Főoldal Filmek Box Office: Az Uncharted maradt a bevételi listák élén, Tom Holland osztozkodik az első két hellyel
Filmek

Box Office: Az Uncharted maradt a bevételi listák élén, Tom Holland osztozkodik az első két hellyel

Tom Holland filmje továbbra is uralják a mozikat világszerte.

374
Uncharted
Forrás: Sony Pictures

A Tom Holland főszereplésével forgatott Uncharted című filmet hazánkban és a világ több országában is február elején mutatták be a mozikban, míg az Egyesült Államokban egy héttel később láthatták a rajongók a legendás PlayStation videojáték filmes adaptációját a nagyvásznon. Hosszú hetekig a Pókember: Nincs hazaút uralta a box office listákat, majd Tom Holland másik filmje átvette az első helyet a nyitóhétvégén.

Az Uncharted első hétvégén nyert a tengerentúlon és Magyarországon is, múlt hétetet pedig ismételten behúzta a film, 23,2 millió dolláros jegyeladással zárt a mozik bevételi listáján az észak-amerikai mozikban. A feldolgozás eközben globálisan már átlépte a 220 millió dolláros bevételt.

A Variety beszámolója szerint az Uncharted második hétvégi jegybevétele a mozikban nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az amerikai összbevétel 83,3 millió dollárra ugorjon. Nemzetközi szinten 64 piacról további 35 millió dollárt termelt a film, így a nemzetközi összbevétele 143 millió dollárra emelkedett. Fontos megjegyezni, hogy az Uncharted úgy tudott ilyen erős teljesítménye felmutatni, hogy Kínában még be sem mutatták, mivel ott csak március 14-én lesz a premier.

Uncharted

A Kutyadolog, amiben a főszereplőt Channing Tatum játssza10,1 millió dollárral biztosította a második helyet az amerikai mozikban, és ezzel az észak-amerikai összbevétel 30,8 millió dollárra emelkedjen. Abszolút sikert könyvelhet el a film, ugyanis az alig több mint 15M dollárból forgatott film már rég megtérült a producereknek.

Bármennyire is meglepő, de a december 16-án bemutatott Pókember: Nincs hazaút még mindig dominál a kasszáknál. Február végén két hónappal a premiert követően a harmadik helyen végzett 5,7M dolláros jegybevétellel. Ezzel a számmal Amerikában a film összbevétele már 779,8M dollárra ugrott. Tom Holland ezzel a filmmel újabb történelmet írt, mivel a Pókember: Idegenben után ismét sikerült átlépni az 1,85 milliárd dollárt, ezzel pedig már kettő írható a neve mögé.

Az első öt helyre még a Halál a Níluson és a Jackass Forever ért fel 4,5 millió, illetve 3,1 millió dolláros bevétellel múlt héten az Államokban. Múlt héten debütált a mozikban a Studio 666 (1,5 millió dollár) és a Cyrano (1,4 millió dollár), de egyik új mozifilmnek sem jött össze a kasszarobbantás, és csak a nyolcadik, illetve a kilencedik helyen végzett.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Godzilla x Kong: Új birodalom
Filmek

A box office jelentés szerint a Godzilla x Kong: Az új birodalom egy hétvége alatt megkereste az árát

A Titánok csúcsra törtek, Godzilla és Kong összehozta 2024 legnagyobb nyitóhétvégéjét.

Dűne: Második rész
Filmek

A Dűne: Második rész meghódította a jegypénztárakat, az első résznél is erősebben nyitott

Tarolt a Dűne: Második rész, jobb kezdésről nem is álmodhatott volna a...

Venom 2. - Vérontó
Filmek

A Venom 3. forgatási fotója árulkodik arról, hogy a film kapcsolódik az MCU eseményeihez

Eddig csak találgattunk, most a Venom 3. kulisszák mögötti fotója megerősítette a...