A 2019-es Disney és 20th Century Fox összebútorozás után az Alien-franchise jövője bizonytalanná vált. Ridley Scott hibát követett el az előzményfilmekkel, hogy a rajongókra hallgatott, nem vitte végig vízióját. A Prometheus után az Alien: Covenant hatalmas csalódást okozott, és sokáig úgy tűnt, ez rányomja bélyegét a sorozatra. A Disney ellenben adott egy esélyt; öt évvel később elkészült az Alien: Romulus, egy önálló előzményfilm, amely Scott eredeti A nyolcadik utas: a Halál (1979) és James Cameron rendezte A bolygó neve: Halál (1986) eseményei között játszódik. A filmet rendezte Fede Álvarez író-rendező, akire a 2013-as Gonosz halott feldolgozás és a 2016-os Vaksötét után figyeltünk fel. Az új részben megvan minden, ami ahhoz kell, hogy reneszánszát élje a filmsorozat.
Korunk egyik legnagyobb horrorrendezője jelentette a tökéletes receptet, hogy új megközelítésből történeteket meséljenek ebből az univerzumból. A 2022-es Préda című filmmel ellentétben, amely visszahozta a Predator-sorozatot, az Alien: Romulus nemhogy önállóan is megállja helyét a sorozatban, de egy requel, amely összekapcsolja a korábbi narratívákat. A cél az lehetett, hogy egyszerre kedvezzenek a nagy öregeknek, ám megszerettessék a filmet az új nézővel is, akik közül nem feltétlen látta mindenki a nagy klasszikusokat. A film rovására lehet felírni azt, hogy gyakran nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy emlékeztesse a közönséget, milyen látványos, félelmetes és egyszerűen fantasztikus egy Alien-film, azáltal hogy újra és újra megismétli a korábbi filmek elemeit, ahelyett hogy saját utat járna.
Az Alien: Romulus középpontjában a fiatal Rain Carradine (Cailee Spaeny) és szintetikus androidja, Andy (David Jonsson) kapcsolata áll. A Weyland-Yutani vállalat szolgálatában álló sivár bányabolygón Rain arról álmodok, hogy elhagyja ezt a komor világot egy jobb és fényesebb jövőért, s megveti lábát az Yvaga III-on, egy nagyon távoli bolygón. Ebben az álomban rekedve Rainnek csak Andy marad támaszul. Rain apja halála előtt Andy-t jelölte ki elsődleges gondozónak – de a legtöbb esetben Rainnek kell gondoskodnia róla, mivel rendszeresen bántalmazzák a „testvérét”. Éppen csak megélnek, amikor Rain régi barátja, Tyler (Archie Renaux) egy életre szóló ajánlattal keresi meg.
Tyler illegális szökést szervez az Yvaga III-ra testvérével, Kay-jel (Isabela Merced), unokatestvérével, Bjor-nal (Spike Fearn) és Bjorn barátnőjével, Navarro-val (Aileen Wu). Rain-t meghívják, hogy csatlakozzon hozzájuk. A tervük az, hogy beszöknek egy elhagyatottnak gondolt űrállomásra, amely éppen a bányabolygójuk fölött kering. Andy, mint android, hozzáférést biztosíthat a hajó hibernáló kamráihoz. Mivel nincs más lehetősége, Rain vonakodva beleegyezik. A csapat hamarosan nem várt nehézségekkel találja szemben magát, s rájönnek, hogy a két önálló egységből álló űrállomás tele van titkokkal.
Ötlet terén kissé szegény az Alien: Romulus, de nem ez a legnagyobb hibája. Biztonsági játékot játszott Álvarez, mert miközben visszatérünk a franchise gyökereihez, Ridley Scott előzményfilmjeivel ellentétben nem vállalt kockázatot. A film új dinamikáját Andy és Rain közötti testvéri kapcsolata adja, az ő kapcsolatuk váltja ki a legtöbb érzelmet. Kapcsolatuk folyamatosan feszült helyzetek elé állítja őket, olyan helyzetekben találják magukat, amikor Rain kénytelen Andy ellen fordulni, mert a mesterséges intelligencia követi programozását, különösen azok után, hogy megérkeztek a Reneszánszra.
