Főoldal Kritikák/tesztek Eltűnök a sötétben 1. évad kritika
Kritikák/tesztek

Eltűnök a sötétben 1. évad kritika

Liz Garbus dokumentumsorozat formájában adaptálta Michelle McNamara népszerű könyvét, a végeredmény pedig egészen kiváló lett.

367

A huszadik század második felének egyik emblematikus bűnözője volt Joseph James DeAngelo Jr., aki az évtizedek során több gúnynevet is kapott (Golden State Killer, East Area Rapist), ennek oka pedig, hogy egészen 2016-ig nem derült fény a személyazonosságára. Bár a férfi a bűncselekményeket 1974 és 1986 között követte el, a hatóságok évtizedeken keresztül tanácstalanok voltak. Végül a DNS-technológia használata hozta el az ügy megoldását, amihez azonban kétségtelenül kellett az a médiavisszhang, melyet Michelle McNamara cikkei keltettek. Az elképesztő történet megfilmesítési jogaira végül az HBO csapott le, a dokumentumsorozat forgatása 2018-ban kezdődött el. Liz Garbus (akinek a neve olyan produkciók kapcsán lehet ismerős, mint a Girlhood, az Egy jó munka- New York-i tűzoltók, Mi történt, Miss Simeone?, vagy éppen első játékfilmes projektje, az Elveszett lányok) hatrészes minisorozata ezt a szinte hihetetlen történetet dolgozza tehát fel, azonban az Eltűnök a sötétben csak a felszínen szól a bűnesetek felderítéséről, mélyen belül egy húsba vágó karakterdrámával van dolgunk.

Michelle McNamara már gyermekkorában is kimagasló tehetség volt, írói vénájára, kivételes empátiájára hamar felfigyeltek. Nem meglepő tehát, hogy újságíró lett belőle, a szakmán belül pedig leginkább a valós bűnesetekről való tudósítás fogta meg, 2006-ban el is indította a blogját, mely rövid időn belül lett hivatkozási alap a műfajban. Viszonylag hamar találkozik az előbb említett bűncselekmény-sorozattal, és valósággal a téma megszállottjává válik. És ez az a pont, ahol Garbus sorozata túl tud lépni némileg a zsáneren, hiszen szinte észrevétlenül vált át a bűnesetet középpontba helyező dokumentumsorozatból valós emberi drámává.

Indirekt módon, de már maga a cím is utal a sorozatot átjáró kettősségre, hiszen bár a címben megjelenő idézet a bűnözőtől származik, tágabb spektrumban szemlélve maga Michelle az, aki eltűnik a démoni sötétségben, ő az, aki nem tud majd szabadulni az ügytől.

I'll Be Gone in the Dark' Filmmakers on Adapting Michelle McNamara ...

Remekül építi a karaktereit Garbus, mindenkit ott és akkor vet be, amikor, és ahol a dramaturgia megkívánja. Michelle-en kívül talán a nő férje, Patton Oswalt (aki egyébként ismert színész és komikus) kap fontosabb szerepet, ő az, aki képes annyira szeretetteljes hátteret biztosítani, melynek függvényében még érthetetlenebbé válik a tragédia. Okosan használja a különböző karakterépítési technikákat a rendező, a “főhőst” egyszerre ismerjük meg a dokumentumfilmekben leginkább megszokott módon, ismerősök, kollégák történetei alapján, ezzel együtt kapunk archív felvételeket, melyeken maga McNamara reagál a történtekre, illetőleg maga az írónő által írt könyv szövege (kiegészítve Amy Ryan kiváló narrációjával) is szerves része a sorozatnak. Garbus a különböző idézeteket egyfajta címkeként, könyvjelzőként alkalmazza, a nézőnek is jelezvén, hogy pontosan melyik stádiumban járunk. A korábbi évtizedekből származó archív felvételek egyébként is remekül illeszkednek az alkotás szövetébe, a rendező nem tolja előtérbe ezeket, inkább csak egyfajta fűszerként alkalmazza őket. Garbus nem akarja történelmi kontextusban szemlélni az eseményeket, őt a szikár, személyes dráma érdekli, ezzel együtt azonban ezek az archív bevágások tökéletesen festik fel a ’70-es évek korszellemét, ahol még nem volt bűn relativizálni az erőszakot, ahol még ehhez hasonló kérdésekhez igen bigott módon állt hozzá a közvélemény.

Nem szorul teljesen háttérbe a nyomozás folyamata sem, azonban itt sem a megszokott dramaturgiát alkalmazzák a készítők, nem lineárisan haladunk a katarzisig, kudarcok, kényszeresség, depresszió szegélyezik utunkat. Remekül érzékelhető a folyamat, ahogyan a konkrét bűneset egyre absztraktabbá, szinte legendává válik, kiépül egy kultusz a bűnöző körül, majd pedig az eset megoldása lerántja a kezdeti szintre, sőt talán kicsit az alá a tettest (ez az aspektus leginkább az utolsó epizódban válik hangsúlyossá). Az egyik áldozat fogalmazza meg az utolsó epizódban, hogy szinte komikus számára, hogy ő egy ilyen összetört, gyenge, idős embertől félt évtizedeken keresztül. Amíg azonban a nyomozás folyamatosan halad előre, McNamara úgy válik egyre inkább megszállottjává az ügynek, közvetve ugyanis ő lesz a bűnöző utolsó áldozata.

I'll Be Gone in the Dark Series Being Created for HBO

Garbus a kamerával is remekül játszik, sokszor szinte fókuszálatlan, a sötétben tapogatózó képeket kapunk, így közvetve a néző is bevonódik a nyomozás folyamatába, részesésévé válik a szereplők bizonytalanságának. A szürkés-feketés színvilág, a szinte matt képi világ egyébként is végig jellemző.

Liz Garbus sorozata jóval több tehát, mint egy egyszerű true crime-sorozat, a bűnesettel párhuzamosan ugyanis egy valós emberi drámát kapunk. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Eltűnök a sötétben az idei tévés termés egyik legerősebb darabja.

Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Havas Jon
Sorozatok

Kit Harington megerősítette, hogy polcra került Havas Jon saját sorozata

Egyhamar nem lesz semmi a spinoff-sorozatból Hava Jonnal a főszerepben.

Trónok harca: Sárkányok háza
Sorozatok

A Sárkányok háza színésze elszólta magát, mikor jön a 2. évad

A Sárkányok háza 2. évada idén érkezik, de mikor mutatja be az...