Hosszú évek várakozása és megannyi pletyka után végre hivatalosan is sínre került a népszerű akcióvígjáték-franchise harmadik felvonása, amely a 24 Jump Street címet viseli majd. A Sony Pictures gondozásában készülő produkcióhoz a hírek szerint a két ikonikus főszereplő, Channing Tatum és Jonah Hill, valamint a szigorú főnöküket alakító Ice Cube is tárgyalásokat folytat a visszatérésről. Bár az előző epizód a 22 Jump Street volt, az alkotók több mint egy évtizedes szünet után szándékosan átugorják a 23-as számot, ami már önmagában is előrevetíti a szériára jellemző fanyar humort. A rendezői széket ezúttal Rodney Rothman veszi át, aki a forgatókönyvet magával Jonah Hill-lel és Meghan Malloyjal közösen vetette papírra. A rajongók legnagyobb örömére az első két részt sikerre vivő rendezőpáros, Phil Lord és Chris Miller is jelen lesz a háttérben, ezúttal azonban kizárólag produceri feladatokat látnak el.
Új rendezővel és a régi stábbal robog a produkció
A Deadline értesülései szerint a Sony Pictures több mint egy évtized elteltével porolja le a közkedvelt franchise-t. A történet alapjául az 1987 és 1991 között futó klasszikus Fox-sorozat szolgált, amelyből a 2012-es 21 Jump Street és a 2014-es 22 Jump Street nőtte ki magát. A filmekben Schmidt (Jonah Hill) és Jenko (Channing Tatum) két csetlő-botló rendőrt alakítanak, akik fiatalos külsejüket kihasználva beépített ügynökként dolgoznak a hatóságok különleges programjában. Az első részben egy középiskolai drogbandát számoltak fel, míg a folytatásban már egy egyetemi campuson kaptak veszélyes megbízatást. A két mozi elképesztő sikert aratott a mozipénztáraknál, és világszerte több mint 500 millió dolláros bevételt generált a stúdiónak.
Bár a bejelentés híre hatalmas lelkesedést váltott ki, maguk a színészek korábban nem voltak teljesen biztosak a dolgukban. Még 2014-ben, amikor a harmadik epizód legelső tervei körvonalazódtak, Channing Tatum nyíltan kifejezte a kétségeit azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e újra a karakterek bőrébe bújniuk. A színész az USA Today című lapnak akkoriban így nyilatkozott:
Úgy érzem, ez egy olcsó kibúvó lenne. Az egyetem volt a nyilvánvaló következő lépés számunkra. Oda el kellett mennünk. Nem tudom, mi a következő lépés az egyetem után. Elmegyünk és megdöntjük az Enront? Vagy a kormányt Washingtonban? Úgy érzem, ez az egész önismétlő.
Channing Tatum
Tatum azt is hozzátette, hogy a második film legfőbb poénja az volt, hogy minden egyszerűen nagyobb lesz, mint legelső alkalommal. Úgy vélte, nem biztos, hogy ez a vicc harmadszorra is működik majd. Érdekességként megemlítette azt a korábbi tervet is, amely szerint a Jump Street univerzumát összehozták volna a Men in Black sötét zsaruival. A színész elárulta, hogy az a bizonyos törölt crossover forgatókönyv még mindig a legjobb script, amit valaha olvasott egy harmadik filmhez.



A leleplezés napja (2026) • (16) • amerikai sci-fi thriller, 146 perc – Bemutató ideje: június 10.









