Főoldal Filmek Box Office-figyelő: 2019/45. hét: Meglepetés az első helyen, a Terminator: Sötét végzet pedig hozta, amit mindenki várt tőle
Filmek

Box Office-figyelő: 2019/45. hét: Meglepetés az első helyen, a Terminator: Sötét végzet pedig hozta, amit mindenki várt tőle

Teljesen lecserélődött az észak-amerikai box office lista első három helyezettje, a Terminator hatodik része pedig nagyobbat zuhant, mint egy török katona az egri várfalon.

437
Midway

Teljesen lecserélődött az észak-amerikai box office lista első három helyezettje, a Terminator hatodik része pedig nagyobbat zuhant, mint egy török katona az egri várfalon.

A lista első helyén a Midway végzett, ami nem nagy meglepetésre a midway-i csatáról mesél nekünk. Roland Emmerich régebben biztos blockbuster gyárosnak számított, elég ha csak a Függetlenség napjára vagy a Holnaputánra gondolunk. Na ezek az idők elmúltak, legújabb filmje hiába nyitott első helyen 17,5 millióval, ez azért édeskevés lesz az üdvösséghez, főleg úgy, hogy nemzetközileg is igen csak vékonyka számokat hozott. Pedig az amerikai közönség alapvetően szerette a filmet, mi annyira már nem – erről itt olvashatjátok kritikánkat – és úgy látszik a nézőket sem sikerült kellően aktivizálni.

Második helyen a Ragyogás 2. az Álom doktor, ami a legújabb Stephen King regény adaptáció. Kritikát erről is írtunk, tessék elolvasni mert tényleg érdemes megnézni a filmet. Viszont ahhoz képest, hogy mennyire felkapottak most a King adaptációk, ez a film bevételein nem látszik. A hétvége három napja alatt 14 milliós bevételt ért el, összehasonlításképpen a Kedvencek temetője 24 millióval kezdte karrierjét.

A dobogó alsó fokára John Cena, azaz szegény ember Dwayne Johnsonja állhatott, aki legújabb vígjátékával összekapart kicsit több mint 12 millió dollárt. A Ne játssz a tűzzel! 29 millióba került, amit várhatóan be is fog hozni, de elsöprő sikerről nem beszélhetünk.

Álom doktor

Premier volt még Paul Feig új vígjátéka, a Múlt karácsony. Lehet kicsit korán küldték moziba és még nincs meg mindenkiben az ünnepek hangulata, az eredményeken ugyanis ez látszik, mert a 11,6 millió még édeskevés. Ennek ellenére, ebben a filmben benne van, hogy alacsony visszaesésekkel egy egész szép eredményt érjen el. Kíváncsian várom a jövő hétvége számait.

Érdemes még megemlíteni, hogy a Terminator: Sötét végzet egy 63%-os eséssel már most kikerült a Top 3-ból és 10,8 millió dollárt hozott a második hétvégéjén, amivel 48-nál tart. Óriási bukta, aminek persze pozitívuma is van, talán kicsit békén hagyják a franchise-t. Ellenpólusként azonban itt van a Joker – mi más – ami a hatodik hétvégéjén a hatodik helyen áll és még mindig 9 milliót hozott, világszinten pedig már nagyon közel az 1 milliárd, amivel a negyedik DC képregény adaptáció lesz ami eléri a bűvös számot.

Jövő héten nyit Az aszfalt királyaierről is van már kritikánk – és a Charlie angyalai új része, szinte borítékolható a trónfosztás.

A hétvége eredményei millió dollárban a BoxOfficeMojo alapján:

#CímHétvégi bevételÖsszbevétel
1.Midway17,517,5
2.Álom doktor14,114,1
3.Ne játssz a tűzzel!12,812,8
4.Múlt karácsony11,611,6
5.Terminator: Sötét végzet10,848,6
6.Joker9,2313,5
7.Demóna: A sötétség úrnője8,097,3
8.Harriet7,223,5
9.Zombieland 2. – A második lövés4,366,6
10.Addams Family – A galád család4,291,5
Szerző

Imádom a mozgóképeket, legyen az film, sorozat, doku, rövidfilm vagy csak egy ötletes klip. Minden jöhet. És néha még írok is róluk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dűne: Második rész
Filmek

A Dűne: Második rész meghódította a jegypénztárakat, az első résznél is erősebben nyitott

Tarolt a Dűne: Második rész, jobb kezdésről nem is álmodhatott volna a...

Wonka
Filmek

A Wonka tartja magát a box office lista élén

Erős kihívó hiányában a Wonka megnyerte a 2024-es év első hétvégéjét.