JÁTÉKTESZT: Greedfall

Végre a kezünkbe került az idei év eddig legjobban sikerült szerepjátéka, amelynek jól áll a Witcherrel való párhuzam.

A témát bevezetve szerintem elárulhatom magamról, hogy szeretem az akció-szerepjátékokat. Nagyon nagy hatást tett rám a CD Project RED Witcher szériája, ha lehet úgy mondani Ríviai Geralt története szerettette meg velem az RPG-k szerteágazó és izgalmas világát. Persze lehet itt említeni még a Mass Effectet, a Falloutot vagy a Skyrimot is. Miért is kezdtük így ezt a tesztet? Elöljáróban is elmondható, a mostani alanyunk igazán sokat merített ezekből, legfőképpen a lengyelek munkája lehetett a Spiders szeme előtt, amikor is megvalósította ezt a remek alkotást. Lássuk is hát, mire megy ez a játék ebben a legendás kategóriában!

Valahol egy alternatív idősíkban és világban a nagy felfedezések korában járunk. Azon kevés kalandvágyó ember közé tartozunk, akik fel szeretnék fedezni ezt az új világot, ehhez az indíttatásunk nemsokára ki is derül. Constantin D’Orsay unokatestvéreként vághatunk neki a kalandnak. Őt nevezte ki az édesapja az ismeretlen kontinens egyik főbb városának kormányzójává. Minket De Sardet-nek hívnak és a rokoni összeköttetéseink miatt egészen nagy hatalom áll a rendelkezésünkre, amellyel szabadon rendelkezhetünk. Természetesen nem egyedüliek vagyunk ebben a kalandban, ugyanis már több frakció is képviselteti magát a szigeten.

“The Congregation of Merchants” (nagyjából kb. a Kereskedők közössége). Ennek a tagjai vagyunk mi is, és ezt a közösséget irányítja a D’Orsay család. Legfőképpen a kereskedés és az ezzel szerzett pénz adja a hatalmunk alapját és ezen tudunk hadsereget is vásárolni maguknak. Leginkább a korabeli Angliára emlékeztet a kinézetük.

“The Bridge Alliance” (nagyjából híd-szövetség). Ez ránézésre egyfajta arab-török birodalomnak tűnik a külsőségek alapján. Mindig kutatnak és többet és többet szeretnének tudni a körülöttük található világról. A tudást hajszolják állandóan, és szent hitük, hogy a tudomány segítségével lehet megfejteni a világ egészét. Csupán ez mozgatja előre a világuk szekerét. Háborúznak Thélème-vel.

“The Coin Guard” (talán a legközelebbi helyes fordítás a zsoldosok) ahogy a nevük is sejteti, ők a legfőbb katonai nemzet a régi kontinensen belül. A többi frakció őket béreli fel ha valami nagyobb konfliktus van kialakulóban és szükség van a nyers erőre a megállításához. Legyenek azok akár testőrök, egészen hadosztályok, bérgyilkosok vagy akár harc-oktatók. Minden megtalálható náluk ami ehhez az ősi mesterséghez vezethető vissza.

“Thélème” (Thélème) az egész bagázsból a legvallásosabbak. Náluk nagyon előkelő helyen található a mágia és ezzel összeköttetésbe teszik a hatalmat is. A küldetésük, hogy megtaláljanak minden fontos régi dolgot az alapítójukról, Matheus-ról. Ezzel együtt a másik szent céljuk az új világ lakosságának megtérítése az ő monoteista hitükre. Ez néhol egészen jól megy, máshol kevésbé fogadják el ezt. Leginkább a korabeli spanyolokhoz lehetne őket hasonlóvá tenni. Háborúban állnak a híd-szövetséggel.

The Nauts (kb. tengerészek) a tenger hűséges járói. Varázslatuknak és a remek navigátoraiknak köszönhetően olyan helyekre képesek eljutni a vízen, amelyekről a többi frakció csupán álmodozhat. Éppen ezért veszik nekik nagy hasznukat és alkalmazzák őket oly sokszor. Szigorú törvényeik vannak és a legtöbb kikötőben található olyan hely, amelyik csupán az övék. A céh-be úgy lehet bekerülni, ha valaki egy hajójukon születik illetve felajánlják nekik a gyermeket. Fontos szerződések és paktumok kötik őket.

