Főoldal Sorozatok A Netflix megrendelte a Fubar második évadát Arnold Schwarzenegger főszereplésével
Sorozatok

A Netflix megrendelte a Fubar második évadát Arnold Schwarzenegger főszereplésével

Arnold Schwarzenegger még visszatér a Fubar második évadában.

44
Fubar

A Netflix tavasszal mutatta be a sorozatot, és a pozitív fogadtatása után megrendelte az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült Fubar című kémkaland-sorozatának második évadát. A hírt Schwarzenegger maga jelentette be szombaton a Tudum nevű eseményén, amit idén Brazíliában tartott a streamingóriás.

A Fubar főszerepében a 75 éves akciósztár, aki egyben a sorozat executive producere is, egy nyugdíj előtt álló CIA-ügynököt alakít, aki kénytelen még egy utolsó munkára visszamenni a terepre, és kénytelen összefogni elhidegült lányával, Emmával (Monica Barbaro), aki szintén ügynök. Ezt a családi traumát közösen kell feldolgozniuk egy akció közepette, jókora humorral megfűszerezve.

Az első évad befejezése nyitva hagyta a kiskaput a folytatás előtt, és mivel a sorozatot jól fogadták a kritikusok és a nézők is, senkit nem lepett meg, hogy a Netflix berendelte a második évadot, hogy pont kerüljön a CIA ügynökök küldetésére.

A főszerepben Schwarzenegger, és mások mellett Monica Barbaro, Milan Carter, Gabriel Luna, Fortune Feimster, Travis Van Winkle, Fabiana Udenio, Barbara Eve Harris, Aparna Brielle, Andy Buckley és Jay Baruchel látható a sorozatban.

Nick Santora a showrunner, Schwarzeneggerrel együtt executive producerként is tevékenykedik. Adam Higgs, Scott Sullivan, Holly Dale és Bill Bost szintén executive producerek a Skydance David Ellisonjával és Dana Goldberggel.

A sorozat mind a nyolc epizódja május 25-én debütált a Netflixen.

Fubar

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Harry Potter
Sorozatok

A sorozat producere elárulta, miben lesz más a Harry Potter új feldolgozása

Sorozat készül a Harry Potter-könyvekből, de miben lesz más, mint a filmekből?

The Last of Us Part II
Sorozatok

A Fekete Özvegy sztárja lehet Abby a The Last of Us 2. évadában?

Újabb pletykát olvashatunk Abby szereposztásáról, ezúttal korunk egyik legnagyobb színésznőjével hozták össze.

Ahsoka Marrok
BREAKINGSorozatok

Az Ahsoka 4. epizódja leleplezte Marrok személyazonosságát

Az Ahsoka 4. epizódja véget vetett a spekulációknak Marrok eredetéről.

The Walking Dead: Daryl Dixon
Sorozatok

A SAG-AFTRA engedélyével folytatódik a The Walking Dead: Daryl Dixon forgatása

A The Walking Dead: Daryl Dixon bemutatójára ősszel kerül sor, de már...