A Pokol tüzétől a hamis istenekig: Így áll össze a modern DOOM-trilógia kánonja

Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

Sokan még mindig úgy gondolnak a nagymúltú DOOM-szériára, mint egy ész nélküli lövöldére, ahol a történet csak felesleges körítés. Bár a láncfűrész zúgása és a démonok cafatokra szaggatása valóban a játékmenet magva, az id Software a 2016-os visszatéréssel valami egészen mást is mutatott: egy meglepően mély, eposzi és összefüggő háttértörténetet (lore-t) építettek ki. Minden a 2016-os DOOM résszel kezdődött, majd a DOOM Eternal folytatta és csúcsra járatta a videójáték-sorozatot, s végül az előzményként funkcionáló DOOM: The Dark Ages jött, amihez még egy DLC is megjelent, hogy kerekebb legyen a történet – mert mindenre még ebből sem kaptunk választ, maradtak megválaszolatlan kérdések. Az új kiegészítő nem egyszerűen bővíti a történetet, hanem mélyíti és olyan információkat oszt meg, amelyekről eddig nem tudtunk, például hogy hívják a Doomguyt.

Mielőtt fejest ugranánk az eseményekbe, le kell szögeznünk a legfontosabb tényt: a modern DOOM-játékok nem törölték el a ’90-es évekbeli klasszikusokat. A történet szerint az 1993-as DOOM, a DOOM II és a DOOM 64 főhőse (a popkultúrában csak Doomguyként ismert névtelen tengerészgyalogos) pontosan ugyanaz a személy, akivel a modern részekben is mészárolunk.

Kövess minket Facebookon is!

A játékok kronológiai (időrendi) sorrendje azonban eltér a megjelenési dátumoktól:

1. DOOM: The Dark Ages (Időrendben az első – a felemelkedés története)
2. DOOM (2016) (Időrendben a második – a marsi ébredés)
3. DOOM Eternal (Időrendben a harmadik – a saga epikus lezárása)

DOOM: The Dark Ages – A kezdetek

Ez egy közvetlen előzménytörténet (prequel). Évszázadokkal a 2016-os marsi események előtt játszódik. A történet ott veszi fel a fonalat, hogy a főhős a DOOM 64 végén önként a Pokolba száműzte magát, hogy bezárja maga mögött a kapukat. Az idők során azonban átkerült egy másik dimenzióba, Argent D’Nur bolygójára. Ezt a világot egy középkori jellegű, magasan fejlett harcos civilizáció, az Éjszakai Őrség (Night Sentinels) uralta.

A helyiek kezdetben idegenként és gladiátorként kezelték az elmebeteg viselkedéséről hírhedt dühös földi katonát, de látva a démonok elleni megállíthatatlan hatékonyságát, hamar maguk közé fogadták. Ahogy a játékokból kiderült, a Doomguy a démonölésből nyeri fékezhetetlen erejét, s minél többel végez, annál erősebb lesz. A The Dark Ages azt a sötét korszakot mutatja be, amikor a Pokol seregei megrohanták ezt a szent világot. A főhős egy rituális gépezet (Divinity Machine) segítségével emberfeletti, isteni erőt kapott. Ekkor született meg a legenda: a mezei katonából ekkor vált a démonok rettegett rémévé, a Doom Slayerré.

A háború végén a démonoknak egy aljas árulás révén sikerült csapdába csalniuk a Slayert. Egy megátkozott szarkofágba zárták, és eltemették a Pokol legmélyebb bugyraiban, remélve, hogy soha többé nem szabadul ki. Ez az, amire válaszokat reméltünk az előzménysorozatban, de a kérdést továbbra is nyitva hagyták, s valószínűleg erre később, egy új trilógiában kaphatunk majd választ.

DOOM (2016) – A marsi incidens

Időrendben ez a második felvonás; évszázadokkal (vagy évezredekkel) a DOOM: The Dark Ages után játszódik. A történet a Marson kezdődik, amikor felébresztik a Slayert a szarkofágból, amibe hosszú időre „jegelték”. A kapzsi és gátlástalan mega-vállalat, a UAC (Union Aerospace Corporation) rájött, hogyan lehet energiát nyerni a Pokolból, hogy megoldják a Föld energiaválságát. Egyik expedíciójuk során rátaláltak a Slayer szarkofágjára, és mint egy régészeti leletet, áthozták a marsi bázisukra.

Amikor a UAC egyik vezető kutatója, Olivia Pierce megőrült, szövetséget kötött a démonokkal, és megnyitotta a Pokol kapuit a Marson, a marsi bázis vezetősége kénytelen volt vészmegoldáshoz folyamodni: felnyitották a szarkofágot. A Slayer felébredt, és azonnal nekilátott annak, amihez a legjobban ért.

A játék során a Slayer teljesen figyelmen kívül hagyja a UAC gazdasági érdekeit és Dr. Samuel Hayden (a vállalat kiborg igazgatója) kérleléseit, miszerint az „Argent energia” szükséges az emberiség túléléséhez. A Slayer módszeresen elpusztít minden marsi és pokoli infrastruktúrát. A játék végén Hayden becsapja a Slayert: elveszi tőle a fegyverként is használható, pokoli energiát rejtő Crucible kardot, magát a főhőst pedig egy ismeretlen helyre teleportálja, hogy ne állhasson a tervei útjába.

DOOM Eternal – Az istenek alkonya

Nagyjából 14 évvel a 2016-os rész után; a trilógia fináléja. A Slayernek csodálatos bravúrnak köszönhetően sikerült kiszabadulnia Hayden fogságából, és megszerezte a Fortress of Doom nevű, gótikus kastélyra emlékeztető égi erődítményt. Mire azonban visszatér a Földre, már késő: a Pokol szinte teljesen lerohanta és elpusztította a bolygót, az emberiség milliárdjai meghaltak.

