x
Sorozatok

Az Andor 2. évadában ellátogatunk a Lázadás egyik ikonikus helyszínére

A Lázadók Szövetségének bolygójára látogatunk a folytatásban.

Az Andor 2. évadában ellátogatunk a Lázadás egyik ikonikus helyszínére
  • Publishednovember 6, 2022

Tony Gilroy, az Andor alkotója nemcsak azt árulta el, hogy a Disney+ sorozatának második és egyben utolsó évada november 21-étől forog, hanem azt is, hogy ellátogatunk a Lázadás egyik központi helyére, hogy a sorozat történetét összekapcsolják a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet című filmmel.

A Collidernek nyilatkozva Gilroy megerősítette, amit korábban Luthen Raelt és Stellan Skarsgård mondott, hogy az Andor 2. évadának forgatására 2022 utolsó felében kerül sor. Továbbá megerősítette azt is, hogy a csapat a hálaadást megelőző hétfőn, november 21-én újra munkába áll, és ezért Londonba repül, hogy ott lehessen az évad első forgatásán mielőtt hazatérne, hogy családjával együtt ünnepelje az amerikai ünnepet.

Gilroy azt is elárulta, hogy Ariel Kleiman (The Resort, Yellowjackets), Janus Metz (Borg vs. McEnroe, True Detective) és Alonso Ruizpalacios (Outer Range, Narcos: Mexikó) is a rendezői stáb tagja lesz, valamint az évad ismét blokkokra lesz osztva, mint az elsőnél volt. Kleiman kapja majd a munka nagy részét hat epizóddal, a másik hatot pedig Metz és Ruizpalacios osztja majd el egymás között.

Gilroy testvére, Dan Gilroy és Beau Willimon íróként tér vissza a 2. évadra, hozzájuk érkezik Tom Bissell, akiről Gilroy úgy nyilatkozott, hogy “egy nagyon klassz és nagyon-nagyon érdekes, sokoldalú, nagyon jó író. De emellett nagyon nagy Star Wars-rajongó is, és a Zsivány Egyes története miatt nagyon szerettük volna, hogy legyen egy másik profi is a csapatban”.

Egy kis ízelítőt is kaptunk a 2. évadról, Gilroy ugyanis megerősítette, hogy egy nagyon fontos helyre megyünk a messzi-messzi galaxisban. “… és Yavinra megyünk, majd olyan helyekre, ahol végül tényleg vissza kell térnünk a forráshoz. Szóval Tom bejött, és nagyszerű volt. Szóval neki is van néhány epizódja” – árulta el Gilroy.

A Yavin-rendszer, pontosabban a Yavin 4 holdja a rendszerben a galaktikus polgárháború egyik kulcsfontosságú helyszíne volt a Lázadás alatt. A Yavin 4 volt a Lázadók Szövetségének otthona, mielőtt a főhadiszállását áthelyezték a havas Hoth bolygóra. A Yavini csatára a Star Wars IV. rész – Egy új remény című filmben került sor, amit a Halálcsillag csatájaként is emlegetnek. Az ütközetben Luky Skywalker és a Lázadók Szövetsége a Halálcsillag megsemmisítésével hatalmas győzelmet aratott a Birodalom felett.

Written By
Kévés Bence Mihály

Rajongásom a filmek után igazán a 2000-es évek elején kezdődött, ami 2016-tól tartalomgyártásban és kritikaírásban nyilvánul meg a Wide Screen oldalon.