Végre itt az új Borderlands, amelyik szinte mindenben tudja hozni a nagy elődök által olyan jóra fejlesztett dolgokat.
Azzal nem mondunk el valószínűleg nagy titkot, hogy a játékoknak (főleg olyan nagy választék mellett mint amit mostanában tapasztalhatunk) kell egy olyan motívum, ami el tudja őket adni ezen a piacon. A The Witcher 3-at azért vettük például, mert páratlan kidolgozottsággal és szórakoztatási faktorral tudott ellátni minket, ráadásul a sztorija is “one of a kind”. Nyugodtan lehet mondani, hogy a lengyel srácok egy olyan minőséget raktak le még a sztori DLC-kkel is, amelyik alapot ad annak a hatalmas hype tengernek, amelyik a Cyberpunk 2077-et várja. Nem is kell messzire szaladnunk, itt egy következő (és aktuálisabb) alkotás, a FIFA 20. Évek óta nem változik olyan igazán jelentőset, azonban az EA pontosan tudja, mi az a minimális csiszolgatás, amelyik minden esztendőben eladja az új alkotásokat. A tegnap esti State of Play-ről és a Naughty Dog The Last of Us part II-jéről már ne is beszéljünk. Ott bőven elég a rengeteg előrendeléshez maga a fejlesztő cég neve, hiszen olyan alkotásokat kaptunk már tőlük, mint az Uncharted széria és a The Last of Us előző része. Rengetegen vakon bíznak bennük. Itt térjünk is rá a legfontosabb összetevőre, amiről ma beszélnünk kell. Ilyen felhozatal mellett mégis mi(k) az(ok) a pont(ok), ami(k) eladja/eladják a Borderlands 3-at?
Ha röviden meg kéne fogalmazni az egészet, a teljes tesztet lerendezhetném annyival, hogy Claptrap. CL4P-TP még mindig egy zseniálisan eltalált karakter, aki a hátán tudja vinni az egész alkotást csak a beszólásaival. Beszélhetnénk a szinkronhangját övező balhéról, de minek? Amíg nincs minőségi romlás, mi csak élvezzük amit lerak az asztalra a Gearbox. Ha már az élvezeti faktorról beszélünk ki kell mondani, ez a játék még mindig úgy pörög, és még most is ugyan olyan beteg, mint azt a régebbi részei tették. Sokszor azon kaptam magamat, hogy nem csinálok éppen egy küldetést sem, hanem csak barangolok a változatos lokációk valamelyikében aztán legendás fegyverekre vadászok, vagy szimplán XP-t gyűjtök a fejlődéshez, ami miatt tudom ezeket a fegyvereket használni. Már az elején egy fontos döntés előtt állunk, ugyanis választanunk kell Vault Hunter-t, akivel aztán csapathatjuk a mókát. Név szerint FL4k, Zane, Amara és Moze körül lehet megtalálni magunkat. Mindegyiknek más-más erőssége van, amelyet játékstílus függően tudunk kihasználni. A saját végigjátszásomat Zane Flynn-el csináltam, róla nyilatkozva zseniális a szinkronhang, amelyet alápakoltak. Nagyon jól tud működni a többi karakterrel és olyan természetesnek érződik az összes párbeszéd, amelybe belefolyik. Nem utolsó sorban még egészen vagány képességeknek is birtokosa, amelyek sokat tudnak segíteni a harcmezőn. Példának okáért meg tud “idézni” egy hologramot magáról, amelyikre lőnek az ellenfelek és még ő is vissza tud lőni, sokszor egészen nagy sebzést okozva az ellenfél soraiban. Ha úgy hozza a helyzet egy gombnyomás és helyet is tudunk vele cserélni. Zseniális.
