Aki mindenkit legyőz egy ütéssel, azt most legyőzték egy ütéssel.
Manapság a Bandai Namco-nak nem kell a szomszédba mennie, ha anime alapú verekedős játékokról van szó. Igazából sosem kellett, mert a két japán óriáscég külön-külön is remek címek jogbirtokosai voltak. A cégfúzió után pedig konkrétan uralták a piacot. Keményen indították az év elejét, egyből a zászlóshajóval, az egyik legismertebb anime, a Dragon Ball Z-ből készült Kakarot alcímet viselő játékukkal, tesztünket itt olvashatjátok. Aztán a tél elűzésére bedobták a One Punch Man: A Hero Nobody Knows-t. Ez a cím már kicsit hagyományosabb verekedős formátumban próbált helyt állni.
A One Punch Man anime sztorija dióhéjban annyi, hogy Saitama nevű főszereplőnk egy hős, akinek nem valami baleset folytán vagy vegyi anyagtól, de még nem is holmi pókcsípéstől lett szuperereje. Ennél jóval egyszerűbb és “japánabb” a megfejtés. Lényegében kitartóan edzett amíg ő nem lett a legjobb. De olyan szinten lett a legjobb, hogy bármilyen ellenfelét egyetlen ütéssel tudja miszlikbe szaggatni. Ebből kifolyólag Saitama fásulttá és motiválatlanná vált, egyetlen dolog élteti, hogy találjon végre egy méltó kihívót, akit nem tud első ütésével megsemmisíteni. Ebből a szituációból fakad az anime bonyodalma megannyi szuper, vicces és abszurd helyzetet szülve.
És sajnos a sztori amit legkevésbé sem sikerül átadni. Szerencsétlenségünkre nagyon trehány a megvalósítás, egyszerűen lerí az egész cuccról, hogy a randomizáló algoritmus készített szinte mindent amit látunk. Egy kaptafára készült ellenfelek melyek gyakran csak színben vagy egy-egy ruhadarabban különböznek az előzőtől. A helyszínek között szinte alig tudok különbséget tenni annyira egyhangúan sikerült megvalósítani őket.
Na de ne szaladjunk ennyire előre. A játék egy alapjáraton oldalnézetesnek tűnő, ám teljesen térben zajló bunyós cím. Ennek mondjuk egy picit butított, a mai trendeknek megfelelően egyszerű irányítással ellátott változata.
A játékot elindítva egyből a karakter kreáló menü fogad bennünket. Itt elkészíthetjük daliás lovagunkat akivel majd szétcsapjuk a világunkra leselkedő gonoszt. Ez mondjuk elég szegényesre sikeredett ugyanis kb. 5 féle lehetőség van mindenből, arc, felső, alsó ruházat, cipő, stb. Ez mondjuk a későbbiekben változni fog, ahogy haladunk előre, úgy kapunk majd mindenféle kiegészítőt, hogy felpimpelhessük a szuperhősünket. És bizony szükségünk is lesz erre, ha meglátjuk milyen fura szerzetekkel hoz össze a játék világa.
A karaktergenerálási szekciót egy tutorial követi, melyben tudtunkra adják, hogyan használjuk az elég egyszerű harcrendszert. Van erős ütés és gyenge, ehhez jön még a bal alsó ravasz, melyet ha nyomva tartunk és kiegészítjük valamelyik előre beállított gombbal, akkor előcsalhatunk egy úgy nevezett killer move-ot, ami egy speckó támadást indít meg. Ezeket különböző csatáink során leshetjük el társainktól és akár ellenfeleinktől is. Van itt még egy kötelező blokkolás/dash gomb, melyet az irányokkal kombinálva tudunk animébe illően lavírozni a pályán. A dash-nek van egy plusz funkciója is, melyet gyorsan sajátítsatok el, ugyanis szükség lesz rá. Ha a dash-t tökéletesen abban a pillanatban nyomjátok le, amikor az ellenfél indítja a támadását, akkor azonnal a háta mögé kerültök és bevihettek egy sorozatot a védtelen hátára.
