A mai, sokszor kaotikus világban egyre többen keresik a katarzist – nem feltétlenül a valóságból való menekülést, inkább valami olyat, ami segít kiadni magunkból a bennünk fortyogó stresszt. A DOOM: The Dark Ages pontosan ezt kínálja: nem csendes meditációval, hanem fegyverarzenállal és pajzzsal. A franchise legújabb része nem finomkodik – itt minden a tombolásról szól, ám a korábbi két részhez hasonlóan a sebesség jelentősen csökkent, ahogy az id Software csapata fogalmazott, „Doom Slayer ezúttal tankszerű mozgással” aprítja az ellent a Pokolban.
Bár a cím sejtelmes, a The Dark Ages nem a sötét középkorban játszódik. Nem egy folytatás, nem is egy fantasy-spinoff. Az egész háttértörténet egyre távolabb kerül a „démonok Marsra jönnek” bejáratott sémától, de ami igazán számít, az továbbra is a démonirtás – méghozzá minden eddiginél stílusosabban. A történet egyébként meglepően koherens. A Pokol seregei Argent D’Nur bolygóját támadják, hogy megszerezzék a Heart of Argent nevű tárgyat. A kedvenc gonosztevőnk, Doom Slayer újra harcba száll, miközben összeismerkedünk Novik királlyal és Thira tábornokkal is – akik fokozatosan Slayer segítségére szorulnak a narratíva alatt. Az újítások mellett talán az egyik legnagyobb előreugrás az új résszel, hogy nem csak játékmenetben tudott megújulni a DOOM: The Dark Ages, az idTech 8 grafikus motor is előrelépést hozott, hiszen a játékterek sokkal tágasabbak, beton stabil a játék, és ezek mellett még a lore is mélyül. A trilógia harmadik részével többet megtudunk a franchise történetéről. Amiben a régi: a karakter továbbra is szótlan és brutális, emberi arcát pedig csak akkor mutatja, amikor a sárkányával (igen, most már van egy sárkánya) harcol.
A legmenőbb fegyver: a fűrészes pajzs
A videójáték egyik legnagyobb hozománya egy pajzs. Habár rengeteg új fegyver bekerült, a show-t egyértelműen a fűrészes pajzs lopja el, amelyet nemcsak védekezésre lehet használni, de támadásra is használhatjuk. Végig olyan érzésem volt, mintha Amerika Kapitány pajzsát látnám, amit most a mainstream egyik legvadabb harcosa megkapott démonirtásra. A pajzsot eldobhatjuk, belevághatjuk az ellenfelekbe, falakat törhetünk át vele, kapcsolókat aktiválni, és bármenyire meglepő, ahogy már mondtuk, még védekezésre is használhatjuk. A zöld támadásokat vissza lehet verni, amitől az ellenfél megszédül, és különböző rúnákkal még pusztítóbbá tehetjük legjobb eszközünket. Kombinálva a buzogánnyal és a páncélkesztyűvel, az egész harcrendszer egy vértől tocsogó, élvezetes tánccá válik.
A pályák nagyon részletesek: sötét mocsarak, erődítmények, pokoli mezők – minden helyszínnek saját hangulata van. A régi fegyverek (pl. Super Shotgun) mellett új agymenések is helyet kaptak, mint a Pulveriser, ami kilőtt koponyákból csinál lőszert, vagy a Chainshot, ami mintha egy fém bokszkesztyű lenne rugóra felhúzva, amit aktiválva ellenfelünkbe lőhetjük. Az új fegyverek egyszerre lettek brutálisak és meglepően viccesek, ahogy hántoljuk a pokoli teremtményeket velük.
A harc nem csak esztelen cséplés. Ha közelharccal ölsz, lőszer jár, ha pajzzsal rontasz ellenfeledre, páncélt kapsz. A pályákon elrejtett aranyból és drágakövekből fejlesztheted fegyvereidet – sőt, választhatsz is, milyen bónuszt szeretnél. A Shotgun például tüzet gyújt az ellenfélen, majd eldöntheted, hogy több páncélt adjon vagy inkább felrobbanjanak tőle. A döntéseket nem kell túlgondolni, nem bonyolult, s ha van időd körülnézni a pályákon, akkor bőven jut mindenre erőforrás.
Titkok, röpködés és egy kis fegyversimogatás
Aki szeret titkokat keresgélni, annak is bőven van mit csinálni. Színes kulcskártyák, rejtett kapcsolók, falak mögé rejtett ládák – a Slayer mozgása miatt mindez élvezetes és lendületes. Érdemes nem végigrohanni a 22 fejezetből álló kampányon, hiszen az adott pályákon szép számban akad mit megtalálni. Ha kihívásra vágysz, több nehézségi szint közül választhatsz, de ami továbbra is jó benne, hogy később variálhatod, ha erősnek találod.
Két új játékelembe is: Atlan (mech) és sárkány. Látványban elképesztőek, játékmenetben viszont jóval laposabbak, mint amit a beharangozók után vártunk. Szinte csak parryzni kell, és néha egy kicsit repkedni vagy éppen menetelni. Nem rossz, de kreativitásban nem éri el a többi rész szintjét. Szerencsére ritkák, így nem rontják el az összképet.
A DOOM: The Dark Ages legnagyobb erőssége a ritmusban rejlik. A fegyverek hat osztályba sorolhatók, mindegyik fegyvernek van egy „továbbfejlesztett” változata is, és folyamatosan váltogatod őket a helyzettől függően. A menük és az ikonok sokkal visszafogottabbak, mint a DOOM Eternal idején, így a játék hangulata sötétebb, komorabb – de a játékélmény még mindig 100%-ban DOOM.
VERDIKT
A DOOM: The Dark Ages elképesztően szórakoztató. Pontosan tudja, mitől döglik a légy. Aki a 2016-os rebootot és a DOOM Eternal című folytatást szerette, annak ez is bejön. Itt is adott a nyers erő, a túltolt fegyverarzenál, a brutális összecsapások – csak most egy kicsit barátságosabb nehézségi és sebességű görbével. Kiegyensúlyozott pályák és új és jutalmazó mechanikák – mindez egy sötétebb, brutálisabb, mégis elképesztően szórakoztató csomagban.
Szólj hozzá!