Islanders/Teer Fradean (szigetlakók) ők a felfedezett új kontinens őslakosai. Az Indiánokhoz lehetne őket a legjobban hasonlítani. A saját nyelvükön Yecht Fradí-ként hivatkoznak magukra. Egy, a többihez képest elmaradott frakció, akik viszont megértik a természetet. A helyi szörnyetegek is segítenek néha nekik, úgy néz ki megértik egymást.

Célunk szent és sérthetetlen. A kontinens ahonnan jöttünk túlnépesedett és fertőzött. Egy rejtélyes vírus terjeszkedik, amely rengeteg áldozatot hoz. A malikór. Az ellenszer keresésére készteti a hősünket, hogy felfedezze az új-világot. Ugyanis oda valahogy nem jutott el a kórság és teljes mértékben mentes attól. Azonban nem teljesen lakatlan ez a paradicsom. Van egy már hosszú ideje ott élő nép, akik nem szeretnék, hogy az idegenek (azaz mi) betegyük a lábunkat a háborítatlan paradicsomukba. Persze lesz erre ellenpélda is. Vannak olyan bennszülöttek, akik szeretnék a változást és örömmel fogadják az új impulzusokat. Azonban ezekből van kevesebb. Sokkal. A rengeteg kincs és szörny között a legfőbb feladatunk ennek az ellenszernek a megtalálása. Már ha tényleg létezik ilyen és nem csak a körülmények szerencsés együttállásának köszönheti a sziget a megmenekülését. Ha tényleg van a világon ilyen, időben meg tudjuk azt találni?

A játék egyik legfontosabb eleme, hogy az összes fent felsorolt frakcióból mellénk szegődik egy társ, aki segít a kalandunk során. Nagyon hangsúlyos, hogy ezekkel a cimborákkal mi jó kapcsolatot ápoljunk. Ehhez elengedhetetlen, hogyha megkérnek valamire, adnak egy olyan küldetést ami számukra fontos, akkor segítsünk nekik azt megoldani. A kapcsolatunk velük és a frakciókkal a játék kimenetelére is bőven hatással van, szóval tényleg nem árt jóban lenni velük. További fontos adalék, hogy egyszerre csupán két cimbi lehet mellettünk, azonban ezeket variálhatjuk a gyorsutazáskor, amikor éppen az erdei táborban vagyunk. A játék alapvetően ilyen fél-nyílt világú. Vannak kisebb pályák, amelyet saját magunk járhatunk be minden korlátozás nélkül (ilyenek például a városok), azonban a helyszínek között nincsen lehetőségünk gyalogolni. Ha elérjük az egyes pályarész végét, onnan kötelező a gyorsutazás. Ezt megtehetjük több helyről. Vagy, mint már említettem elhagyunk egy bizonyos “vonalat” a pályán, vagy a minden nagyobb városban megtalálható rezidenciánkra ugrunk be aludni egyet, barkácsolni valamit esetleg utazni. Továbbá itt-ott lehet találni táblákat is (hasonlóan a Witcherhez) ahonnan elmehetünk egy másik részre a játékban.