Kiderül, hogy a szálakat a háttérből a Khan Maykr mozgatja – egy angyali külsejű, de velejéig romlott, magasan fejlett idegen faj uralkodója. A Maykrok szent világa (Urdak) haldoklik, és hogy fenntartsák a halhatatlanságukat, alkut kötöttek a Pokollal: a démonok lerohanhatnak világokat, a Maykrok pedig a lemészárolt áldozatok lelkéből kinyert tiszta Argent energiával táplálják a saját világukat.

A Slayer feladata, hogy likvidálja a Khan Maykr földi helytartóit (a Pokolpapokat), elutazzon magára az angyali Urdakra, és végezzen a Khan Maykrrel. A történetet lezáró The Ancient Gods kiegészítőkben a Slayer még tovább megy: felébreszti és elpusztítja a Pokol Urát, Davothot (aki valójában az egész multiverzum teremtője volt). Ezzel a Pokol seregei végleg elveszítik erejüket a dimenziókon kívül, a Slayer küldetése pedig véget ér – a főhős ismét mély álomba merül egy szarkofágban.

A lore legfontosabb sarokkövei röviden

• Az Argent energia sötét titka: Nem egy tiszta, alternatív erőforrás. Az Argent energia úgy keletkezik, hogy a Pokolban elképesztő kínzások közepette „kifacsarják” az elhunyt lelkeket, majd ezt a sötét energiát vegyítik Argent D’Nur tiszta, bolygó szintű energiájával. Ezért akarta a Slayer az első perctől kezdve az összes lelőhelyét megsemmisíteni.
• A Sentinel polgárháború: Amikor Argent D’Nur harcosai rájöttek, hogy imádott isteneik (a Maykrok) a hátuk mögött lepaktáltak a Pokollal, a társadalmuk kettészakadt. A Slayer az igazak oldalán harcolt, akik a végsőkig védték a hazájukat a démoni és angyali elnyomás ellen.

A modern DOOM-trilógia ezzel a kerettel egy zseniális narratívát teremtett: a klasszikus, 90-es évekbeli pixel-katona dühét egy mitológiai magasságokba emelt, univerzumokon átívelő bosszúhadjárattá formálta.

A DLC zárja a kört

A fentiekhez kiegészítő még, megjelent a DOOM: The Dark Ages | Revelations című nagy kiegészítő, ami most tette fel az i-re a pontot. A DOOM: The Dark Ages alapjátéka bemutatta, hogyan vált a magányos katonából az Éjszakai Őrség bajnoka, a frissen megjelent DLC azonban pont ott veszi fel a fonalat, ahol legutóbb hagytuk a Slayert: a Pokolban aprítja a démonokat. Bár úgy tűnhet, hogy a DLC mindenre választ adott, és kétségtelen, hogy rengeteg kérdésre választ kaptunk belőle, de maradtak még megválaszolatlan kérdések, például hogy került szarkofágba a Slayer – hiszen a 2016-os részben arra ébredtünk fel, hogy felnyitották és Marson vagyunk.

A DLC-ben egy ősi, démoni frakció szemszögéből és hátrahagyott rúnáiból tudjuk meg, hogy a Pokol lényei szándékosan „szivárogtatták ki” a szarkofág helyét a dimenziókon átnyúló UAC (Union Aerospace Corporation) kutatóinak. Akad azonban egy csapda, mégpedig az, hogy a démonok abban bíztak, hogy a halandó emberek kapzsisága és a Mars technológiája képes lesz teljesen megsemmisíteni vagy legalábbis örökre elzárni a Slayert a saját dimenziójukból. Ez a terv sült el később visszafelé, amikor Samuel Haydenék régészeti leletként áthozták a szarkofágot a Marsra.

A DLC legnagyobb narratív bombája kétségkívül a főhős valódi nevének megerősítése. A lore-bejegyzések és egy gótikus oltár feliratai végre hivatalossá teszik azt, amit a rajongók a ’90-es évek könyvei óta sejtettek: a Doomguy nem más, mint William Joseph “B.J.” Blazkowicz, pontosabban a Wolfenstein-játékokból ismert legendás hős egyenes ági leszármazottja (alternatív idősíkon az unokája/dédunokája), akit a katonaságnál és a Földön egyszerűen csak Stan Blazkowiczként is emlegettek a marsi incidens előtt.

A készítők nem fukarkodtak a nosztalgiával. A kiegészítő tele van olyan vizuális és történeti utalásokkal, amelyek a legelső játékok előtt tisztelegnek. Megszerezhető egy alternatív páncélzat, amely átmenetet képez a sötét középkori lovagi vértezet és az 1993-as eredeti játék ikonikus, hasat szabadon hagyó zöld tengerészgyalogos ruhája között. A jegyzetek között találunk egy szívszorító utalást Daisyre, a Doomguy házi nyulára, akinek a DOOM II-ben látott lefejezése indította el a főhős csillapíthatatlan haragját. A lore szerint a Slayer a Divinity Machine isteni erejének köszönhetően képes volt egyfajta spirituális emlékként megőrizni kis kedvence emlékét, ami állandó horgonyként szolgál számára, hogy ne veszítse el teljesen az emberi mivoltát. De a nosztalgiavonatra felülve visszakapjuk a klasszikus fegyvereket is 1-2 visszaemlékezésben.

Ezzel a DLC-vel a modern DOOM-trilógia kánonja végleg bezárult: egy tökéletes körré vált, amely bebizonyította, hogy a popkultúra legdühösebb láncfűrészes mészárosa mögött a videójáték-történelem egyik legidőtállóbb és legkövetkezetesebb mitológiája áll.