Minden rendes sci-fi rajongó kedvencei közt ott vannak a klasszikus Alien filmek. Amíg azonban az első két rész többnyire mindenkinél favorit, addig a David Fincher féle harmadik és a Jean-Pierre Jeunet nevével fémjelzett negyedik megítélése már erősen megosztó szokott lenni (előbbi a produkciós nehézségek, utóbbi pedig a kicsit jobban elrugaszkodott, művészfilmes stílusa miatt). No és akkor még nem is beszéltünk a sorozat újkori feltámasztásáról. Maga Ridley Scott készítette el 2012-ben az előzménynek szánt Prometheust, majd pedig öt esztendő elteltével a sorozathoz közelebb állónak szánt Alien: Covenantot.
Utóbbi kettő esetében az eredmény finoman szólva sem volt vastaps a rajongók részéről, nagyon megosztotta az univerzumot kedvelőket, hogy milyen irányba is vitte el a sorozatot annak megalkotója. No de ennek a cikknek nem tiszte az, hogy bármelyik tábor mellé beálljon, nem is szeretnénk háborút indítani a szimpatizánsok és az ellentábor között. A Tűz és Kő képregénysorozat felvezetéséhez azonban mindenképp szükség volt az előzmények felmelegítésére, ugyanis a Dark Horse nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy összeköti a modernkori mozikat a régiekkel – mindezt egy hatalmas, hármas crossover keretein belül.
A sorozat 16 fejezetből áll, melyekből minden kötet darabonként 4-et vonultat fel, nagyjából 100-100 oldalon. Mindegyik könyv egy saját tematikával bír, az alkotók is különbözőek, mégis az egész egységes egésszé áll össze, a köteteken átívelő történet nemcsak hogy összeér, hanem erősen építenek egymásra (no meg az Alien franchise korábbi történéseire). Az alábbiakban megpróbálom mindegyik rész tartalmát kicsit összefoglalni, ami azonban nem fog menni, csak minimális spoilerezéssel. Aggodalomra azonban semmi ok, nem fogunk többet elárulni, mint amennyi a fülszövegekben is olvasható. Akit viszont mindez zavar, inkább ugorja át ezeket a bekezdéseket.
Prometheus – írta: Paul Tobin, rajzolta: Juan Ferreyra
2219-ben, több mint 120 esztendővel a Prometheus balul sikerült küldetése után újra egy expedíció érkezik az LV-223-ra. Hivatalosan egy felderítőhajó vészjelzése miatt érkeznek, ám csakhamar kiderül, hogy a hajó kapitánya egészen más célokkal kormányozta a bolygóra legénységét: Peter Wayland és a Prometheus sorsát szeretné kideríteni. Az első furcsaság az, amikor a földet érőket a várt sivatagos és kietlen környezet helyett dús, élettel teli dzsungelek fogadják, amelyek ilyen rövid idő alatt normális keretek közt nem alakulhattak volna ki. Persze aztán megjelennek az Alienek is, a mindenütt fellelhető fekete massza pedig sok kérdést vet fel és sok baj forrása lesz hamarosan.
Aliens – írta: Chris Roberson, rajzolta: Patric Reynolds
Az idővonal tekintetében ez a rész kakukktojás, hiszen a többivel ellentétben nem 2219-ben, hanem jóval korábban játszódik. Azonban nem is csak a sorozat többi történéseihez képest, hanem a A bolygó neve halál cselekményéhez mérten is előzmény. A sztori az LV-426-on indul, a Hadley’s Hope kolóniáját megtámadják az Alienek. A kétségbeesett telepesek egy bolygómérnök vezetésével elmenekülnek a holdról, hogy a közeli LV-223-on kényszerleszállást hajtsanak végre a nem éppen űrutazásra tervezett, sebtiben elkötött teherszállítóval, amely nem nagyon bírta a strapát. Természetesen a cselekmény pár oldalon belül be is fejeződne, ha nem kerülnének elő a xenomorphok.
Alien vs. Predator – írta: Christopher Sebela, rajzolta: Ariel Olivetti
Gyakorlatilag ott veszi fel a fonalat, ahol a Prometheus letette. Egy maroknyi túlélőnek a Perseus fedélzetén sikerül elszabadulni az LV-223-ról, ám nem is sejtik, hogy csak még nagyobb slamasztikába keveredtek. A hajón ugyanis mint kiderül nem csak az Alienek vannak jelen, hanem egy idegen vadász is, így nem sokáig marad békés a helyzet. A hab a tortán, hogy a személyzet egyik tagja, egy android is beszáll a harcba. A dolog különlegessége, hogy még korábban a holdon kapott egy dózist abból a bizonyos fekete masszából és menthetetlenül elindult az átváltozása valami egészen mássá.
Predator – írta: Joshua Williamson, rajzolta: Christopher Mooneyham
Az előző kötet vérengző csatáját túlélő maroknyi legénység a Perseus hajóján némi ösztönzést követően visszatér az LV-223-ra. Kénytelenek összefogni a hajón lévő idegen vadásszal, akinek ugyanis elintézetlen ügye van a bolygón. Ezúttal azonban nem az Alienekre fáj a foga, hanem magát a Tervezőt szemelte ki magának. Jó alkalom ez arra is, hogy a legénység találkozzon a bolygón ragadt társaikkal és tisztázzák a nem éppen idilli történéseket, amelynek kapcsán korábban elváltak.
VERDIKT
A Tűz és Kő képregénysorozat mint látható erősen épít az újkori mozifilmekre, így mindenképpen azoknak ajánlott, akik nem idegenkednek ettől az alapfelállástól és kíváncsiak a két időszakot hídként összekötő kapocsra. Arra persze nincs garancia, hogy minden kérdésre választ kapunk, de érdekes adalék lehet a rajongóknak. Mivel minden kötet mögött más készítők állnak, így a hangulat és a sztori történetének íve is más és más (annak ellenére, hogy a négy könyv egységes egészt alkot). Mindegyik rész kicsit arra a stílusra hajaz, amelyik témát felöleli. A Prometheus pont olyan butácska mint a film és kérdéseket vet fel. Az Aliens jól hozza a több mint harminc évvel ezelőtti mozifilm hangulatát (bevallom nekem ez jött be a legjobban). Az Alien vs. Predator inkább érződik kicsit tölteléknek, az akció leginkább ebben a részben van jelen, ami részben a történet intenzitásának rovására megy. A Predator pedig egy üdítő befejezés a maga némileg westernes hangulatával és a furcsa, kényszer szülte szövetség bemutatásával.
Az egyes kötetek a képregényeken kívül mind tartalmaznak valami extrát, ami leginkább a készítést bemutató vázlatokat, terveket jelentenek. De az Aliens és a Predator egy-egy extra fejezetet is felvonultat, amelyek nem szerves részei a fő történetszálnak, de remekül kiegészítik azt bónusz gyanánt. A sorozat itthon a Szukits Könyvkiadó gondozásában jelent meg és tőlük kedvezményesen meg is rendelhető, akár díszdobozban is.
Szólj hozzá!