A Polgárháború és a Priscilla után Cailee Spaeny nem okozott csalódást, egy nyers, erős, de mégis sebezhető karaktert játszik. Hasonlóképpen erősnek bizonyult David Jonsson (Industry, Rye Lane), aki ponton túl pedig egyszerűen ellopja a show-t, amikor Andy váratlanul új utasítást kap. Rain és Andy testvéri dinamikája kárpótol a papírvékony mellékszereplőkért, akiket főként azért tettek bele a filmbe, hogy táplálékul szolgáljanak a xenomorfoknak. Úgy is mondhatnánk, hogy haláltusájukkal emlékezetessé és véressé teszik a filmet.
A film legnagyobb problémáját nem a szereplőgárda vagy a szegényes cselekmény, hanem a nosztalgia jelenti. Érthetetlen, miért kellett ennyire támaszkodni Scott eredeti filmjére. A megvalósítás pazar, de a második felvonástól kezdve végig jelen van a múlt, és azt vesszük észre, hogy már a döntési folyamatokat is ez a bizonyos tényező vezérli, miatta hozzák meg a rossz döntéseket a szereplők. Az első fele elragadó, kétségbeejtő, rejtélyes és feszült volt, de a visszautalásokkal teljesen kizökkentik a nézők. Nagy kár ezért a kreatív döntésért, mert az Alien: Romulus egyébként lélegzetelállító, ahogy a CGI-t leváltották az animatronikokra. Mindent megépítettek a filmre, a filmen dolgozó magyar stábot külön dicséret éri. Az űrhajók belső dizájnja, a folyosók, a helyszínek, az élőlények, és még sorolhatnánk a vizuális elemeket, amelyek szebbé varázsolják a filmet.
Jó hír viszont, hogy vizuális megjelenítésben a Disney nem ragaszkodott a mai blockbusterek elvárásaihoz, maradtak a biztos báboknál, amelyek bizonyos szempontból még felül is múlják a modern filmkészítést. A mexikói operatőr, Galo Olivares (Gretel & Hansel) segítségével Fede Álvarez karrierje leglátványosabb filmjét hozta össze. Egyik feszült jelenetet követ a másik, és mind új, eddig még soha nem látott szituációkhoz vezet, amitől kapunk egy őrült harmadik felvonást. A nyüzsgő bányabolygó utcáitól a Romulus űrállomás hideg belső terein át, az Alien: Romulus magával ragadó és nyomasztó hangulatot áraszt a hatalmas díszleteiben. Természetesen a gyakorlati effektekkel életre keltett arctámadók és animatronikus xenomorfok visszatérnek, és jobban néznek ki, mint valaha.
A cselekmény egyszerű, de nagyszerű. Tematikailag izgalmas ötletekkel álltak elő, és bár kaptunk lezárást, a lehetőséget meghagyták a folytatásra. A legnagyobb hibát tényleg ott követték el, amikor meghozták azt a végzetes döntést, visszahozták a nosztalgiafaktort, s ezzel megpecsételték a film sorsát. Nehéz megmondani, hogy kit kell ezért okolni, ez egy rendezői döntés volt vagy a stúdió részéről jött a nyomás, amivel szerették volna kiemelni az Alien: Romulus helyét az idővonalon. Azzal, hogy megpróbálta megszólítani az idősebb rajongókat, csak elriasztják a hűséges rajongókat. Milyen ironikus, hogy az eredeti film bizonyos cselekménypontjainak megismétlése nem újdonság a hagyományőrző folytatásokban.
VERDIKT
Akadnak megkérdőjelezhető és hibás döntések, rosszul megírt szituációk, de legerősebb a nosztalgia, amely megpróbálja lehúzni a filmet, de még így is, annak ellenére, hogy ez az egyetlen szembetűnő hiba, az Alien: Romulus a legjobb, ami történhetett a szériával. Van benne izgalom, feszültség, az új főszereplő szimpatikus, az akciójelenetek pedig szédítőek. Álvarez nem is tagadhatná, hogy ötletet merített az Alien: Isolation című videójátékból, sőt, néhány zérógravitációs akciót is kapunk, amelyek egy másik számítógépes játékot, a Dead Space-t juttatják eszünkbe. Erős kezdés, nehéz megmondani, hogy mi következik ezután, mit tartogat még a rendező a folytatásra.
Szólj hozzá!