Ennyi még mindig nem adta el a játékot? Folytassuk tovább. Némely alkotásban az ember fia egyszerűen arra döbben rá, hogy nincsen kellő mennyiségű stukker, amelyből az áldást tudná szórni a többi szerencsétlen karakterre. NA ITT EZ NEM FORDULHAT ELŐ. Egy egészen abszurd szám fog elhangozni, szóval előre figyelmeztetek erre mindenkit. Egy milliárd. Nem, ez a szám nem az ötös lottó következő várható főnyereményére utal, hanem a Borderlands 3-ban ennyi különböző variáció található meg a csúzlikból. Ez a gigantikus szám ráadásul nem csak valami marketing szöveg, amelyet valahol Texasban egy kétes előéletű, jól öltözött öltönyös figura kitalált a Gearbox Sofware főhadiszállásán a második üveg scotch után. Nem, ez tényleg megtalálható benne és egészen széles spektrumon változik a sebzés, az after effect vagy akár az osztály is. Említésre méltó, hogy a fegyvereknek most már súlyuk és erejük is van. Ez sokkal élvezetesebbé teszi a használatukat, mint azt ez előtt bármikor is tapasztalhattuk a szériában. Nagy-nagy piros pont jár nekik ezért. Az ember úgy érzi, állandóan talál egy új stukkert, amellyel leölné az egész idegesítőt szektát. Minden tagot. Kétszer. A Calypso ikrek egy zseniálisan eltalált gonosz páros. Motivációjuk nincs túlgondolva, szeretnék a legnagyobb széfet kinyitni, amelyhez a többi kisebben keresztül vezet az út. Persze az egésztől azt várják, hogy ők lesznek az univerzum leggazdagabb emberei. Szokás szerint. Bolygóról-bolygóra szisztematikusan arra pályáznak, hogy a mi Vault Hunterünk előtt érjenek oda. Ráadásul Tyreen még a fejünkbe is tud kommunikálni közvetlenül, jobbnál-jobb becsmérlő szövegekkel illetni minket. Ugye, hogy idegesítő?
Az egész sztori során próbálnak majd az idegeinkre menni. Amelyet előre elárulva el lehet mondani, nem vették szűkre a Gearboxos srácok. A fő és mellékküldetések garmadája mellett néha úgy érzi az ember, hogy eltörpül. Valahogy ilyennek kellene lennie minden alkotásnak, teljes mértékben megéri azt a pénzt, amelyet elkérnek érte (tisztázzuk gyorsan, ezt csak és kizárólag a hosszára való tekintettel írtam). A sok alkotásban megtalálható 6-7-8 órás játékmenetektől itt nem kell tartani. Ha az ember egy kicsit belefeledkezik, és elkezd játszani, felfedezni a világból az alapnál egy picit többet, akkor nagyon gyorsan azon kaphatja magát, hogy a 30 órás idősávot súrolja. Nyilván azért nem kell egy Dragon Age Inquisitionra gondolni, amellyel nagyon lazán el lehet tölteni átlagban 85 órát is, de a mai alkotások mellet ez igazán megsüvegelendő. Nagy hasznunkra lesz mind a gyors utazás, mind a különböző járművek használata, ugyanis sokszor egészen jelentős távokat kell megtennünk a különböző desztinációk között. Ahogy haladunk előre a történettel, úgy tudunk egyre több közlekedési eszközt kioldani. Ezeket nagyon egyszerű és szórakoztató irányítani, sokszor egy akciójelenettel ér fel egyes élőlények elgázolása vagy az ellenfelek kergetése rakétákkal, gépágyúkkal. Minden olyan dologgal, amellyel meg tudjuk semmisíteni a másik élő organizmust. Kellenek is, ugyanis minden vadászik ránk. Ha nem lennénk elég rafináltak, könnyen valaki (vagy valami) gyomrában végezhetjük a végtelen rohadás fele vezető utunkon. Ha mégis elhaláloznak első lépésben küzdhetünk az életünkért. Itt egy rövid intervallumban ha megölünk valakit rögtön feléledünk. Sikertelen próbálkozás esetén egy New-U pontnál fogunk ébredni, ez a pénzünk 7 %-ába kerül és Bossok (meg a badass ellenfelek is) újra töltik a saját életüket.
Különböző bioflórákat figyelhetünk meg a különböző bolygókon, ugyanis most már nem vagyunk beszorítva Pandorára. Több helyet járhatunk be, amelyek mind más-más élővilággal kecsegtetnek számunkra. Ez vizuálisan nagyon jót tesz a játéknak, ugyanis egyes területek igazán jól tudnak kinézni, még ilyen Cell Shade körítésben is. Néhány óráig ugyan a homokos halálbolygón találjuk magunkat, aztán ahogy haladunk előre a történetben, úgy nyílnak ki számunkra a világ szebb és jobb helyei. Várostól elkezdve a holdon át füves területekig minden vár minket, amit eddig el sem mertünk képzelni a szériában.
