Egy olyan cím alapján, mint az Egy unikornis halála, nehéz megjósolni, mire is számíthat a néző. Alex Scharfman produceri múlttal rendelkező rendezői bemutatkozása, az A24 legújabb különc indie darabja ugyanis nehezen skatulyázható be. Ez az alkotás egyszerre szatirikus vígjáték, szörnyfilmes horror és családi dráma – egyértelműen szerelemprojekt, amely a legjobb pillanataiban ihletett, a leggyengébbjeiben viszont messze nem olyan eredeti vagy fergeteges, mint szeretne lenni.
A történet középpontjában a megözvegyült apa, Elliot Kintner (Paul Rudd) és lánya, Ridley (Jenna Ortega) áll, akik egy válságkezelési szemináriumra tartanak egy eldugott természetvédelmi területre – amit egyébként Magyarországon forgattak. Útközben elgázolnak egy apró, fehér lónak tűnő lényt – ám hamar kiderül, hogy egy valódi unikornist ütöttek el. Miután megpróbálják eltussolni az esetet Elliot elit munkaadója, a Leopold család elől, a családfő Odell (Richard E. Grant) azt javasolja, hogy használják fel a mágikus lényt tudományos kutatás céljából. A dolog hamar váratlan fordulatot vesz: az unikornis testében olyan gyógyító tulajdonságokat fedeznek fel, amelyek forradalmasíthatják az orvostudományt. Csakhogy a jóval nagyobb és halálosabb unikornisszülők is a közelben vannak – és bosszúra éhesek.
Paul Rudd (A Hangya) és Jenna Ortega (Wednesday) megbízhatóan hozzák a tőlük megszokott formát. Rudd ezúttal is a szerethető balfácánt alakítja, Ortega pedig gyakorlatilag a Beetlejuice Beetlejuice-beli karakterét idézi. Nem ez a legmerészebb alakításuk, de a két népszerű színész rutinos jelenléte stabil alapot ad az Egy unikornis halála kaotikusabb jeleneteinek.
A Leopold família már vegyesebb képet mutat. Richard E. Grant Odellje tulajdonképpen egy kevésbé árnyalt verziója a Saltburn-beli figurájának. Téa Leoni (Az elnök emberei) néhol nevetést, máshol csak kínos mosolyt vált ki a Leopold matriarcha szerepében, amely idővel fárasztóan ismétlődő gegre redukálódik. A film legszórakoztatóbb alakítását azonban Will Poulter (A galaxis őrzői: 3. rész) nyújtja, aki egy túlpörgött, kellemetlen millennial pénzembert formál meg olyan hitelességgel, hogy a néző minden poénjára várja a következőt.
Az HBO Barry sorozatából ismert Anthony Carrigan a Leopold-család fásult inasaként szintén szállítja a nevetéseket. A mellékszereplők nagy része viszont – nos – unikornis-táplálékká válik. A film három különböző tónus között egyensúlyoz, és az első, szatirikus felvonás a leggyengébb. Az „egyél meg egy milliomost” típusú társadalomkritikának ma már élesebbnek kellene lennie: az Egy unikornis halála ebben a tekintetben nem tud újat mondani A menü, a Vészjelzések vagy éppen a Saltburn után. Scharfman ebben az irányban kissé elveszettnek tűnik, és a humort is leginkább a tapasztalt színészek mentik meg.
Szerencsére, amikor a film átvált a varázslatos unikornis holttestének manipulálásába és beindulnak a szörnyfilmes motívumok, Scharfman magabiztosabban irányítja a filmet. Sokan aranyos és kedves teremtményeknek gondolják az unikornisokat, azonban Larry Fong operatőri (Batman Superman ellen, Watchmen) munkájának köszönhetőn hátborzongatónak és valóságosnak tűnnek ezek az abszurd lények. A film sötét sziluettje, ahogy prédára vadászva oson a kutatóközpontban, valóban félelmetes. A brutalitás meglepően jól rezonál a korábban felvázolt nonszensz humorral – például amikor két unikornis szarvukkal széttépik a család egyik alkalmazottját.
A látványvilág kulcsfontosságú, és ezen a téren a film jól teljesít. A borzas, ragadozó unikornisokat nagyrészt CGI-vel keltették életre, de bábtechnikával is ügyesen bántak a készítők, ebből is szép számmal akad a jelenetekben. A lények egyszerre tűnnek földöntúlinak és fizikai fenyegetésnek, és ez a kettősség jól működik a film mágikus realitásában. És igen, Will Poultert látni, amint egy ledarált unikornisszarvat szippant fel és pszichedelikus utazásba kezd – önmagában megér egy mozijegyet.
Az A24 legújabb filmje azonban nem csak szörnyekről és vérfürdőről szól – komoly szíve is van. Paul Rudd és Jenna Ortega karakterei között érzelmi szakadék tátong, amit a természetfeletti események hivatottak áthidalni. A forgatókönyv a klasszikus Amblin-recept szerint építkezik: a lények tombolása közepette bontakozik ki a családi újraközeledés. Sosem érződik erőltetettnek vagy közhelyesnek, és a harmadik felvonásban nem egy olyan pillanat akad, amikor könnycsatornáink megtelnek folyadékkal. A döcögős indulás ellenére az Egy unikornis halála a végére valódi filmes varázslatot teremt. Ha nem is éri el az A24 idei másik nagy dobása, a The Legend of Ochi szintjét, így is erőteljes és emlékezetes.
VERDIKT
Az Egy unikornis halála nem fogja forradalmasítani a műfajt. A humora döcög, a társadalomkritikája lapos, mégis könnyű szeretni. Alex Scharfman első rendezése egy bizarr egyvelege a családi drámának és a szörnyfilmes őrületnek – leginkább akkor működik jól, amikor nem akarja túlmagyarázni a saját abszurditását. Hogy mennyire talál majd közönségre, az még kérdés, de az biztos: megcsinált egy egyedi, szívvel teli kalandfilmet, amelyet kiváló színészek visznek a hátukon; és nagyon kíváncsian figyeljük, hogy a magyar forgalmazók mikor csapnak le a filmre, s hozzák be a hazai mozikba.
Szólj hozzá!