Főoldal Előzetesek Adam Driver dinoszauruszokkal harcol a 65 című sci-fi akciófilm első előzetesében
Előzetesek

Adam Driver dinoszauruszokkal harcol a 65 című sci-fi akciófilm első előzetesében

Az űrhajótörött Adam Driver 65 millió évvel ezelőtti Földön találja magát.

145

Adam Driver lézerfegyverrel lövöldöz dinoszauruszokra a 65 című új film első előzetesében, és sokak számára ez már önmagában meggyőző érv, hogy jegyet váltsanak a jövő évben érkező mozifilmre. Ígéretesnek tűnik, mivel a forgatókönyvön a Hang nélkül írópárosa, Scott Beck és Ryan Woods dolgozott, a munkálatokat pedig Sam Raimi felügyelte.

Driver egy Mills nevű pilótát alakít, aki egy ismeretlen bolygón kényszerleszállást hajt végre, hogy aztán később rájöjjön, valójában a Földön van 65 millió évvel ezelőtt. És hogy ez mit jelent, igen, most a túlélésért kell harcolni a dinoszauruszok ellen – de a Jurassic World-filmekkel ellentétben itt high-tech fegyverekkel veszi fel a harcot a föld legnagyobb ragadozóival.

Mivel csak egy esélyük van a megmenekülésre, Millsnek és egy másik túlélőnek, Koa-nak (Ariana Greenblatt) egy veszélyes őslényekkel teli, ismeretlen terepen kell küzdeniük a túlélésért.

Ahogy a bevezetőben már írtuk, Beck és Woods írta az Hang nélkül című, áttörést hozó horrorsiker forgatókönyvét, amit át kellett dolgozniuk miután John Krasinski társíró/rendező/szereplő lett. A 65 esetében a duó ül a rendezői székben, és Raimi, Deborah Liebling és Zainab Azizi mellett producerként is tevékenykednek.

Driver legközelebb Noah Baumbach White Noise című filmjében kap szerepet a Netflixen, amit még decemberben bemutatnak, jelenleg pedig a Ferrari című filmet forgatja Michael Mann rendezővel. Driver első nagy blockbuster filmje a Star Wars-folytatástrilógia volt, amiben Kylo Rent játszotta az angol színész. Később olyan filmekben kapott szerepet, mint például Az utolsó párbaj, az Annette vagy A Gucci-ház.

A Columbia Pictures filmje 2023. március 10-én kerül bemutatásra kizárólag a mozikba.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Klyo Ren
Filmek

Adam Drivert még mindig kísérti, hogy Kylo Ren megölte Han Solót Az ébredő Erőben

Sokan vitatják a pillanatot, amikor Kylo Ren megölte Han Solót.

Ferrari
Előzetesek

Magyarul is elérhető az Adam Driver főszereplésével érkező Ferrari új előzetese

A Ferrari második nagy előzetese már magyar szinkronnal is elérhető.

Ferrari
Előzetesek

Befarolt az Adam Driver főszereplésével készül Ferrari magyar szinkronos előzetese

Nézd meg az Adam Driver főszereplésével forgatott Ferrari című film előzetesét magyar...

Ferrari
Előzetesek

A Ferrari új előzetesében végre a főszereplőket is halljuk az autóbőgés mellett

Alig lehet ráismerni Adam Driver-re a Ferrari előzetesében.