Ez csupán olyan mértékben volt hatással a játékmenetre, hogy személy szerint sokkal többet gyalogoltam (esetleg lovagoltam volna, ha az van benne) a vadonban úgy. Persze, így is sokkal jobb, mintha kihagyták volna belőle a fast-travelt. Az alkotás pályái, környezete amúgy nagyon ötletes és érdekes a megvalósításuk. Talán a másik “hiba” amelyet fel lehet fedezni, az a bizonyos pályaelemek és textúrák ismétlődése. Ha egy városban elmegyünk a kormányzó palotájába, az gyakorlatilag mindenhol ugyanúgy fog kinézni. Annyi különbséggel, hogy más lesz a berendezés. Néhol egészen gyenge a grafika, máshol viszont a játék mérete ellenére is szemet kápráztató. Fontos adalék, hogy a konzolon olyan 10-15 GB-nyi helyet fog elfoglalni. Ez a mai viszonylatban és a minimum 500 GB-os gépek világában rettentően alacsony. A PC-s felhasználók valamennyivel több helyet kell hogy félre tegyenek, megközelítőleg 25 GB-ot. A kisebb méret nem véletlen, hiszen nem teljes mértékben open world a játék, ráadásul nem is kell még The Witcher 3 szintű textúrákra számítanunk tőle. Azonban ha az első Vaják játékkal vetjük össze, akkor megfigyelhetjük, hogy egy picit még nagyobb is annál a mérete. Első játéknak a szériában nem rossz.

Talán ami a legnagyobb pozitívum az egész játékban az a kb. 35 órás hosszúsága. Ezt nem úgy kell érteni, mint amit mostanában megszokhattunk. Tehát nem ismétlődnek a jelentéktelen küldetések, csak hogy kitolják a playtime-ot. Nem. Itt bizony minden küldetés amiben belekezdünk jelentőséggel bír. Vagy az egyes nemzetekkel ápolt kapcsolatunk vagy a társaink megbecsülése fogja honorálni azt, hogy megcsináltuk. A legtöbb missziót többféleképpen is megközelíthetjük. Nekimehetünk agresszívan, mindenkit elpusztítva. Ez a legkevesebb esetben vezet komolyan célra. Sokkal jobban értékeli a játék ha ide-oda beosonunk és a célunk élérése végett nem ontunk vért. Ez szintén hatással van az egyes nemzetekkel lévő kapcsolatunkra, ugyanis ha nyíltan megtámadunk egy objektumot, ami a frakció hatásköre alatt áll, akkor az nyilván negatívan fogja befolyásolni a kapcsolatunkat vele. Összevetve a The Witcher 3-al nyilván nem olyan hosszú ez, mint a lengyelek produktuma, azonban ha ehhez is érkeznek olyan DLC-k, mint a Hearts of Iron vagy a Blood and Wine, akkor akár kitolható az egész egy jó 50-60 órás kalandra. Minőségben még nem érte el Ríviai Geralt kalandjának kvalitását, azonban a legjobb úton van ahhoz, hogy utolérje azt, és ő legyen a következő nagy RPG franchise.

Rengeteg kisebb-nagyobb szörny él a szigeten, amelyeket különböző taktikákkal lehet legyőzni. Erre jó lehetőséget ad az instant taktikai menü, amelyet harc közben is elérhetünk és megállítja az időt addig, amíg a következő lépésünkön gondolkozunk vagy egy különleges tárgyat szeretnénk elérni az inventorynkból. Társainkat ha jól megválogatjuk hatalmas segítséget nyújthatnak a harcban. Bizony még így is nehéz egy-egy legendás jószág eszén túljárni, ezért válogassuk meg jól, hogy mikor vállaljuk fel a harcot nyíltan. Mellékküldetések is bőséggel vannak a játékban. Néha, ha kapunk egy fő küldetést, és esetleg beszélünk a társainkkal is, akik szintén adnak mellékküldetéseket, akkor ha azokat elfogadjuk, simán felhalmozhatunk olyan 4-5 egyszerre futó akciót is. A feladatok minőségével sincsen probléma, hiszen kellően változatosak és állandóan történik valami, vagy loholunk egy friss és ropogós nyom után, amelyik a helyi legendákat és különlegességeket tárja fel számunkra. Néhány akció egészen elvisz a varázslat és a mágia irányába, amelyek nagyon érdekesek tudnak lenni, főleg tekintve a sziget és vele együtt az egész létformájának a különlegességét. Ilyen teremtményeket, varázslatokat nem láthatunk az öreg kontinensen, ehhez fel kell fedeznünk az új-világot. A körülöttünk lévő környezet tele van interakcióval és az embereknek szüksége van a segítségünkre a kisebb-nagyobb problémáik megoldására.

