Főoldal Sorozatok Az HBO berendelte a Perry Mason második évadát
Sorozatok

Az HBO berendelte a Perry Mason második évadát

A csatorna bizalmat szavazott a sorozat folytatásának.

436

Júniusban debütál az HBO-on a Perry Mason című sorozat, mely az elmúlt évszázad egyik legikonikusabb detektívét mutatta be új köntösben. A széria előkészítésében részt vett többek között Robert Downey Jr. is, aki végül a főszerepet nem játszotta el ugyan, de executive producerként felügyelte a munkálatokat. Matthew Rhys, John Lithgow és Tatiana Maslany azonban fantasztikus alakítással rukkoltak elő, emellett az egész sorozat megvalósítása is hozta a csatornától elvárható szintet, így nem meglepő, hogy a produkció rezonált a nézőkkel. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy az első epizód az összes platformot figyelembe véve 1.7 millió nézőt hozott, amely az HBO legerősebb debütálása volt az elmúlt években (csak a kontextus kedvéért, ez erősebb rajt, mint a Watchmené, vagy A kívülállóé, de a Westworld mostani évadnyitója sem hozott ilyen számokat.)

Az HBO részéről Francesca Orsi kommentálta a fejleményeket:

Fantasztikus utazás volt ez mindannyiunk számára. Az egész csapat remek munkát végzett. A nézők minden héten örömmel utaztak vissza az 1930-as évek Los Angelesébe (az évadból egyelőre öt epizód került adásba, még három van hátra-a). Így örömmel jelenthetjük be, hogy elkészítjük a sorozat második évadát.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor jöhet majd a második szezon, de a sorozat impozáns szereplőgárdáját és a megvalósítás mívességét tekintve nem lenne meglepő, ha a megszokottnál kicsit többet kellene majd várnunk.

Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Havas Jon
Sorozatok

Kit Harington megerősítette, hogy polcra került Havas Jon saját sorozata

Egyhamar nem lesz semmi a spinoff-sorozatból Hava Jonnal a főszerepben.

Trónok harca: Sárkányok háza
Sorozatok

A Sárkányok háza színésze elszólta magát, mikor jön a 2. évad

A Sárkányok háza 2. évada idén érkezik, de mikor mutatja be az...