Wide Screen
Image default
Játékok

JÁTÉKTESZT: Mafia III: Definitive Edition

Mint tanár a diáknak: ezt a rossz jegyet most ösztönzésül kapod.

Ugyanúgy bajban vagyok, mint az előző rész tesztjénél. A Mafia II: Definitive Edition értékelésénél figyelembe kellett vennem, hogy egy felújításról van szó (de nem remake-ről), és nem mehettem el a jelentős mennyiségű hiba mellett sem, amelyek alapvetően befolyásolták az élményt, hiába élveztem a játékot. A harmadik rész újrája azonban ha lehet még egyet csavart a dolgon. Az alapot jelentő epizód ugyanis mindössze 4 éves, 2016-ben jelent meg. Miért is kellett tehát egy viszonylag fiatal játékot újra előszedni? Ismételjük át azok kedvéért röviden, akik nincsenek képben.

Május közepén robbant a hír, miszerint Mafia: Trilogy címmel újra megkapjuk a sorozat egyes részeit, méghozzá felújított formában. Az viszont hamar kiderült, hogy a Definitive Edition címke mindegyik esetben mást jelent. Az első rész teljes, alapjaitól való felújítást kap és csak nyár végén jön (de azóta szeptemberre csúszott). A második rész kapott egy tisztes remastert (sok hibával, de erről már írtunk). Viszont mi a fene történt a harmadik résszel? Na ez az: hát semmi. A Mafia III: Definitive Edition ugyanis pontosan ugyanaz a verzió, ami négy esztendeje megjelent. Semmiben nem nyúltak hozzá, fogták a legfrissebb, patchekkel felturbózott változatot, hozzá csapták az összes megjelent DLC-t (ami lássuk be azért legalább jófej dolog) és ezt így egyben tálalták különleges kiadásként. Lehet mondani, hogy egy marketing fogás, amely valójában az első rész feldolgozásának ágyaz meg.

Eddig talán még rendben is lenne (nagyjából), de az igazi feketeleves csak most jön. Ugyanis a játék (a második részhez hasonlóan) igencsak bugos formában került újra forgalomba. Nem csak azok a hibák tarkították azonban kiadáskor (a bejelentéskor a második és harmadik epizód egyből elérhetővé is vált), amelyeket 2016 óta nem sikerült kijavítani, hanem jöttek újak is. A PS4 Pro és Xbox One X verziók extra feature-ei (HDR, grafikai upgrade, miegymás) nemes egyszerűséggel eltűntek a játékból, vagyis ezen gépek tulajdonosai gyakorlatilag gyengébb élményt kaptak Definitive Edition gyanánt, mintha egy hónappal korábban álltak volna neki végigjátszani. Hiába kapták az eredeti játék tulajdonosai ingyen az upgrade-elt verziót, a felzúdulás igen nagy volt és jogosan.

A problémák egy része mostanára megoldódott: az erősebb konzolok visszakapták a privilégiumaikat egy patch formájában, tesztünk is ezért most készült. Hogy a többi rész hogy sikerült…. nos erről fog szólni a cikk további része. Elismerem, a kezdés valószínűleg sokaknak nem hozta meg a kedvét, de úgy gondoltam mindenkinek joga van tudni az előzményeket, így tiszta. Hogy egy új játékos (aki nem játszott a 2016-os eredetivel) hogy éli meg a Definitive Editiont, azt maximálisan tudom hozni, mert nekem anno kimaradt. Mivel azonban nagyon sokan valószínűleg játszották (hiszen PS4-re például elérhető volt a PS Plus szolgáltatásán belül is) ezért nem egy részleteibe menő tesztet készítek most. Természetesen számba vesszük az újdonságokat, de leginkább az előző részhez fogom hasonlítani, illetve olyan mércével mérni, hogy ez egy különleges kiadás, éppen ezért a végső értékelés is ehhez kell hogy igazodjon.

Őszintén mondom, hogy nagyon vegyes érzésekkel fogtam neki a tesztnek. Az Mafia II-t minden hibája ellenére élveztem, ha a hibák nem vágták volna tönkre az élményt és beleszámoljuk a korát (több mint tíz éves), akkor simán jó játékként aposztrofálhatjuk. A harmadik részről sajnos nem ezt hallottam, ezért volt félsz bennem, de igyekeztem félretenni. S jól is tettem, hiszem nagyon sok tekintetben túllép az elődjén, más kérdés, hogy nem tanul a hibáiból és gyanúsan hasonló pontokon hasal el.

