Egy megható középkori mese, amelyből a kor brutalitása és kegyetlensége sem hiányzik, mégis tud érzelmes lenni és ezt abszolút izzadtság mentesen teszi.
Csúnyán fogok indítani, de amikor igazán nagy címekről beszélünk, akkor kevésszer jut eszünkbe a Focus Home Interactive. A francia kiadó régóta ott van a köztudatban, de inkább csak a bizonyos rétegeket érintő, tisztes iparosmunkáikról híresek. Az fejlesztő Asobo Studio neve pedig még kevesebbeknek, talán csak az igazi fanatikusoknak lehet ismerős. Pedig honfitársaikhoz hasonlóan ők sem ma kezdték, ám ha munkáikat átböngésszük, leginkább különféle rajzfilmes bérmunkákat, vagy éppen nagyobb projektekbe való bedolgozásokat láthatunk. Legismertebb saját munkájuk a 2009-es Fuel, egy posztapokaliptikus, open-world versenyzős játék a Codemasters égisze alatt, amelynek legfőbb ismertető jegye a hatalmas (14000 négyzetkilométeres) térképe volt…. no meg hogy nem igazán váltotta meg a világot a kritikusok szerint.
Rögtön le is lövöm a poént: a két cég mostani közreműködése viszont kiválóan sikerült – az A Plague Tale: Innocence egy fantasztikus játék. Pedig igazság szerint nincs benne semmi ami nagyon formabontó, vagy világmegváltó lenne – egyszerűen csak szuper jó, minőségi módon rakták össze az egészet, lelke van. Talán éppen az egyszerűségében rejlik az ereje, no meg hogy nem akar több lenni annál ami. Sok fejlesztő gyakran átlépi ezt a nem létező határt és ezzel rontja el a produkcióját. Itt jól el lett találva az arány.
A sztori szerint a XIV. század derekán járunk Franciaországban, akik javában háborúskodnak az angolokkal, nem mellesleg pedig a pestisjárvány is tombol. Nem éppen idilli a setting, hát még ha hozzávesszük, hogy Amicia (a fiatal lány, akinek történetét végigkövetjük majd) rögtön az első percekben különös módon elveszíti hőn szeretett kutyáját. Apja a kor “divatjának” megfelelően katonaember, anyja pedig alkimista, s ez utóbbinak megvan az alapos oka. A család kisebbik, fiúgyermeke ugyanis különös betegségben szenved, és Beatrice ezen próbál segíteni minden tudásával. A dolog akkor fordul igazán rosszra, amikor a kisnemesi család otthonát betolakodók szállják meg, és csaknem mindenkit lemészárolnak. Valami különös oknál fogva a fiút akarják, s mivel az édesanya Amicia gondjaira bízza, ő komolyan veszi a feladatot és elmenekülnek Hugóval.
Kettejük történetét követhetjük tehát végig tizenhat fejezeten át és egészen különös élményben lehet részünk. Egyrészt azért, mert a két gyermek (Amicia is nagyon fiatal, mindössze tizenöt éves) kapcsolata nagyon is realisztikus. A kis Hugó gyermeki naivitással tekint mindenre, ami tükröződik mind a viselkedésében, mind arra ahogy rácsodálkozik a világ dolgaira. Amicia pedig igazi kamasz – nem teljesen biztos még magában és képességeiben, próbál felelősségteljesen viselkedni, de néha nem sikerül és/vagy kimond olyan dolgokat, amiket talán nem gondolt át teljesen. A helyzetet csak tovább fűszerezi, hogy tulajdonképp nem is igazán ismerik egymást, hiszen anyjuk teljesen elzárva, mindentől óvva nevelte a fiút. A szemünk láttára alakul a kapcsolatuk és bizony a történet gyakran pendíti meg az érzelmi húrokat, de minőségi módon, abszolút kerülve a nagyon sablonos, vagy érzelgős megoldásokat.
A játék maga sokban emlékeztet pár másik alkotásra. Eszünkbe juthat a Hellblade, a Brothers: A Tale of Two Sons vagy éppen a The Last of Us is. Nem arról van szó azonban, hogy másolná ezeket, hanem leginkább hangulatilag, illetve néhány játékmenet-béli elemben emlékeztet a felsorolt címekre. A Plague Tale leginkább csőjátékként aposztrofálható, de mivel egy third-person, logikai kalandjátékról beszülünk, némi akcióval megtámogatva, ezért mondhatjuk hogy ez egyáltalán nem válik kárára. Nagyon lineáris lesz ahogy haladunk, a világ csak pár alkalommal nyílik ki egy picit és enged picit felfedezni, de ez is kordában van tartva, mégpedig ötletesen. Ha például túlságosan eltávolodunk testvérünktől, akkor az egész egyszerűen utánunk kiabál, hogy fél.
