Főoldal Filmek Az írói sztrájk miatt halasztani kell a Mennydörgők forgatását
Filmek

Az írói sztrájk miatt halasztani kell a Mennydörgők forgatását

A Mennydörgők sem ússzák meg az írói sztrájk következményét, veszélyben lehet a bemutató időpontja.

792
Mennydörgők
Forrás: Marvel Studios

A jelenleg is zajló írósztrájk miatt a Marvel Studios újabb készülő produkciójának forgatását volt kénytelen elhalasztani. Erre néhány héttel azután kerül sor, hogy a stúdió már döntött egy másik film sorsáról, miszerint szünetelteti a Penge forgatását. Most pedig a Mennydörgők forgatását is elhalasztja – erősítette meg a The Hollywood Reporter.

A remények szerint a sztrájk nem húzódik el túlzottan majd, és hamarosan visszatérhet az élet a megszokott kerékvágásba a hollywoodi produkcióknál. Május 2-án indult a sztrájk, ami kimondja, hogy minden írói, produceri és showrunneri munkát be kell szüntetni. Ennek kárát több projekt is megszenvedte már, és ahogy a Deadline már beszámolt arról, a Disney+ Wonder Man című sorozatának forgatását is le kellett állítani. Az Amazon A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi stábja mindezt úgy oldotta meg, hogy showrunner nélkül fejezik be a 2. évadot, akárcsak a Trónok harca: Sárkányok háza 2. évad forgatását.

Visszakanyarodva még a Marvel-filmre, a Balhé alkotója, Lee Sung Jin dolgozott legutóbb a forgatókönyvön, amit a korábban a Fekete Özvegy című filmet is jegyző Eric Pearson írt, de a stúdió nem lehetett elégedett a munkával, vagy időközben olyan változás történt a sztoriban, hogy át kellett dolgozni a cselekményt. A rendezői székben Jake Schreier foglal helyet, legismertebb munkái közzé tartozik A robot és Frank (2012) és a Papírvárosok (2015).

A Marvel Studios más produkciói szerencsésebb helyzetben vannak, mivel az írói sztrájk ellenére az Amerika kapitány: Új világrend forgatását nem kellett leállítani, és a hét elején erősítették meg, hogy a Deadpool 3. rész munkálatai most kezdődtek Londonban.

Mennydörgők névsora jelenleg a Vörös Őr (David Harbour), Szellem (Hannah John-Kamen), Yelena Belova (Florence Pugh), Bucky Barnes/A Tél Katonája (Sebastian Stan), John Walker/U.S. Agent (Wyatt Russell) és Kiképző (Olga Kurylenko). A rosszfiúkból álló csapatot Valentina Allegra de Fontaine grófnő (Julia Louis-Dreyfus) vezeti, és részben ő lehet a felelős a film pletykált gonosztevőjének, Sentry megalkotásáért is.

Harrison Ford fogja helyettesíteni a néhai William Hurtot Thaddeus “Mennydörgő” Ross szerepében, aki végül talán Vörös Hulkká változik a filmben, amire a rajongók már nagyon régóta várnak. A rendező Jake Schreier lesz, a forgatókönyvet pedig Eric Pearson, a Fekete Özvegy írója jegyzi.

Mennydörgők bemutatója 2024. július 26-án lesz.

Mennydörgők
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események