Főoldal Játékok BEMUTATÓ: Roller Champions béta
Játékok

BEMUTATÓ: Roller Champions béta

Szórakoztató rolleres móka jelenleg még egészen béta módra.

351

Az elmúlt időszakban olyan igazán jelentős játékmegjelenés nem volt, de a február vége sem veszett azért kárba. Történt ugyanis az, hogy kaptunk egy meghívást a Roller Champions zárt béta tesztjébe, amelyik egészen tegnapig tartott. A véleményünk egyelőre vegyes az alkotásról, azonban fontos megjegyezni, hogy még mindig csak a béta változatot sikerült nyüstölnünk és a teljes játék valamikor a 2021-es év folyamán lesz majd kézbe vehető. Illetve nem, hiszen egy free to play alkotásról beszélünk, tehát fizikailag ez nem lesz valószínűleg lehetséges. 

Mielőtt mélyebben beleugrunk a tartalomba, megjegyezzük, a Ubisoft egy eddig igazán hanyagolt témát próbál felölelni, ugyanis nem csak hogy tőlük, még a piacon is alig lehet ilyen címet találni. A lényegét röviden nagyjából úgy lehetne leírni, hogy egy a franciák által elképzelt sportot kell játszanunk a többi játékos ellen. Nagy ovális pályákon versenyzünk rollerekkel a lábunkon és közben a többieket kicselezve gólokat szerezni. Két három fős csapat mérkőzik meg egymással ezeken a párharcokon és akkor van vége, ha az egyik sikeresen eljut 5 pontig. A Ubisoft egészen megpróbált odafigyelni arra, hogy valós sport látszatát ébressze a rollerezés, ugyanis még különböző osztályú bajnokságok is helyet kaptak benne. 

A pontszerzést egyébként egy egészen érthető és könnyű rendszerbe sikerült összefoglalni. Ha nálunk van a labda bizonyos pontokon tudunk átmenni, amiből ha sikerült négyen egymás után és utána gólt is sikerül szereznünk, akkor tudunk elérni egy pontot. Természetesen a játék támogatja és jutalmazza azt, ha kockázatot vállalunk. Minél több ilyen ponton haladunk át, annál értékesebb lesz a pontszerzésünk. Példának okáért ha sikerült 12 ilyenen áthaladnunk (ez 3 kör) és utána dobjuk be, akkor már 5 pont üti rögtön a markunkat az eredeti egy helyett és már sikeresen meg is nyertük a meccset. Fontos azonban kiemelni a kockázatot, hiszen minél többet van nálunk a labda, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a másik csapatból valaki leszerel és akkor hiábavaló volt az erőfeszítésünk. 

Az irányításra szintén nem lehet panasz, hiszen nem bonyolították túlságosan azt sem meg. Már innen, illetve a képi megjelenítésen is egyértelműen látszik, hogy a fiatalabb korosztály volt a „célkeresztben” amikor megalkották ezt a játékot. A mostani szokásoknak megfelelően elképesztően színes az egész mű. Lépten-nyomon harsány árnyalatokba botlunk, ami elég megosztó lehet majd a kicsit nagyobbak számára. Valószínűleg elég jó csapatjáték lesz belőle, hiszen egy összeszokott trió nagyon könnyen tud egészen szép sikereket elérni és jó taktikákat megtanulni. Fontos csapatban dolgozni, hiszen magányos farkasként könnyen a fűbe tudunk harapni és ez nem csak nekünk lesz rossz, hanem a csapattársainknak is.

Mondhatni az egésznek a lényege az, hogy minél ügyesebb játékunkkal a pályán több és több rajongót szerezzünk, továbbá a szponzorok is beálljanak mellénk. Így tudjuk majd gyűjtögetni a krediteket, amiből természetesen kismillió kozmetikai elemet vásárolhatunk majd. Ezzel egy idő után egészen menővé tudjuk varázsolni a görkorisunkat. Az egésszel természetesen még rengeteg probléma van, de ezt egy idő után ki lehet majd tisztítani, hiszen ne felejtsük el, hogy még csak a béta állapotában vagyunk. Külön kiemelést érdemel azonban a zene, hiszen nagyon jól sikerült azokat összeválogatni. Néha annyira eltalálták ezt, hogy még a játékmeneten is tud dobni egy egészen nagyot.

VÉGSZÓ

Rendkívül érdekes koncepciót vázol elénk a Roller Champions, a kisebb baj vele csupán az, hogy valószínűleg nem teljesen sikerült megvalósítani azt, ami a készítők fejében volt a témával kapcsolatosan. Nagyon az az érzésünk van a projekttel, hogy bőven kell még neki idő, mire kinövi magát. A hozzáadott tartalmak majd elveszik valószínűleg a monotonitását és a hibákat is gyorsan ki lehet majd javítani a végleges változatba. Valószínűleg nem mondunk igazán rosszat ha azt feltételezzük, nem ez lesz a francia cég kínálatának csúcsa idén. Bizonyos ideig és körülmények között remek szórakozást tud nyújtani, de még bőven vannak olyan hátrányok, amik beleszólnak a felhőtlen élvezetbe. A Roller Champions PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, Nintendo Switch-re és mobilokra fog érkezni valamikor a 2021-es év folyamán.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Skull & Bones
Játéktesztek

Skull & Bones teszt

A Skull & Bones egy megviselt, lestrapált csatahajó, ami gyorsan alásüllyed a...

Skull and Bones
Játékok

A Skull and Bones helyett újra népszerű az Assassin’s Creed IV: Black Flag

Az új kalózos játék helyett a Ubisoft korábbi klasszikusához térnek vissza a...