Azt viszont mindenképpen a játék javára kell hogy írjuk, hogy ennek az egyszerű harcrendszernek köszönhetően már kezdetben is garantált a sikerélmény. Ugyanis rendkívül látványosan töröljük fel az ellenfelekkel a padlót. A harcokat tovább színesíti, hogy megjelenhetnek más hősök, akik a segítségünkre sietnek és beállhatnak helyettünk pár pofonra. De legyünk résen, mert ugyanígy kaphat erősítést a másik oldal is, tehát nem árt lecsapni a kihívónkat még mielőtt odaér a cimborája. Ellenkező esetben verhetünk meg két ellenfelet. Külön kabaré, hogy véletlenszerűen természeti csapások is sújthatják az arénát. Ezek persze nem válogatnak, egyaránt kaphatunk belőlük mi is, és az ellen is. Gyakran fordíthatják meg egy mérkőzés kimenetelét, tehát nem árt résen lenni.
Grafikailag nem egy nagy eresztéssel van dolgunk, kb. az animével megegyező, egyszerű látvány fogad minket. Tekintve, hogy a harcok között a játék a nyílt világ érzetét próbálja kelteni, kicsit talán lehettek volna változatosabbak a terek. A monotonitás miatt eléggé érződik a “nyílt világ” csőszerűsége, melyben ide-oda szaladgálunk, hogy teljesítsük a feladatokat. Igen, vannak a fősztori verekedős részei között melléksztoris verekedések, de a paletta színesítése érdekében bekerültek egyéb küldetések. Ezek többnyire kimerülnek keresgélésben és futárkodásban, még monotonabbá téve az amúgy sem túl változatos játékmenetet.
Annak ellenére, hogy a világ elég sivár és egyhangú gyakran találkozunk frame droppokkal, melyek sajnos nem csak néhány másodpercesek, gyakran eléggé lelassul tőle az egész játék. A nemtörődömség magas iskolája viszont az, hogy az npc-k gyakran a szemünk előtt jelennek meg. Csak úgy a semmiből, mint mondjuk anno a korai három dimenziós játékokban az eredeti PlayStation-ön, ez több mint gáz 2020-ban, tekintve azt, hogy jóval szebb, teljesen open world játékok manapság meg sem reccennek.
A játékot és a készítők által beleölt energiát tökéletesen leírja, hogy ha ellátogatunk a hivatalos honlapra egy ingyenes játékbeli ajándékról ugrik ránk azonnal egy értesítés, ám ha erre kattintunk azonnal a “404 Page cannot be found” hibába futunk. És higgyétek el nem csak egyszer, nem csak egy helyről és nem csak egy gépről próbáltam ezt beváltani. Csalódás az egész, nagy ívvel indult, ígéretes volt a sztori, a szereplők, még az egyszerű látványvilág is elnézhető lett volna, de egyszerűen annyira lélekölő és monoton az egész, hogy szívesebben csinálnék bármit, mint, hogy a játékkal játsszak.
Pozitívumként muszáj megemlíteni, hogy a One Punch Man: A Hero Nobody Knows azon játékok közé tartozik ami játszható helyi multiplayer módban is. Lényegében a klasszikus egy tévén, ketten, egymás ellen küzdelem megvalósítható és ez szuper. Sajnos az egy kanapéról tolható multi kihalófélben van, dicséretes ha valakik veszik a fáradtságot és leprogramozzák ezt is. Persze ennek is van árnyoldala. Ahhoz hogy teljes karakterkínálat elérhető legyen bizony fel kell oldani őket egyesével, ami csak az egyjátékos módban történő grindolással érhető el. Ennek ellenére maga a multi szórakoztató lehet egy darabig, azonban az elnagyolt harcrendszer itt sem fog sokáig játékra ösztönözni bennünket.
VERDIKT
A játékot maximum az anime rajongóinak tudom ajánlani, ők ideig-óráig biztosan ellesznek vele, más valószínűleg hamar abba fogja hagyni a monotonitás miatt. A grafika nagyon egyszerű, nem mondanám jelen generációban megfelelőnek, a képfrissítés folyamatosan akadozik, kószálás közben simán leesik 20 fps környékére is. Az pedig egyenesen vérlázító, hogy a karakterek az orrunk előtt bukkannak fel a semmiből ilyen kidolgozottság mellet. A zenék szörnyen idegesítőek és a csekély számú variáció miatt hamar az agyunkra mennek. A harc egészen szórakoztató lenne, ha kb. 20-szor fordulna elő az egész játékban, de mivel ez a fő irány hamar bele fogunk unni ugyanazon kombinációk ismételgetésébe.
[penci_review id=”46717″]
Szólj hozzá!