Főoldal Filmek Denis Villeneuve elárulta, hogy mit gondol David Lynch Dűnéjéről
Filmek

Denis Villeneuve elárulta, hogy mit gondol David Lynch Dűnéjéről

A hamarosan a mozikba kerülő film rendezője elmondta, hogy mit gondol elődje filmjéről.

381
Dűne

David Lynch korának egyik legkiválóbb rendezője, akinek a nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint az Elefántember, a Kék bársony vagy a Mulholland Drive, illetve a Twin Peaks című egészen kultikus sorozat. 1984-ben ő adaptálta először vászonra Frank Herbert kultikus regényét, melyet az általános vélekedés minden idők egyik legfontosabb sc-fi regényének tart. A nézőket és a kritikusokat azonban megosztotta a filmadaptáció, most az új változatot dirigáló Denis Villeneuve mondta el a véleményét a korábbi változatról.

Először is leszögezném, hogy hatalmas David Lynch-rajongó vagyok, számomra ő egy ikon, egy valódi filmes zseni. Épp ezért nagyon izgatott voltam a Dűnével kapcsolatban, ám kicsit csalódnom kellett. Félreértés ne essék, vannak elemek, amelyek nagyon tetszenek, más részekkel viszont nem vagyok kibékülve. Kicsit az egyszerre félig teli és félig üres pohár esete ez számomra. Épp ezért volt hatalmas bennem a motiváció, azt éreztem, hogy ez a könyv megérdemel egy igazán méltó feldolgozást.

Dűne története: a világot a “fűszer” nevű anyag irányítja, mely képes meghosszabbítani az életet, emellett lehetővé teszi az űrutazást. Ez azonban csupán egy helyen, az Arrakison lelhető fel. A fiatal uralkodó, Paul Atreides feladata pedig, hogy megvédje otthonát a számtalan fenyegetéstől.

Dűnét a tervek szerint december 17-én mutatják be a hazai mozik.

Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dűne: Második rész
Filmek

A Dűne: Második rész egyik sztárjának megszakadt a szíve, amiért kivágták a folytatásból

Denis Villeneuve nem szereti a bővített változatokat, ezért nem valószínű, hogy látjuk...

Dűne: Második Rész
Filmek

A legnagyobb eltérés a Dűne: Második rész és a regény között

A Dűne: Második rész hű maradt Frank Herbert regényéhez, de egy ponton...