Wide Screen
Image default
Filmek

Ben Affleck megtörte a csendet, s beszélt a The Batman rebootról

A rendező eddig nem nagyon beszélt a filmről, mindössze annyit árult el, hogy keményen dolgoznak a szkripten.

A DC Comics és a Warner Bros. jobb időket is megélt már, mint amin keresztül mentek az elmúlt időben. Az év elején kis túlzással is, de mindenki nagy epekedéssel várta a Batman Superman ellen: Az igazság hajnalát, sajnos azonban a siker elmaradt, helyette lehajtott fejjel távozó rajongókat lehetett csak látni a mozitermekből; arra már nem is merünk említést tenni, hogy milyen lett a Suicide Squad – Öngyilkos osztag film.

Kétség sem férhet hozzá, hogy DC-től most a Ben Affleck-féle The Batman filmet várjuk legjobban, nagy reményeket fűzünk a készülő projekthez, hiszen a film írója, és rendezője elmondta, csak akkor kezdenek neki a munkának, ha tökéletesre sikerült a forgatókönyv.

Múl héten Ben Affleck a New York Times vendége volt, ahol többek közt a színész karrierjéről, a leendő projektjeiről faggatták, de természetesen a The Batman reboot is szóba került. A színész elmondta, hogy még mindig a forgatókönyv befejezésén dolgozik, de már nagyon közel a vég:

Nem vagyok igazán híve a fordított dolgoknak, tehát amíg nincs forgatókönyv, nincs miről beszélni, jelenleg is dolgozunk rajta.

Látszólag nem sok változás történt ahhoz képest, mint ahol hetekkel korábban állt a rendező, vagyis még mindig nem készült el film forgatókönyve, és továbbra is keményen kell dolgozni a tökéletes forgatókönyvön – már ha sikerül összehozni egyet. Affleck azt is elmondta, hogy a lehető legtöbb időt szeretné szentelni a Batman filmnek, hogy az ikonikus denevérruhás ember méltó folytatást kapjon a vásznon. Affleck olyan nagy neveket hozott fel példaként interjújában, mint Tim Burton vagy Christopher Nolan, akik mindig tökéletes munkát végeznek, és példájukat szeretné követni a The Batman filmmel, hogy a film főszereplője végre igazi hőssé válhasson.

Tisztában vagyok a dolgokkal, és nem engedek ki félkész munkát a kezemből.

A következő film melyben a rajongók találkozhatnak Affleck-féle Batman figurájával az Igazság ligája lesz jövő novemberben. A szuperhősfilmben a sötét lovagon kívül találkozhatunk még Wonder Woman-nel – az amazonok hercegnője előbb még kap egy önálló filmet nyáron -, Cyborg-gal, Flash-sel, Aquaman-nel és sorunkban az utolsó helyet foglalja el Batman, de a valóságban éppen fordított a felállás, ő az, aki felállítja a csapatot. Tudjuk, hogy a Liga első bemutatkoztatása egyből kétrészes lesz, amelynek második részét eredetileg 2019. június 14-én mutatták volna be, azonban az elmúlt hetek eseményei feje tetejére állították a Warner ütemtervét, s ebből többen, köztük a The Hollywood Reporter is arra következtetésre jutott, hogy szabadságát letölteni kívánó Snyder, illetve az Igazság ligája 2. eltolása miatt a megüresedett június napon a The Batman kap premiert.

Az Igazság ligájában Batman visszaszerzi az emberekbe vetett bizalmát, és Superman-től eltanult önzetlensége révén Bruce Wayne (Batman) újdonsült szövetségese segítségét kéri – Wonder Woman -, hogy együtt vegyék fel a harcot a hatalmas fenyegetéssel. Batman-nek és Wonder Woman-nek a lehető leggyorsabban megoldást kell találniuk, hogy miként toborozhatják össze a metahumánokból álló csapatot, hogy együtt nézzenek szembe a legújabb fenyegetéssel, azonban lehet, hogy elkéstek ezzel, és még Batman, Superman, Wonder Woman, Flash, Cyborg és Aquaman együttes ereje sem képes megállítani a bolygót a katasztrófától.

dc-es-marvel-univerzum

Még több a témában...

A Warner Bros. már meg is találta Henry Cavill utódját?

Kévés Bence Mihály

Nyártól Atlantában készül a Godzilla: King of Monsters

Kévés Bence Mihály

A Warner egy 5 perces Aquaman előzetest mutatott be

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább