Főoldal Filmek Besírtok James Cameron válaszán, hogy miért kékek a na’vik
Filmek

Besírtok James Cameron válaszán, hogy miért kékek a na’vik

A na'vik színe mellett azt is elárulta James Cameron, miből merített ihletett, amikor megrajzolta őket.

400
Avatar: A víz útja
Forrás: 20th Century Studios

James Cameron több mint egy évtizeddel ezelőtt az Avatar első részével mutatta be először a közönségnek Pandora gyönyörű világát. A különféle különleges lények által benépesített Pandora a na’viknak, egy tíz láb magas idegen fajnak adott otthont, akik történetesen kék színűek. Többeket foglalkoztatott a téma, hogy miért éppen kékek lettek a na’vik, amire most a rendezőtől jött egy frappáns válasz.

James Cameron rendezővel egy hosszabb interjút készítettek, amit az Empire 2023-as januári számában olvashattok majd. A téma adott, az Avatar: A víz útja bemutatója előtt mi másról lehetett volna kérdezni a rendezőt, mint a folytatásról, és arra is kíváncsiak voltak, hogy miért döntött úgy, hogy kék színűek legyenek a na’vik. Semmi turpisság nincs a döntés mögött, egyszerűen ez volt az egyetlen olyan szín, amit még másik film nem sajátított ki magának.

Ami a színt illeti: a zöld már foglalt volt. Hosszú története volt a zöld földönkívülieknek. Plusz ott van Hulk. Az emberi színek, a rózsaszín és a barna pedig nem voltak idegenek. Spongyabob sárga volt. Így nagyjából a kék és a lila maradt. A lila a kedvenc színem, de úgy gondoltam, hogy ezt használjuk az egyik fő biolumineszcens színünknek, amit meg is tettünk, az Eywára és mindenre asszociáltunk, ami a na’vik számára szent.

James Cameron

A színválasztás mellett Cameron azt is elárulta, hogy miből merített ihletett, amikor megálmodta ezeket a lényeket a filmjében. Szó szerint egy álomból merített ötletet, amit az édesanyja mesélt az Avatar rendezőjének.

Szintén anyukám mesélt nekem arról az álmáról, amiben egy 3 méter magas, kék nő volt, akinek hat melle volt. Király kép. Megrajzoltam, de a hat mell dolog nem jött ki olyan jól, mint amilyennek hangzik, ráadásul elrontaná a korhatár-besorolást. Szóval, mindegy… maradt a kék.

James Cameron

Az Avatar a 22. században játszódik, 2154 körül, amikor a Föld természeti erőforrásai kimerültek. Emiatt az emberek gyarmatosítják Pandorát, egy gázóriás bolygó holdját, hogy bányásszák az Unobtainiumot, egy értékes ásványt. A kitermelés és a kolóniák terjeszkedése veszélyezteti a na’vikat, a holdon őshonos humanoid lények törzsét. Egy tengerészgyalogos avatarján keresztül beépül a na’vik törzsébe, s így próbálja rávenni őket, hogy hagyják el otthonaikat, különben a katonák lemészárolják őket. Időközben azonban kiismeri a lényeket, s beleszeret a törzs egyik tagjába.

Az Avatar: A víz útja 2022. december 15-én jön ki, és több mint egy évtizeddel a 2009-es eredeti film eseményei után játszódik. A hivatalos leírás szerint az új film “a Sully család (Jake, Neytiri és a gyerekeik) történetét meséli tovább, a bajokat, amelyek követik őket, a mindent, amit megtesznek egymás biztonságáért, a csatákat, amelyeket az életben maradásért vívnak, és a tragédiákat, amelyeket elviselnek”. Az előzetesből arra is kaptunk magyarázatot, hogy miért ezt az alcímet kapta a film, hiszen “a víz útja mindent összeköt, születésed előtt és halálod után”.

Avatar: A víz útja

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...