A fejlődési rendszer nagyon testre szabható. A karakterünknek a kezdetben csupán az alap irányt adjuk meg. Innen aztán bőven fejleszthetünk bármilyen irányba. Ki varázsló – ki harcos szeretne lenni, nyugodt szívvel megteheti. Alapvetően három fő kategóriában költhetünk el külön-külön pontokat. Az első ilyen a “skills”. Itt az egy- és kétkezes fegyverek használata, továbbá minden fajta harci cselekmény fejlesztése lehetséges. Következő az attribútumok. Itt tudjuk akár az erőnket, akár az agilitynket vagy a lőfegyver használatát fejleszteni olyan szintre, hogy komolyabb tárgyakat is magunkhoz vehessünk. Utolsó kategória a talents. Ebben található a karizma vagy a lockpick és a science. Néhány talent elsajátítása a feladatok befejezéséhez elengedhetetlen. A karizma képességet például nagyon sokszor használtam egyes karakterekkel való társalgásom során meggyőzésképpen. Az intuíció is fontos nagyon az utunk során. Sokkal kifizetődőbb hosszú távon ezekkel megoldani a konfliktusokat, mintsem erővel átrágni magunkat rajtuk. A játékmenet és a harc teljesen korrektül meg van csinálva, nem érzi az ember, hogy bármiben is hiányt szenvedne egy-egy nagyobb kaszabolás alkalmával. Sokféleképpen vezényelhetünk le egy csatát. Aki jobban szereti a távolsági harcot, az ráállhat a fegyveres képességekre. A lőfegyverek nagyon hatékonyak tudnak lenni, főleg hatásosak a szörnyekkel szemben, akik képesek igazán nagy kárt tenni bennünk a közelharcok során. Van például egy olyan teremtmény, ami egy kosra hasonlít és simán el tud tenni láb alól ha nem használunk ellene puskát. Persze, mivel a kor adott, így a legnagyobb szerepe a közelharci fegyvereknek lesz. Olyan kardokat és másodlagos nehezebb fegyvereket hordozhatunk magunknál, amit az agility képességünk megenged. Ugyanígy képességre van szükségünk a nehezebb páncélok használatához is. Minél nehezebb, annál magasabb szinten kell lennie, hogy magunkra tudjuk ölteni azt. Ha közelharcra adjuk a fejünket kell a nagyobb páncél, hiszen védettséget ad a behatások ellen.

VÉGSZÓ

Összességében nagyon elégedett vagyok a játék egészével. Valahogy a The Witcher 3 óta sóvárogtam egy olyan kalandra, amelyik megfelelő minőséget képvisel és néha legendás szörnyek loholnak a nyakukban. Nyilván még nem érte el a hozzá hasonlított széria minőségét, azonban be kell látnunk azt is, hogy a Witcher első része sem volt olyan erős mint a harmadik. Magyarországon erősebb táborra számíthatna egy jó magyar felirattal, azonban sajnos ezt nem kaptuk meg hozzá. Kellett már egy igazán jó RPG játék, amelyből az idők során akár egy egészen jó széria is kerekedhet. A Spiders mindezt megadta számunkra és nagyon elenyésző szerencsére a hibák száma, amelyeket meg kell említeni. A legtöbb ilyen a stúdió méretéből eredeztethető. A látványvilág általában telitalálat, azonban néhol elnézve úgy érzi az ember, a Silk Engine nem tudja felvenni a lengyelek RED Engine-vel a versenyt. Valószínű, hogy egyelőre talán nem is kell azt neki. Nagyszerű történet, remek karakterek és hangok. Nagy sikerre számítok a Spiders legújabb alkotása kapcsán, ugyanis megérdemli a rivaldafényt. Reméljük egy hasonló utat fog bejárni mint a Witcher, és láthatunk majd belőle még következő részt.

Kövesd a Wide Screen hivatalos Facebook-oldalát