Manapság egyre többet hallani megfigyelésekről. Ez minden eddiginél könnyebbé is vált, mind regnáló hatalmaknak, mind illetékteleneknek. Az internetnek, közösségi oldalaknak és a digitális technológiák minél nagyobb térhódításának köszönhetően, soha ennyire könnyű nem volt információt szerezni, gyűjteni és közölni mint manapság. A technikai fejlettség ezen szintje rendkívül jó dolog, de egyben óriási kockázatot is hordoz magában. Pozitív hatásai felülmúlhatatlanok, ugyanis az információ, a tudás szinte korlátlan mennyiségben, bármikor, bárkinek elérhető. Ám ebből adódik a dolog árnyoldala is. Lépten-nyomon megadjuk adatainkat, akár felelőtlenül is. Otthagyva magunk után egy digitális lábnyomot, kiszolgáltatva a kényes információkat akár kormányzati, akár magáncélú megfigyelésre, visszaélésre. A legrosszabb az egészben, hogy ezen adatokat hiába adjuk meg jóhiszeműen és akár csak a lényegre szorítkozva, a háttérben dolgozó algoritmusok jóval nagyobb szeletet is kanyarinthatnak az “adattortánkból” mint azt mi gondolnánk.
Egy fajta modern Orwelli utópiában élünk, ahol már nem kamerákkal követik a mindennapjainkat de még nem is létezik a gondolatbűn fogalma. Ám bizonyos kevéssé demokratikus berendezkedésű államokban jelenleg is azon dolgoznak a háttérben, hogy a polgárok megfigyelése a lehető legtökéletesebb legyen, sőt van ahol már kidolgozás alatt áll egy legális értékelő rendszer, mely polgári életünket és társadalmi hasznunkat rangsorolja és címkézi fel. Félelmetes belegondolni, hogy az ilyen fejlesztések bevezetésével milyen szinten lehet korlátozni a szólásszabadságot vagy éppen az emberek privát szféráját. A lengyel Atomic Wolf és L.inc is ezt a témát járta körbe, volt szovjet tagállamként az ő múltjukban is bőven kiütközött az állami megfigyelés és a pártállami rendszer, a diktatúra. Így nem is kétség, hogy életükre, gondolkodásukra és alkotásaikra is hatással volt a múlt ezen része, kiegészülve a jelen kor mindent követő és megfigyelő technológiájával. Ezen hatásoknak is hála, hogy elkészülhetett jelen tesztünk alanya, a Liberated.
A Liberated lényegében egy noir képregénybe oltott platformer. Egy utópisztikus világba kalauzol minket, ahol teljes megfigyelés alatt tartja polgárait a kormány. Azonban a megfigyelés mellett még egy csinos kis értékelő rendszer is befigyel. A renitens egyéneknek résen kell lenniük, ugyanis ebben a rendszerben elég ha nem kommentelsz boldogan, vagy nem lájkolsz be egy sokak által kedvelt képet, máris a hatóságok kereszttüzében találhatod magad, mert aki kilóg annak vaj van a füle mögött. Ebben a nem éppen barátságos világban fogunk nyomon követni egy iskolai robbantásos merényletet, annak előzményeit, valamint következményeit egy szűkebb rebellis csoport és az őket megfigyelő rendőrök szemszögéből. A játék során így több karaktert is irányíthatunk, az érme mindkét oldalát láthatjuk, betekintést nyerhetünk a szereplők motivációjába, ami nagyon jót tesz a játék történetvezetésének. A sztori kiválóan épül fel és köröm rágva fogjuk várni a jelenteket, oldalakat és a füzeteket egymás után.
A játék ugyanis egy elég egyéni megközelítést választott, az általa elmesélni kívánt történet vizuális keretekbe szorításához. Lényegében egy mozgó képregénnyel játszunk, körülbelül mint anno Sega Mega Drive-on a Comix Zone esetében. Na ne egy ilyen színes, képregény világot képzeljetek el. Mivel, hogy jóval sötétebb és borongósabb a téma, a képi világ is inkább a noir stílust idézi. A feketén és fehéren kívül, színekkel egyáltalán nem fogunk találkozni, esetleg ezek keverékével és különböző árnyalataival. Ám ahogy mondani szokták a kevesebb néha több és ez ebben a helyzetben is igaz. Zseniálisan néz ki ahogy képkockáról-képkockára vándorol a karakterünk. Előfordul olyan ötletes kis effekt is, hogy a történet szerint például átzuhanunk a padlón és ekkor az ábrázolás is az aktuális kocka alatt lévőben folytatódik. Az ilyen apró figyelmességek teszik igazán szórakoztatóvá és immerzívé a játékot és annak művészeti stílusát.
