Főoldal Filmek Doctor Strange is benne lesz a Thor: Ragnarok-ban
Filmek

Doctor Strange is benne lesz a Thor: Ragnarok-ban

Hivatalosan is megerősítették, hogy az ősszel bemutatkozott új szuperhős 2017-ben is feltűnik a vásznon.

705

Hivatalosan is megerősítették, hogy az ősszel bemutatkozott új szuperhős 2017-ben is feltűnik a vásznon.

Egyáltalán nem meglepő, hogy Benedict Cumberbatch által megformált karakter, vagyis Doctor Strange visszatér ősszel a képernyőkre, hiszen mindenki odáig volt a filmért, s most már azt is tudjuk, hogy idén sem kell nélkülöznünk a szuprémhőst a Marvel Studios következő Thor filmjében, a Thor: Ragnarok-ban.

Novemberben a Thor: Ragnarok-ban egyszerre láthatjuk Thor-t, Hulk-ot és Doctor Strange-t, akik együtt veszik fel a kesztyűt egy új titokzatos, eddig nem látott rosszfiúval.

– tudtuk meg a Disney hivatalos közleményéből.

Azt, hogy milyen szerepet kapott Strange a Thor 3-ban, jó kérdés, erre majd idővel talán választ kapunk – november 3-án legalábbis egészen biztosan. Hulk-kal és Doctor Strange-gel már korábban is találkozhattak a képregények szerelmesei, hiszen kettőjük barátságáról sokat lehetett olvasni amint összeálltak, és megalapították az eredeti Védelmezőket, akik főként Namor-ral küzdöttek az 1971-ben induló sorozatban. Idén a Védelmezők (Defenders) visszatérnek a Netflix jóvoltából, igaz egy kicsit másképp, de a céljuk egy: óvni az embereket.

A Thor: Ragnarok-ban mások mellett visszatér Chris Hemsworth (Thor), Tom Hiddleston (Loki), Mark Ruffalo (Hulk), Idris Elba (Heimdall) valamint Sir Anthony Hopkins, aki megint csak Odin-t fogja alakítani a filmben. Korábbi hírek szerint Cate Blanchett fogja ezúttal játszani az új és titokzatos Hela nevezetű szupergonoszt, továbbá Jeff Goldblum is látható lesz a filmben, aki most a Nagymester szerepét húzta magára, de Tessa Thompson-nal, mint Valkűrrel, valamint Skurge-al (Karl Urban), illetve Sam Neill-lel is találkozni fogunk az őszi Marvel filmben – Neill karakteréről semmit sem tudunk egyelőre.

Taika Waititi által rendezett Thor: Ragnarok bemutatása november 3-án lesz.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Czanik Gergely

A DC és Marvel Multiverzum egyik adminja vagyok. Továbbá a YouTube csatornánkra igyekszem jobbnál-jobb videókat gyártani.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Marvel 1943: Rise of Hydra
Játékok

Bemutatkozott a Marvel 1943: Rise of Hydra videójáték

Amerika Kapitány és Fekete Párduc második világháborús kalandja 2025-ben érkezik.