a kilenc epizódját. A sorozat abban nyújtott mást, hogy elsősorban vizuális elemekkel operált a hangalapú sorozat. A 2020-es évek elején társíróként és társproducerként visszatért a Vaksötét 2. (2021) elkészítéséhez, ám a rendezői feladatokat Rodo Sayagues kapta.

2022 márciusában bejelentették, hogy Álvarez írja és rendezze Alien: Romulus munkacím alatt a franchise új részét. Végül hivatalosan is ezt a címet kapta Ridley Scott ikonikus sci-fi sorozata. A filmrendező többször elmondta, hogy rengeteg időt ölt bele, hogy saját történettel álljon ki a stúdió elé, amely elmondások alapján “nem kapcsolódik” az előző filmekhez, bár időközben megtudtuk, hogy A nyolcadik utas: a Halál és A bolygó neve: Halál között játszódik, de sztori szempontjából független eseményeket mesél el.

Fűződik a nevéhez néhány olyan projekt is, amelyek végül nem valósultak meg, többek között a Dante’s Inferno című videojáték élőszereplős adaptációja, amit a Universal Pictures 2013 szeptemberében szeretett volna megfilmesíteni. 2016. májusában a Monsterpocalypse nevű táblás játékból szeretett volna filmet készíteni a Warner Bros., de ebből szintén nem lett semmi. Pár hónappal később, 2016 őszén a Sony Pictures-nél felmerült az Incognito ötlete Daniel Casey forgatókönyve alapján. 2017-ben Ben Affleck (rendező és főszereplő) távozása után felmerült Álvarez neve a rengeteg problémát övező Batman-filmnél. Matt Reeves jóvoltából elkészült a Batman, azonban nem az eredeti tervek alapján, amiben a Sötét lovag egyik ellenfele Deathstroke lett volna Joe Manganiello szereplésével. 2017. április 13-án megerősítették, hogy megcsinálja a Labyrinth spinoffját Nicole Perlman és Jay Basu közreműködésével.

Több műfajban is kipróbálta magát, a visszajelzések igazolták sokoldalúságát és képességét, hogy képes bármilyen történetet elmesélni, de Álvarez munkássága a horror és a thriller műfajokban kiemelkedő. Filmjeit gyakran feszült atmoszféra, az eredeti történetvezetés és sajátos vizuális világ jellemzik. A kiváló Gonosz halott és a Vaksötét után betonozta be magát Hollywoodban, a karrierje innentől indult el felfelé, s érkezünk meg a következő mérföldkőhöz: az augusztus elején bemutatásra kerülő az Alien: Romulushoz.

1618818 full
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Alien: Romulus
BREAKINGElőzetesek

Az Alien: Romulus új előzetese feleleveníti a valaha volt legjobb sci-fi horror pillanatait

Minden van az Alien: Romulus új előzetesében: Xenomorph, arctámadó, félelmetes helyszínek és...

Alien: Romulus
Filmek

A bolygó neve: Halál törölt jelenete inspirálta az Alien: Romulus rendezőjét

Merőben más lesz az Alien: Romulus, mint amit eddig megszokhattunk.