Persze említsük meg, hogy nagyon jól néznek ki a különböző hangeffekteket helyettesítő feliratok, melyek tökéletesen kerültek időzítésre. A játék nagyon fluid, a képfrissítés is egész jónak mondható. Még komolyabb hirig során sem esett be az elvárt szint alá. Egy szó mint száz, jó ránézni a játékra, a készítők igazán jó munkát végeztek a látványvilággal. Egy dolgot azonban meg kell említenem. Furán viselkedik a lelőtt ellenfelek teste. A ragdoll fizika beléjük plántálva megannyi komikus szituációt fog eredményezni, ahogy próbálunk elhaladni mellettük vagy éppen rajtuk keresztül. Úgy gondolom a komoly téma és a hangulat amit a készítők felépítenek, nem bírná el az ilyen gagyi Benny Hill szintű gegeket. Ezt talán lehetett volna hanyagolni.
A játékban megszólaló zenék, hangok és egyéb effektek rendben vannak, semmi extra, de minden jókor, jó minőségben szólal meg. Nem mondanám kiemelkedőnek, inkább egy manapság elvárt optimális szintnek, amitől a játékosok elégedetten fognak bólintani. A zenék viszont egész jól fokozzák a hangulatot a végigjátszás során, és garantáltan fogjátok érezni az adrenalin emelkedését amikor erősebbre vált a tempó.
A játékmenet során lesz részünk egy csomó dologban ami ma elvárható egy ilyen kellemes címtől. A fő csapásirány a balról jobbra haladó platforming lesz némi lövöldözéssel megtámogatva. A lövöldözés nem a legszerencsésebb ugyanis a Switch-ünk jobb oldali analógjával célozhatunk és ugyanezen oldalon lévő ravasszal tüzelhetünk. Nekem kicsit nehezemre esett céloznom szorultabb helyzetben. Ugyanis ahogy a ravaszt rángattam, önkénytelenül is mindig feljebb húztam az ujjam az analóg sticken is. Ezzel azt eredményezve, hogy a plafonba eresztettem a tárat, az ellenfél meg kacagva cafatokra lőtt újratöltés közben. Ez nem feltétlen hiba, lehet csak az én bénaságom, mindenesetre kellett egy jó negyed-fél óra, mire megszoktam. Ezeket a részeket ötletes QTE részek váltják, de éppen annyi, amitől még nem áll fel az ember hátán a szőr. Van még némi elektronikai rendszerfeltörés is, ezek is éppen olyan adagban, hogy nem kiáltunk fel a szembejövetelnél egy erős “NEM AKAROM”-ot. Ötletes, egy kis gondolkodással hamar megfejthető puzzle-ök.
Fontos megemlítenem azonban néhány negatívumot. A játék kicsit furán került balanszolásra. Előfordulnak olyan szituációk melyekben nem igazán sikerült megfelelően belőni a nehézséget. Vagy mocskosul bekeményít a játék és ránk dob egy csomó golyóálló mellénnyel és sisakkal rendelkező ellenfelet, vagy éppen olyan szinten elhanyagol ilyen szituációk után, hogy az az érzésünk támad, hogy véget ért a sztori és már csak a főcím felé gyaloglunk. A másik ami nagyon zavart az a lopakodás, vagyis annak gyakori hiánya. Mert ugye van egy csomó szituáció amikor nem tudunk mást tenni, mint mindenkit halomra lőni. Érdekes opció lett volna ha meg lehetett volna csinálni a játékot mondjuk gyilkosság nélkül, vagy anélkül, hogy felfedeznének. Egy kicsit jobban a játékosra kellett volna bízni a szükséges vérontás mértékét. Visszatekintve azért elég magas a likvidált ellenfelek száma, főleg úgy, hogy rendőrt is irányítunk a kalandjaink során.
VERDIKT
Összességében a Liberated egy nagyon hangulatos kis játék. Bátran ajánlom mindenkinek, simán megéri az árát és jelenleg akciós is egy rövid ideig. A hangulat nagyon ott van, szépen átadja a füstös noir és a keményebb vonalas, sötétebb képregények hangulatát. A sztori komor de okos, a fejtörők éppen elég erőfeszítést igényelnek és a gunplay is szórakoztatóvá válik, amint megszokjuk. Ha szépen körbenéztek és mindent megcsodáltok kijön belőle 5 óra simán. Ha viszont csak végigdaráljátok, akkor is ad legalább három óra nettó játékidőt, mely manapság már AAA játékoknál is elég szokott lenni. Tegyetek vele egy próbát, mert megéri! A játék egyelőre csak Nintendo Switch-re és ott is csak digitálisan érhető el, azonban hamarosan érkezik a PC port is.
Búcsúzásképpen felhívnám a figyelmeteket, hogy készítettünk egy interjút a játék mögött álló csapattal, melyet hamarosan el is olvashattok.
Szólj hozzá!