Főoldal Előzetesek Az Abbey Road, dinoszauruszok és új szörnyek a Ki vagy, doki? új évadának előzetesében
Előzetesek

Az Abbey Road, dinoszauruszok és új szörnyek a Ki vagy, doki? új évadának előzetesében

A TARDIS májusban újra a Disney+-on landol.

191
Forrás: The Big Issue

Tavaly karácsonykor debütált a 15. Doktor első saját kalandja a Disney+-on, ebben már csakis Ncuti Gatwáé (Szexoktatás) volt a főszerep. S ahogy az lenni szokott, új útitársat is köszönthettünk Ruby Sunday személyében, akit Millie Gibson alakít. Az új évad egyfajta reboot lesz, viszont ez nem jelenti azt, hogy nem vesznek tudomást az előző regenerációk kalandjairól, csupán elölről kezdik az évadok számozását, mint 2005-ben.

Az új képsorokon elég tág képet kaphatunk arról, hogy milyen évad elébe is nézünk. Helyzetkomikumból nem lesz hiány, újfent láthatunk dinoszauruszokat, s egy erősen az Alien-filmek hangulátára hajazó epizód is helyet kapott a kalandok között, sőt még az Abbey Road Studios megjelenik. A látottak alapján pedig a zenének és a korszakoknak a ruhák szempontjából is kiemelten fontos szerepe lesz, ennyiféle öltözékben talán még nem is láthattuk a Doktort és társait. A hangulat egyelőre talán leginkább a Matt Smith-féle évadokét idézi meg, ráadásul egyértelműen ott van Ruby kilétének nagy, kigobozásra váró rejtélye is.

A sorozat veterán showrunnerje, Russel T. Davies, izgatottságáról adott hangot a Variety-nek, s szavaiból arra lehet következtetni, hogy Rubynak hasonlóan fontos szerepe lesz mint anno Amynek vagy Clarának volt.

Végre, nagy örömömre szolgál, hogy egy teljesen új évaddal indíthatjuk útjára a Doktort és Rubyt közös kalandjaikon. Szörnyek! Hajszák! Gonosztevők! Rejtélyek! És egy félelmetes titok, amely évtizedek óta átível téren és időn. Ne hagyjatok ki egy másodpercet sem!

Gibson és Gatwa mellett még feltűnik majd Aneurin Barnard, Anita Dobson, Yasmin Finney, Michelle Greenidge, Jonathan Groff, Bonnie Langford, Genesis Lynea, Jemma Redgrave, Lenny Rush, Indira Varma és Angela Wynter is. A nyolc epizódos évad több rendező kezében van, s május 10-én, dupla résszel debütál majd a Disney+-on, mely hivatalosan is a Doki új otthona.

Forrás: BBC
Szerző
Kajtár Virág

A Transformers-szeretete hozta a WS csapatába. 2010 környékén ismerkedett meg az alakváltók világával, hála a Prime szériának, a lelkesedése pedig azóta is töretlen, legyen szó mozgóképről vagy figurákról. 2021-ben kezdett újságírással foglalkozni, jelenleg a Rebo.hu kreatív igazgatója és felelős szerkesztője is. Jelmondata: Soká éljen Starscream!

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Becoming Karl Lagerfeld
Sorozatok

A Karl Lagerfeldről szóló sorozat június 7-én lesz elérhető a Disney+-on

Daniel Brühl főszereplésével érkezik Karl Lagerfeldről szóló sorozat a Disney+-ra.

Disney+
Filmek

Bob Iger elárulta, a Disney+ mikor vet véget a jelszómegosztásnak

Azon előfizetők napjai meg vannak számlálva, akik megosztják a Disney+ előfizetésük jelszavát...

Kívánság
Filmek

Rég várt gyermektartalmakkal vár a Disney+ áprilisban

A gyerekeknek nagysikerű műsorokkal készül áprilisban a Disney+.