Ha a téma nem lenne olyan komor, azt is mondhatnánk, hogy könnyed gameplay-jel van dolgunk. Azonban a környezet minden, csak nem vidám. Rengeteg vért, hullát és mindenféle borzalmakat láthatunk majd utunk során – ne feledjük: pestisjárvány és háború kellős közepén vagyunk. Ennek megfelelően az akció sem maradhat el mint faktor, ám mindössze egy csúzlink van, egy ártatlan leány kezében, tehát nem ez lesz a fő ismérv. Sokkal inkább a logikai részek, vagy hogy hogyan cselezzük ki az ellenfeleket okosan, lopakodva. Néha azonban elkerülhetetlen lesz, hogy konfrontálódjunk. Mindehhez remek fejlődési rendszer is van, amelyben újfajta képességekkel vértezhetjük fel a fegyverünket. Ehhez mindenféle alapanyagokat kell majd gyűjtenünk, amelyekből kraftolva varázsolhatjuk elő a különféle speciális lövedékeket.
A játék legfőbb eleme azonban maga a fény. Ennek segítségével – pontosabban, hogy mikor oltjuk el a tüzeket, vagy éppen gyújtjuk meg – tudjuk az ellenfeleinket a magunk hasznára kontrollálni, kicselezni. Nem csak katonák vannak ugyanis ellenünk, hanem patkányok is, méghozzá igen nagy csoportokban. Előbbiek szeretik, utóbbiak ki nem állhatják a fényt. Ezt a kettős játékot űzve lehet őket kihasználni, sőt gyakran egymásnak is ugrasztani. Nagyon jó, furfangos feladatok várnak tehát ránk, állítható irányú lámpások, lengedező csillárok, vagy éppen ide-oda mozgatható máglyák képében. A legnagyobb feladatunk viszont a patkányinvázió kontrollálása lesz, ezzel lesz kapcsolatos a legtöbb fejtörő.
S nem utolsó sorban látványnak sem rossz (már ha élhetek ezzel a képzavarral) a rágcsálók hada. Gyakorlatilag az egyik legnagyobb látványosság, amikor valami lyukból hirtelen előtör egy rakás kisállat és az életünkre tör. Nem mintha egyébként a külcsínre lehetne panasz. Nagyon szépek a helyszínek mind kialakításban, kidolgozottságban, de a bevilágítás is remekül sikerült a legtöbbjüknél. Talán az egyedüli kritika az lehet, hogy ha épp a Red Dead Redemption 2-ről nyergelünk át, akkor talán érezhető az ugrás (lefelé), de így sem lehet egy rossz szavunk sem (pláne a stúdió és a költségvetés legalább egy nagyságrenddel kisebb voltát nézve). Talán még az átvezetők és a konkrét játék közti váltásnál tűnhet fel a különbség (előbbi javára), de nem akarok ezen lovagolni, mert még valaki azt hiszi, hogy bele akarok kötni. Elég megnézni a képeket, vagy videókat hogy lássuk: igazán hangulatos és szép játékkal van dolgunk.
Sajnos a karakteranimációk már nem sikerültek minden esetben tökéletesre. Hőseink kicsit furán mozognak, futnak vagy totyognak, néha kissé komikus hatást keltve. Ettől is zavaróbb lehet néhány szereplő arc / száj mimikája, vagy annak hiánya, gyengébb megvalósítására. A színészeket egyébként sikerült nagyon jól kiválasztani, nagyon szépen, választékosan beszélnek és teljesen bele lehet élni a történetbe magunkat az előadásuknak köszönhetően. Talán egy picit a mindenkinél előforduló francia akcentus lehet fura, de igazából ez is inkább egyedi ízt ad a hangulathoz.
A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a SAD Games bocsátotta rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk.
VÉGSZÓ
Ha összegeznem kellene, akkor a Plague Tale-t az év eddigi legnagyobb meglepetéseként aposztrofálnám. Viszonylag keveset hallhattunk róla a fejlesztése alatt (mindössze két éve jelentették be), s ehhez képest, meg hogy nem egy nagy, multi kiadó bábáskodott felette igazán büszkék lehetnek a végeredményre. Mi sem lehetne mindennek a legnagyobb elismerése, hogy a mostanában kétségbeesetten fejlesztőket hajkurászó Microsoft állítólag szemet vetett a készítő Asobo Studiora. Egyes pletykák szerint már nyélbe is ütötték az üzletet, és a közelgő E3-on fogják bejelenteni a fejlesztőcég akvizícióját. Mindez azonban most még a jövő zenéje. Akárhogy is lesz, mi várni fogjuk a srácok (és lányok) következő munkáját, mert ez bizony tartalmas szórakozást nyújtott.
Szólj hozzá!