Főoldal Filmek Készül a Lilo és Stitch élőszereplős feldolgozása, és már az egyik főszereplőt is megtalálták a filmre
Filmek

Készül a Lilo és Stitch élőszereplős feldolgozása, és már az egyik főszereplőt is megtalálták a filmre

A Disney egy újabb rajzfilmjéből készül élőszereplős feldolgozás, és már a rendező és az egyik főszereplő is megvan rá.

432
Lilo és Stitch

Az élőszereplős adaptációk fénykorában a Disney újabb klasszikust jelentett be, amit életre szeretnének kelteni a filmvásznon. A dzsungelkönyve, az Aladdin és Az oroszlánkirály után érkezik hamarosan a Lilo és Stitch élőszereplős feldolgozása. A hírek szerint már tart a szereplőválogatás; a színész és komikus Zach Galifianakis leszerződött az egyik földönkívüli szerepére.

A Disney fanfárja alatt futó Lilo és Stich élőszereplős remake-jéről először 2020-ban hallottunk, azonban a film még csak most tette meg az első fontos lépést. A The Hollywood Reporter beszámolója alapján a színész-komikus Zach Galifianakis (Két páfrány között – A film, Másnaposok) szerződést kötött a film egyik főszereplőjére, amit természetesen teljes egészében CGI segítségével keltenek majd életre.

Bár kezdetben arról olvashattunk, hogy Stitch, az űrkutya lehet ez a szerep, de azóta kiderült, hogy valójában Pleakley-t fogja alakítani, a félszemű földönkívülit, aki Stitch-et üldözi alkotójával, Dr. Jumba Jookibával, és nőnek öltözve próbálnak elvegyülni Hawaiin.

A Kőgazdag ázsiaiak rendezője, Jon M. Chu tárgyalt kezdetben a rendezői feladatokról, de a választás végül Dean Fleischer Camp (Marcel the Shell With Shoes On) direktorra esett, ő hozhatja tető alá az adaptációt, amit eddig még soha sem láttunk ilyen formában. A forgatókönyv egy korai változatán Mike Van Waes dolgozott, amit Chris Kekaniokalani Bright teljesen átírt, s ezt fogják használni a forgatáson.

A Lilo és Stitch egy fiatal hawaii lány, Lilo Pelekai történetét meséli el, aki barátságot köt a 626-os kísérletből született kék földönkívülivel, akit pusztító erőnek terveztek. Noha a rajzfilm nem tartozik a mikiegeres cég legnagyobb kasszasikerei közzé, de mégis a Disney egyik legnépszerűbb rajzfilmjévé nőtte ki magát az elmúlt években, amihez három közvetlen folytatás készült és egy 2003-as tévésorozat.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Disney+
Filmek

Bezöldült a Disney+ logója, de milyen okkal cserélték le a Disney-kéket?

Frissült a Disney+, az új logó mellett tartalmi változásokat is kapnak a...