x
Filmek

Kevin Feige állítólag óva intette a Sony Pictures-t, hogy Pókember nélkül nehéz lesz univerzumot építeni

Pókember nélkül nehéz felépíteni egy univerzumot a karakter ellenfeleivel.

Kevin Feige állítólag óva intette a Sony Pictures-t, hogy Pókember nélkül nehéz lesz univerzumot építeni
  • Publishedjúlius 8, 2022

A Sony Pictures néhány éve úgy döntött, hogy saját univerzumot képet a Marvel-karakterei köré Sony’s Spider-Man Universe (SPUMC) néven. A Venom és a Venom 2. – Vérontó hatalmas siker volt a kasszáknál, ez azonban nem mondható el a kritikusok körében. Felbuzdulva a sikertől, a stúdió több adaptációt is bejelentett, idén pedig mozikba került a Morbius, azonban lesújtó kritikákat kapott Jered Leto főszereplésével forgatott film, és a kasszáknál is alulteljesített.

Egy új jelentés szerint Kevin Feige, a Marvel Studios vezetője figyelmeztette a stúdiót, hogy “ne szálljanak el” az első film sikerétől. Úgy tűnik, hogy a Pókember: Nincs hazaút hatalmas sikere után a Sony Pictures kissé elbízta magát, a probléma csak annyi, hogy abban filmben Pókember is szerepelt, illetve a Marvel Studios közreműködött. A film nemcsak anyagi szempontból volt jó, de kritikusok és rajongók körében nagy sikert aratott Peter Parker kalandja.

Most egy új jelentés szerint Kevin Feige valóban figyelmeztette a Sony Pictures-t a lehetséges buktatókra, ha a Pókember univerzumában olyan filmeket készítenek, amiben maga az ikonikus falmászó nem szerepel. A The Ankler szerint “Kevin Feige a Marvel részéről mérlegeli a helyzetet, és megjegyzéseket tesz a Sony Marvel-filmjeivel kapcsolatban, amelyekben nem szerepel a Pókember. Egy bennfentes szerint Feige koordinálja a Sony szemléletmódját, és figyelmezteti a stúdiót, hogy a Bosszúállók-filmek mintájára ne szaladjanak előre túlságosan valami nagyobb univerzum építésében”.

A jelek szerint a stúdió megfogadta Feige tanácsát, és nem a Marvel Moziverzum mintájára akarnak felépíteni egy saját filmes univerzumot, hanem inkább az önálló filmre fókuszálnak a következő években. A Sony Pictures bejelentette a Venom 3. részt, érkezik a Kraven, a vadász története, a Madame Web is bemutatkozik hamarosan, és a várva várt El Muerto kalandját is elmesélik a rajongóknak.

Pókember: Nincs hazaút
Written By
Kévés Bence Mihály

Rajongásom a filmek után igazán a 2000-es évek elején kezdődött, ami 2016-tól tartalomgyártásban és kritikaírásban nyilvánul meg a Wide Screen oldalon.