Főoldal BREAKING A The Last of Us 2. évad előzetese ikonikus jelenettel kezdődik, és még Abby is feltűnik benne
BREAKINGElőzetesek

A The Last of Us 2. évad előzetese ikonikus jelenettel kezdődik, és még Abby is feltűnik benne

A The Last of Us második évad előzetesében Abby is feltűnik.

347

Az HBO bemutatta a The Last of Us című sorozat második évadának első előzetesét. Majdnem két évvel azután, hogy az első rész bemutatkozott a televízióban, végre betekintést kaptak a rajongók, hogy mi vár Joelre (Pedro Pascal) és Ellie-re (Bella Ramsey) a nagy sikerű videójáték-adaptáció következő fejezetében. A vírus, amely megváltoztatta a világot, továbbra is tombol, és a sorozat főszereplői mindent megtesznek, hogy túléljék egy olyan környezetben, ahol zombikkal és emberekkel is szembe kell nézniük.

A The Last of Us második évadának előzetese azzal kezdődik, hogy Joel egy terápiás ülés során próbál megnyílni. A karakter sok mindenen ment keresztül, mióta az első évadban bemutatták – ez azt is jelenti, hogy jelentős időugrás történt az első és második évad között. Miután elvesztette lányát, Sarah-t (Nico Parker), Pedro Pascal karaktere keményen küzdött, hogy értelmet találjon új életében. Amikor Ellie megjelent az életében, Joel tudta, hogy minden áron meg kell védenie a fiatal lányt.

Stílusosan az előzetese csütörtökön, szeptember 26-án jelent meg, ami a The Last of Us közösségében különösen jelentős nap. A videójáték-sorozatban szeptember 26-át “Outbreak Day”- azaz a kitörés napjának nevezik, vagyis azon a napon, amikor a cordyceps vírus végigsöpört a világon, és az embereket élőholtakká változtatta. A rajongók már 11 éve ünneplik ezt a napok, ennek alkalmából kaptunk most előzetest.

Egy rövid ismertetőt is kaptunk a trailer mellé: „Öt évnyi béke után, amelyet az első évad eseményei követtek, Joel és Ellie közös múltja utoléri őket, és konfliktusba sodorja a párost egymással, valamint egy olyan világgal, amely még veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb, mint amit maguk mögött hagytak.”

Az HBO leírása meglehetősen homályosan fogalmaz, de tudjuk, hogy a második évad részben a The Last of Us: Part II eseményeit dolgozza fel. A showrunner, Craig Mazin azonban korábban azt nyilatkozta, hogy valószínűleg több évadra lesz szükség a 2020-as folytatás eseményeinek teljes feldolgozásához.

A The Last of Us második évadában visszatérő színészek: Pedro Pascal (Joel), Bella Ramsey (Ellie), Gabriel Luna (Tommy) és Rutina Wesley (Maria). A bejelentett új szereplők névsorát erősíti Kaitlyn Dever (Abby), Isabela Merced (Dina), Young Mazino (Jesse), Ariela Barer (Mel), Tati Gabrielle (Nora), Spencer Lord (Owen), Danny Ramirez (Manny) és Jeffrey Wright (Isaac), Catherine O’Hara pedig vendégszereplőként tűnik fel.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Max
Filmek

Filmek és sorozatok, amiket bemutat októberben a Max

Októberben sem unatkoznak majd a Max előfizetői, bőven lesz új tartalom.

Pingvin
Sorozatok

A Max egyik legnézettebb sorozata volt a Pingvin az indulás napján

Erős nézettséggel nyitott és remek kritikákat kapott a Pingvin.