Nézzük először tehát a pozitívumokat. Ezúttal már valódi open world élményt kapunk, mondjuk ehhez egy új helyszínt is kaptunk. New Bordeaux-ban vagyunk, egy képzeletbeli nagyvárosban a hatvanas évek végi Egyesült Államok déli vidékén (természetesen New Orleans volt a minta). Dúl a rasszizmus, s az mindenképp a készítők becsületére válik, hogy a maga valójában adják vissza ezt a miliőt, nem akarták elkendőzni a dolgot. A főhős egy fekete fiatalember, Lincoln Clay, aki a vietnámi háborút megjárva próbál visszailleszkedni a mindennapokba és ehhez a szülővárosát választja. Azonban nem tudja magát a bűnözéstől távol tartani, ami átjárja a várost, így amikor elveszíti barátait (és kis híján életét) bosszút esküszik.

A bejárható terület ezúttal valódi és nem hat üresnek. Rengeteg helyre elmehetünk, gyűjtögethetünk, vannak feladatok. Az egyes kerületek hangulatban és kidolgozásban is eltérnek egymástól, hihetetlenül aprólékosan van megkreálva a játék ezen része. Szinte mindig tudjuk, hogy merre járunk, mert a városrészek felismerhetőek, vannak jellegzetes terek, kanyarok, autópályafeljárók, stb. A probléma viszont az, hogy a feladatok nagyon hamar ismétlődni kezdenek. A séma gyakorlatilag minden kerületbe érve ugyanaz: ismerjük meg a környéket (lehallgatókat kell elhelyeznünk kulcspontokon, hogy lássuk mi merre van), nyerjük el a terület igazgatásának jogát és közben gyűjtögessünk ezt-azt (Playboy magazinokat ismét, lemezborítókat, stb.).

Az egyes kerületekben lévő feladatok némileg azért eltérnek, de azért nem annyira, hogy üdítő új élményként gondolnánk rájuk. Legtöbbször valakit vagy meg kell ölni, vagy kihallgatni, esetleg egy riválisunk készleteit kell felszámolni. Felüdülés inkább csak a főbb főnökök kiktatásakor lesz, ezeket a sztorit támogató részeket igyekeztek ötletesebben kidolgozni, ami jót is tesz a játéknak, kár hogy inkább a végigjátszás második felére érkezik csak el az idejük.

A történet maga izgalmas és kifejezetten jól megírt, érdekes szereplőkkel. Kár hogy magát Lincolnt, vagyis a főhőst nem sikerül igazán megkedveltetni, de legalábbis nagyon rosszul sikerül bemutatni, felépíteni a karakterét. Véleményem szerint amennyire jól hangzik az, hogy egy áldokumentumfilm képsorain keresztül, visszaemlékezésekkel próbálják elmesélni a történetet, annyira nem működik sajnos. A történet (mikor már beindul) tényleg kárpótol, jó szereplőkkel, de talán nem olyan jókkal, mint az előző rész baráti párosa. Közülük is ugye Joe vitte a prímet, de a második rész főhőse, Vito Scaletta szerepel itt is, ő lesz az egyik cinkostársunk a bosszú-hadjáratunk során, a kerületek hatalomátvételénél. Kicsit idősebb és talán talpraesettebb is, mint volt.

A vezetős részek nem rosszak, de megszokást igényelnek. Elsőre nem annyira élveztem, de bele lehet jönni. Próbálták azzal színesíteni a fejlesztők eme szegmenst, hogy a változatos és korhű autóválaszték mellett minimális tuning lehetőségeket is bepakoltak, illetve versenyezhetünk is. Ezek az ötletek üdvözítőek, de önmagukban sokat azért nem adnak az élményhez (vagy legalábbis annyira nincsenek kidolgozva, hogy pluszt jelentsenek).

A konkrét akciórészek…. minek kendőzzük: bénák. Sajnos az AI nincs a helyzet magaslatán, vagyis nem is így fogalmaznék, mert más a baj. Valószínűleg szuper munkát akartak lerakni a készítők, de a dolog kissé visszájára sült el. Normál fokozaton vágtam neki a játéknak, de az akció részeket kissé nehéznek éreztem. Ha valahová berongyoltam, tuti halál lett a vége, ha pedig a klasszik fedezékes harcot, akkor is rengetegszer. Előbbi esetében vagy szitává lőttek, utóbbinál pedig pár lövésből képesek leszedni. Hiába vannak különféle elsősegélycsomagok, meglepően keveset bír emberünk. Akárhogy is szálltam szembe az ellenséggel, nem azt éreztem, hogy skilljeimen múlik a végkimenetel, hanem inkább a vakszerencsén. A legcsúnyább viszont, hogy hatékonyabb, ha elbújunk és füttyentünk az ellenfélnek, aki készséggel odajön és hagyja magát megölni. Persze más játékokban is van hasonló megoldás, mégis nevetséges, amikor már egy méretes kupac hulla van mellettünk, az ellenfél észre is veszi és meg is jegyzi, de változatlan lendülettel sétál felénk, vagyis a biztos halálba. Komplett feladatrészeket lehet ezzel a módszerrel megoldani és talán a leghatékonyabb módszer.

