JÁTÉKTESZT: Namco Museum Archives Vol. 1 & 2

Furcsa ügy a retro játékgyűjtemények piaca. Minden cég, aki már akkor, a nyolcvanas években jelen volt a videojátékok porondján, előszeretettel pakol össze ilyen pakkokat. A kérdés csak az, hogy valójában kire lőnek ezekkel, ki a célcsoport? Azok a játékosok, akik már akkor is játszottak, alsó hangon 40+-os felnőttek, de még ha engedékenyebbek is vagyunk és esetleg a következő generációt is ide vesszük, akkor is a harminc felettiek táborát lehet említeni. Nem gondolnám nagyon merésznek azt a következtetést, hogy aki most fiatal, vagy esetleg az ezredforduló után cseperedett fel, azoknak nem igazán lesz érdekfeszítő egy ilyen gyűjtés.

Marad tehát egy bizonyos korosztály, sőt egy bizonyos réteg, akik könnyes nosztalgiával gondolnak vissza ezekre a pixelben rendkívül gazdag alkotásokra. Ha észrevesszük, hogy még ennek a tömegnek is különböző igényeik vannak, hogy miként szeretnék egykori kedvenceiket viszontlátni, akkor talán már pedzegetitek, hogy min is töprengtem a bevezetőben.

A Namco Museum Archives azok közé a gyűjtemények közé tartozik, amely egy konkrét cég egykori játékait gyűjti egy csokorba. A japán vállalat immár 65 éves, 1955-ben alapították és videojátékokkal is már a hetvenes évek közepén elkezdtek foglalkozni, vagyis kimondhatjuk, hogy az úttörők egyikéről beszélünk. Játékaik máig meghatározóak, de nyugodtan mondhatjuk, hogy az említett korszakban igen termékeny időszakukat élték.

Így aztán nem volt nehéz rögtön két kollekciót is összeszedni az említett korszakból, melyekben 11-11 cím található. Adottak a mindenki által ismert nagyobb címek, mint a Dig Dug, a Galaxian, a Pac-Man, a Xevious, vagy a Galaga. Ezeket talán kevésbé kell bemutatni hiszen valóban alapművekről van szó. Egyedül az lehet fura, hogy némelyik címet az agyunk más cégekhez társít, de ez csak azért van, mert akkoriban másképp működött a piac és az általunk lakott területeken más cégek forgalmazták ezeket a játékokat (pl. a Midway, vagy az Atari). No de lássuk is a teljes választékot:

A listát átböngészve mindenki kiválaszthatja melyik címhez kötik szorosabb szálak, azonban a nevesebb játékokon túl legalább kettő külön kiemelendő. Az egyik a Splatterhouse: Wanpaku Graffiti, ami anno csak és kizárólag Japánban jelent meg, így a tengerentúli (vagyis itteni) debütálása most, 21 év késéssel jött el. A másik sztár pedig a Pac-Man Championship Edition, amely már tulajdonképpen egy modern kori stuff, legalábbis feldolgozásként a PS3 / Xbox 360 korszakot gazdagította. Ez utóbbi játékot direkt ebből a célból lebutították és egy korhű remake-et készítettek belőle, hogy illeszkedjen a gyűjteménybe. Az ötlet mindenképpen jópofa és a kollekció egyik leghangulatosabb darabját tisztelhetjük benne.

A játékokból egytől-egyig a NES, SNES és Mega Drive verziók lettek belepakolva, amely egyes retro hívőnél kapásból kicsaphatja a biztosítékot, hiszen nem az akkoriban legjobbnak számító Arcade, azaz játéktermi verziókat kapják meg. Való igaz, hogy ezek a változatok gyengébbek, de ez alighanem csak az igazán fanatikusoknak veheti el a kedvét (de tovább szegmentálódik a fent levezetett szűkítés). Ne legyenek illúzióink, hogy a játékokhoz nem lett hozzányúlva, tehát azt az állapotot kapjuk, amit nagyjából anno. Előfordulhatnak tehát a platformokra jellemző apróbb belassulások, vagy sprite hibák, de én úgy gondolom hogy ezek nyugodtan írhatóak a nosztalgia faktor számlájára.

Az viszont már talán kevésbé, hogy némelyik játék kevésbé öregedett jól, hogy divatos kifejezéssel éljek. A nagyobb címeknek még hajlandóak vagyunk megbocsátani az irányítás-beli, vagy grafikai problémákat (már csak azért is, mert megszoktuk őket úgy ahogy voltak), de pont a kevésbé ismertebb darabok lesznek azok, amelyeket akár pár perc ismerkedés után szörnyülködve hagyunk ott.

No de akkor milyen újdonság van, ha már a stuffok maradtak olyanok, mint voltak? Netán kapunk valamiféle izgalmas körítést, leírásokat, sztorikat a készítésről, artworköket, képeket? Nem, semmi ilyesmi. Esetleg különféle filterek, és képernyőfelbontások, vagy képernyőre húzható effektek helyet kaptak, mint más gyűjteményekben? Itt is sajnos nemleges a válasz. A legjobban viszont talán valamiféle online ranglista hiányzik, hogy ha már rászánjuk az időt, akkor valamilyen módon megmérettethessünk (anno a játéktermekben is az volt a menő, akinek a hárombetűs neve ott virított a Top 10-ben).

Ami viszont van, hogy el tudjuk menteni a játékunkat, sőt akár vissza is tudjuk tekerni az időt, ha valamit elrontottunk. Utóbbi persze nem korlátlan mennyiségben, de arra mindenképp jó lehet, hogy egy idegesítően elrontott momentum kapcsán kiköszörüljük a csorbát. Sok játékosnál (főleg a régi motorosoknál) ez egyenesen csalásnak tűnhet. Gondoljunk viszont azokra a fiatalokra, esetleg a saját gyerkőcre, élettársra, akik életükben először fogják megnézni, hogy Apa, vagy Mackóka mivel múlatta az idejét 6-10 évesen. Valljuk be: nem éppen könnyű és semmiképp sem igazán felhasználóbarát játékokkal.

VERDIKT

Mint látható, a Namco Museum Archives Vol. 1 & 2 megítélése igazán felemás lehet. Mindenképpen jó pont hogy találkozhatunk régi nagy kedvenceinkkel, vagy olyan címekkel, amelyeket nem volt lehetőség a mi régiónkban megszerezni, a Pac-Man Championship Edition remake-je pedig a gyűjtemény ékköve. A másik oldalról viszont nem igazán sikerült izgalmassá tenni az egészet, készült egy szép menürendszer, de a mentési lehetőséget és az idővisszatekerést leszámítva gyakorlatilag semmi pluszt nem kapunk. Mondhatni nem érezni a szeretetet a készítők részéről, inkább egy gyors bérmunka kicsit erőltetett szaga terjeng. Ha valaki rajong a korszak játékaiért, megtalálhatja a számítását, de az igényeket kicsit lentebb kell adni, valamint nem árt felkészülni a kétszer 20 eurós árcímkére.