Az alkotás másik legnagyobb ütőkártyája talán a karakterek lehetnek. Nagyon eltalált szereplőket kapunk, akik egytől-egyig vagányak. Minden választható Vault Hunter három fő képességfát vonultat fel. Ezek különböző jártasságokat segítenek elsajátítani, amelyek alatt aktív és passzív képességek garmadáját vonultatják fel. Egészen kellemesen képesek a játék mechanikáján változtatni úgy, ahogy haladunk szinteket. Észre sem vesszük, de egyre erősebbek leszünk és egyre kevésbé okoz majd különböző ellenfeleket kinyiffantani, ha a kedvünk úgy szottyan. És általában olyan kedvünk van. A boss harcok szintén egy üde színfoltot visznek az egészbe. Nagyon eltaláltak és bizony egy-egy nagyobb dög miatt akár még szintet is kell lépnünk, hogy elintézzük azt. Ilyenkor egy-két mellékküldetés és milliónyi ellenfél után újra nekilendülhetünk a harcnak, már sokkal felvértezettebben mint az előbb. Kellően bonyolult az egész, nagyon sokat ad a játékmenethez. Ami még nagy aduász a Borderlands 3 zsebében az a zene. Olyan muzsikákat sikerült választani, amelyek mind csak dobnak a hangulatunkon gyilkolászások közben. Jobbnál-jobb dallamok szólalnak meg, főleg a már említett Boss Fightok alatt. Kellemesen összecseng az egész, néha még az adrenalinszintet is növeli egy-egy jobban eltalált ütem.
Itt azonban meg kell említeni a játék legnagyobb negatívumát is. Ez pedig az OPTIMALIZÁLATLANSÁG. Így, csupa nagy betűvel. A két erősebb konzolon kapunk beállítási lehetőségeket, illetve választhatunk a performance és a resolution módból. Az alkotást mi PS4 Pro-n próbáltuk, itt senkinek sem ajánljuk, hogy a resolution módot használja. Szó mi szó, jól néz ki vele az egész összkép, azonban rengetegszer a 20 és akár alatta lévő FPS számon találhatjuk magunkat egy-egy intenzívebb jelenet során. A hivatalos kommunikáció szerint a 30 képkockát célozza meg ez a mód másodpercenként, a lehető legjobb felbontásban. A valóságban ebben a beállításban 1080P-t kapunk, amely szinte soha nem éri el az áhított határt. Sőt, nagyobb harcok közben már nem néz ki még ennyire sem jól a helyzet. Az egyetlen pozitív dolog ebben, hogy a legjobb tudásunk szerint nincs dinamikus felbontás. Tehát az egész végig 1080P-ben fut. Performance üzemmódban már jobb a helyzet. Itt a gépezet full HD felbontás mellett célozza meg a 60 FPS-t. Nyilván, itt sem érjük el a beharangozott számot, azonban jóval egyenletesebb az összkép és élvezhetőbb az egész. Következzen még egy nagy fekete pont a fejlesztőknek, ugyanis a hiteles és hatalmas szaktudással rendelkező Digital Foundry szerint a játék PS4 Pro-n jobban néz ki, mint az erősebb Xbox One X-en. Hogyan lehet ez? A tesztünk szerint a One X ugyan azokat a beállításokat használja, mint a One S. Így sem tudja az erősebb konzol elérni a 60 FPS-t. Csak összehasonlításként a most megjelent Gears 5 szintén az Unreal 4-es motorját használja, a játék gyönyörű és gördülékeny mind One S-en mind One X-en.
VÉGSZÓ
Mindent összevetve a Borderlands 3 egy igazán jó játék, amelyet nem csak az elején említett Claptrap ad el, hanem az a végtelen mennyiségű akció és különböző tevékenység, amelyet ezen az elfuserált világon megélhetünk. Ha a technikai részeket nem néznénk, szinte alig lehetne hibát találni az alkotásban. Mindent annyira helyére raktak a Gearbox műhelyében, hogy ez a cím is felér az eddigi nagy Borderlands-ok közé. A történet ugyan nem kiemelkedő, de ezt a lövöldét simán elviszi a hátán. A karakterfejlődés igazán jó és a szereplők is nagyon el lettek találva. Fegyverek garmadájával lőhetjük a csőcseléket halálra. Minden olyan tökéletesen Borderlandsosnak hangzana, azonban néznünk kell azt a fránya optimalizálatlanságot is. Nincs olyan konzol, amelyen úgy futna a játék, ahogy azt beharangozták. Hiába az Unreal 4, nincs kiemelkedő látványbeli különbség az előző részek óta, és teli van buggal a játék. Ha ezek nem lennének szinte tökéletes pontszámra számíthatna a Borderlands 3, azonban így nem lehet sajnos ezt neki megadni, még a sok-sok pozitívuma ellenére sem.
Szólj hozzá!