A Penge legyártott jelmezeit használták a Bűnösök forgatásán

Már a jelmezeket is legyártották, de mégis törölték a Pengét.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc
Forrás: Warner Bros.

Hiába hagyta maga mögött a Marvel Moziverzumot, Ryan Coogler idei vámpírfilmje, a Bűnösök, valójában sokkal közelebb áll a Marvelhez, mint elsőre gondolnánk. A 1932-ben játszódó horrorban Michael B. Jordan alakítja az ikerpárt, akik hazatérve azt tapasztalják, hogy szülővárosukat lassan ellepik a vérszívók – de a legmeglepőbb, hogy a filmnek szoros köze van a legendás vámpírvadászhoz, Pengéhez. Olyan kapcsolat ez, amit szinte lehetetlen volt kiszúrni.

A Penge reboot viszontagságos útja

Az új Penge-film körüli káoszról már sokat olvashattunk: a reboot többször is irányt váltott, a főszerepben Oscar-díjas Mahershala Alival, de a forgatókönyvet már rengetegszer átírták. Az egyik korai verzióban például a Fénybenjáró időutazást tett volna, vissza egészen a harmincas évekbe – pont abba a korszakba, ahol a Bűnösök is játszódik. És itt jön a csavar: Ruth Carter, a Fekete Párduc és a Fekete Párduc: Vakanda, légy áldott! Oscar-díjas jelmeztervezője már elkészítette a filmhez a korhű kosztümöket, amiket végül soha nem használtak fel… egészen mostanáig.

Jelmezek Marvel-módra – újrahasznosítva

Sev Ohanian, a Bűnösök producere árulta el a ScreenCrush podcastjában, hogy a Marvel annyira nagyvonalú volt, hogy engedték a félkész Penge-reboot jelmezeit megvásárolni. „Ruth Carter dolgozott azon a Penge-filmen, ami végül sosem készült el. Egy időben a film sztorija ugyanebben a korszakban játszódott volna. Ott állt egy raktárnyi korhű ruha, és mi megkaptuk őket a forgatásra. Marvel nagyon kedvesen átadta nekünk a komplett készletet.”

Egy kis Marvel, egy nagy siker

A reboot továbbra is készül (vagy legalábbis ezt ígérik), az út eléggé rögös. Delroy Lindo, aki egy ideig csatlakozott volna a stábhoz, már „totális kisiklásként” jellemezte a projektet. Addig viszont a Bűnösök minden várakozást felülmúlt, Ryan Coogler eredeti horrorfilmje Michael B. Jordannel, Hailee Steinfelddel, Jack O’Connell-lel és Delroy Lindóval a főbb szerepekben hatalmas kritikai és közönségsikert aratott (97% a Rotten Tomatoes-on), világszerte 364 millió dollárt termelt, és az elmúlt tíz év legsikeresebb, nem franchise-hoz kötődő élőszereplős filmje lett.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×