A grafikát szándékosan hagytam a végére, itt sajnos van miről beszélni. Ha túltesszük magunkat azon, hogy a Definitive Edition nem jelent semmi pluszt ezen a téren, akkor is szembesülnünk kell vele, egy négyéves játékról van szó, ami már akkor sem számított különösen szépnek. Bizonyos részei nagyon jól ki vannak dolgozva, például az átvezetők (de azért egyes karaktermodellek tudnak furán kinézni). Szintén remek az autók és épületek kidolgozása, a növényzet és jellemzően a háttér viszont sokszor elnagyolt. Ha ez önmagában nem lenne elég, a bugok nagy része is grafikai eredetű. Rengeteg a popup (hirtelen betöltődő részletek), sok a villogó textúra, képhiba, az pedig hogy a játék tud HDR-t inkább csak marketing. A kezdésnél használt holdvilág például annyira túl lett lőve, hogy a fényforrásba nézve szinte megvakul az ember és nappalinak érződik a setting.

A játék zenéi viszont abszolút pozitív jelzőket érdemelnek. A kor slágereit hallhatjuk és aki ezeket szereti, annak nagyon jó dolga lesz a végigjátszás során. Rolling Stones, Steppenwolf, Otis Redding, Jefferson Airplane, The Animals, Elvis Presley, Roy Orbison, The Beach Boys, Jimi Hendrix – és most tényleg csak a legismertebb előadókat soroltam fel. Ennek ellenére nálam látványban nem igazán volt meg a hatvanas évek végi érzés. Egyrészt a főhős és egyes szereplők kinézete miatt, másrészt olyan vívmányokat erőltetnek a sztoriban és feladatok során, amelyek inkább későbbi korszakokat idéznek inkább.

Az összkép kialakulásához mindenképp szólnom kell még pár dologról. Például hogy a játék fagy. Sokat! Főleg az első felében volt jellemző, de gyakorlatilag 2-3 óra után jött egy (persze ahogy kell, kritikus pillanatban, mikor már pár percre voltam egy félórás etap végétől). Ez elég demoralizáló tud lenni, hiába ment automatikusan a játék. Ezt ellenpontozandó jópofa game overek vannak. Ha egy-egy küldetés során elhalálozunk, akkor a dokumentumfilm erre is kitér, mintha így folytatódott volna a történet és ez is a sztori része lenne. A játék egyébként baromi hosszú, ha nem állunk le mindenfélét gyűjtögetni és kerületeket kimaxolni, akkor is több mint 25 órát ott leszünk a képernyő előtt, más esetben akár ennek a dupláját is. A DLC-k az előddel ellentétben jók, legalábbis akinek a főjáték bejött, az többé-kevésbé még többet kap belőle, mindenhol egy kis pluszt becsempészve.

VÉGSZÓ

Ellentmondásosan hangzik, de remekül szórakoztam a Mafia III-mal, de mint Definitve Editon egyértelmű csalódás. Ha valaki ingyen kapja az eredeti birtoklása okán, akkor nem nagyon kap pluszt, új játékosként meg egyértelműen kevés, ha valaki azért várt eddig, mert négy éve nem nyerte el a tetszését. Erre jönnek még rá bugok, fagyások – amik ne dramatizáljuk túl: a tűréshatáron még talán belül maradnak, de mindenképp rányomják az összhatásra a bélyegüket. Emiatt a szigorúbb pontozás, inkább csak a fanatikusoknak tudom ajánlani, ők viszont jól szórakozhatnak majd. Csak azt remélem hogy a szeptemberben érkező első rész remake-jére koncentráltak a srácok és amiatt volt a két másik rész felújítása slendriánabb.

Még több a témában...

Egy utolsó meglepetés a Crash Bandicoot 4 megjelenés előtt

Sinka Tamás

Mégis kaphat jelen generációs változatot a Resident Evil 8: Village

Szarka Roland

Story trailert kapott a The Medium

Sinka Tamás

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat