Az éhezők viadala 2012-es megjelenése az ifjúsági regények és a disztópikus filmek újabb hullámának kezdetét jelentette. A franchise több milliárd dolláros bevételt hozott, és Suzanne Collins könyvtrilógiája is hatalmas sikert aratott. A sikert látva sokan próbálták utánozni Az éhezők viadalát, de egyikük sem tudott olyan sikeres lenni, mint a korrupt Panem főváros ellen a szabadságért harcoló körzetek története. Nyolc évvel az utolsó film után a Lionsgate újjáélesztette a sorozatot egy előzményfilmmel, amely 64 évvel a fősorozat előtt játszódik. Az éhezők viadala: Az énekesmadarak és kígyók balladája rendezői székében a nagy visszatérő, Francis Lawrence rendező ült, hogy elmesélje a fiatal Coriolanus Snow történetét, aki később Panem zsarnoki elnökévé válik.
Az előzményfilm három részre bontva, a 10. Éhezők Viadala előtt, alatt és után mutatja be a gonosztevő eredettörténetét. Az idősebb Snow elnököt alakító Donald Sutherland után most Tom Blyth (Áldás) bizonyíthat a szerepben. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy egy gonosz karaktert főszereplőként kellett bemutatni, de Blyth erős alakításának köszönhetően azonosulni tudunk Snow fiatal énjével. A film elején jobb életet keres magának, idősebb unokatestvérének, Tigresnek (Hunter Schafer) és nagymamájának (Fionnula Flanagan) a háború utáni Kapitóliumban. Mindkét karaktert arra használják fel, hogy kihozzák Snow legjobb és legrosszabb oldalát. Schafer alakításában Tigres barátságosabb oldalát ismerjük meg, és pozitív erőt jelent Snow számára, míg a nagymama vissza akarja kapni a polgárháború előtti életüket.
Snow legnagyobb ellenfele saját maga, belső harcot vív önmagával, hogy ki ő valójában, miközben próbál megfelelni mások elvárásainak is. Eleinte azonosulni lehet a tetteivel, hogy mindent azért tesz, hogy segítse családját, eközben próbálják fenntartani a látszatot, hogy megvan mindenük; a főváros leggazdagabb diákjaival jár középiskolába. Itt még nem a vagyonos Snow-t láthatjuk, szegények, a lakbért is alig tudják fizetni. Az akadémián töltött idő alatt Snow összebarátkozik az újgazdag osztálytársával, Sejanusszal (Josh Andrés Rivera), aki ösztönösen lázad a rendszer ellen. Snow mindent feltett egy lapra, hogy megnyerje az ösztöndíjat, mígnem Dr. Volumnia Gaul (Viola Davis), a játékmester felveti, hogyan lehetne életben tartani az Éhezők Viadalát. Snow páratlan ötletekkel áll elő, amivel azonnal leveszi Davis karakterét a lábáról, és az Akadémia most először fog mentorokat kijelölni a kiválasztottakhoz. Snow mellé, aki maga is a 12. körzetből jött, beosztják a 12. körzetből kiválasztott Lucy Gray Bairdet (Rachel Zegler).
A film hű maradt a címéhez, Lucy többször is dalra fakad, hogy lendületet adjon az olykor unalmassá és lapossá vált történetnek. A franchise ismerős dallamai mellett felcsendülnek új country-balladák is. Akárcsak az eredetiben, a 12. körzet itt is fontos szerepet játszik, ugyanakkor más szemszögből mutatják be a bányászok kerületét, amely még mindig lepusztult, bár ezt próbálják leplezni azzal, hogy a Kapitólium szabályait betartva az emberek szórakozással ütik el a szabadidejüket, táncolnak és zenés mulatságokkal leplezik a komor, kilátástalan jövőképet. Lucy is egy ilyen zenés csoport tagja.
Az előzményfilm több ponton is eltér az eredeti adaptációtól. A cselekmény más, amely a múltban játszódik, és amelyre akár egy önálló részként is tekinthetünk. Panem technológiai fejlettségben még nem tart ott, a Trish Summerville tervező által megálmodott jelmezek is inkább retro hangulatot kölcsönöznek a filmnek. Az Akadémia inkább tűnik kormányépületnek, mint iskolának, a főváros grandiózus építészetben pompázik. A legnagyobb különbség talán a viadalban van, mivel még csak a 10. Éhezők Viadalát tartják, a versenyzők, a rendezés és az aréna is új lesz a nézőknek. Ez egyfelől jó, de legalább annyira rossz is. A fősorozat után hiányérzetünk volt, mert már megszoktuk a modern, merész és látványos terepet, ahelyett meg kell barátkoznunk az egyszerű, fedett, középkori jellegű küzdőtérrel. A versenyzők nem kapnak modern fegyvereket, marad a vasvilla és minden, ami a kezük ügyébe akad. Amiben viszont fejlődött, az a durvaság, ahogy a játékosok kioltják egymás életét az arénában.
Az egész szereplőgárda kiemelkedő, alakításuk révén Panem életre kel a filmvásznon. A kiválasztottak arcán a kétségbeesés lesz úrrá, és hiányzik belőlük a motiváció, hogy miért kellene túlélniük már az első napot. Jason Schwartzman kiemelkedő alakítást nyújt Lucretius “Lucky” Flickermanként, a játékok első házigazdájaként. Valójában egy időjós volt, de műsorvezetőt csináltak belőle, és a két munkáját sajátosan, de annál viccesebben mutatja be a kamerán keresztül. Remekül ismeri fel, mikor kell elsütnie egy poént. Eközben Peter Dinklage kísértetiesen alakítja “Cas” Highbottomot, az Akadémia dékánját és az Éhezők Viadala megalkotóját. Cas átkozottnak érzi magát, mert szerinte ő felelős, hogy megteremtette a terrort, és ez végig kísérti a filmben. Különösen félelmetes, amikor a Viola Davis által alakított Dr. Gaul-lal folytat diskurzust. Davis félelmetesen jól hozza szerepét. De a film Rachel Zegler és Tom Blyth karaktereiről szól. Lucy és Snow között az első perctől erős kötelék alakul ki, és a film főszereplője mindent megtesz, hogy Lucy közelébe férkőzzön. Idővel a két karakter között románc alakul ki.
Kedvezni szerettek volna a rajongóknak, hiszen a filmben rengeteg húsvéti tojást rejtettek el, kezdve az utalásokkal a jól ismert karakterekre a már korábban hallott dalok eredetén át egészen a mélyebb és komolyabb témákig, hogy az Éhezők Viadala hogyan formálta át a körzetek és a Kapitólium viszonyát. A törekvések és utalások ellenére ez nem lett egy jó film, mert bár a készítőkön érződik, hogy mindent elkövettek az adaptációnál, a pazar alakítások és az ötletes díszletek ellenére kaptunk egy üres történetet. Megkérdőjelezzük az előzményfilm létjogosultságát, hogy valóban szükség volt-e erre a filmre. Talán ha rövidebb lett volna, máshogy állnánk hozzá, mert az első két fejezet kimondottan jó, élvezhető, de a harmadik fejezettel nem tudtak mit kezdeni. A film túl hosszú lett, és az Éhezők Viadala után a történet unalmassá válik, a karakterekkel elvesztjük a kapcsolatot, teljesen érdektelen lesz a film. A befejezésben Snow belső vívódását nem sikerült átadni a képernyőn.
VERDIKT
A problémák ellenére Tom Blyth és Rachel Zegler kiváló alakítást nyújt, és a film közepén még arról is megfeledkezünk, hogy Snow zsarnokságba vezető útját mesélik el, és lényegében ő ennek a történetnek a főszereplője, ahogy hataloméhes elnökké nő fel. A film első fele izgalmas, a második unalomba csap át, ahogy túlvagyunk a viadalon. Az új szereplők és az egyedi díszletek ellenére nyomába sem érhet az eredeti trilógiának.
Szólj hozzá!