Főoldal Filmek A Marvel Studios visszahozza a Deadpool 2. egyik legemlékezetesebb karakterét is
Filmek

A Marvel Studios visszahozza a Deadpool 2. egyik legemlékezetesebb karakterét is

Bár túl nagy szerepe nem volt, de rendkívül szórakoztató figuráról van szó, és ott lesz a Deadpool 3. részében is.

34
Deadpool

A Deadpool 2-ben Wade Wilson (Ryan Reynolds) állásinterjút írt ki, hogy összeállítsa az X-Force névre hallgató formációt. A csoport célja pedig az volt, hogy Julian Dennison karakterét megmentsék Kábeltől (Josh Brolin), aki végezni akart a fiúval. A csapat olyan tagokból állt, mint például Dominó, Bedlam, Zeitgeist, Vanisher, Shatterstar és egy átlagos ember, Peter Wisdom.

Bár csak egy kis (de nagyon emlékezetes) szerepet kapott a Deadpool 2-ben, Rob Delaney visszatér a Marvel Studios készülő folytatásában. A film vége felé a Marvel nagyszájú szuperhőse a Kábel időutazási technológiáját használta, aminek segítségével visszament a múltba, hogy átformálja a jövőt, így Vanessának (Morena Baccarin) nem kellett meghalnia, de az X-Force többi tagja is túlélte a küldetést – ők ugyanis már az első bevetésük alkalmával meghaltak, egyedül Dominó maradt életben a mázlijának köszönhetően. Mivel azonban Deadpool visszament, így Peternek sem kellett meghalnia, és egyszerűen csak elsétált.

Most a Deadline arról számol be, hogy Rob Delaney újra eljátssza a szerepet a cím nélküli Deadpool 3. részében. Nem tudjuk, hogy Peterhez csatlakozik-e majd az X-Force többi csapattagja, és ez akár még Kábel visszatérését is jelentheti.

Baccarin, Karan Soni (Dopinder), Leslie Uggams (Vak Al) és Stefan Kapicic (Colossus) szintén visszatérnek korábbi bőrükben a harmadik filmben, és hozzájuk csatlakozik majd Hugh Jackman Rozsomákként, valamint a franchise újoncai Emma Corrin (A Korona) és Matthew Macfadyen (Succession), akiknek szerepéről egyelőre nem tudni.

Shawn Levy lesz a rendező, a forgatókönyv legújabb változatát pedig Paul Wernick és Rhett Reese írja újra, Zeb Wells mellett. A szkript korábbi változatán Wendy Molyneux és Lizzie Molyneux-Logelin dolgoztak. A Marvel Studios elnöke, Kevin Feige Reynolds és Levy mellett producerként is részt vesz a munkában.

A Marvel Studios egyelőre nem részletezte a film cselekményét, de a találgatások szerint Deadpool és Rozsomák a Multiverzum csapdájába esett. Egy nemrégiben megjelent pletyka szerint a Loki című sorozat Idővariációs Hatóság, köztük Mobius ügynök (Owen Wilson) és Miss Minutes is szerepet kap a filmben. Eddig úgy tűnt, hogy Wade szerepét teljesen mellékvágányra terelik majd, de egyre inkább hajlunk afelé, hogy az MCU 5. fázisában és azon túl, sokkal nagyobb szerepet szánnak a karakternek, mint azt elsőre gondoltuk.

Shawn Levy rendezni a Deadpool 3. részét, amit 2024. szeptember 6-án mutatnak be a mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Mosolyogj
Filmek

Kitűzték a Mosolyogj folytatásának bemutatódátumát

2022 egyik legjövedelmezőbb filmje volt a Mosolyogj, és hamarosan jön a folytatás...

WGA
Filmek

Pénteken eredménytelenül zárultak a tárgyalások a stúdióvezetők és a WGA között

Továbbra sincs megállapodás a nagy stúdiók és a WGA között, folytatódik a...

Guillermo del Toro
Filmek

Guillermo del Toro megerősítette, hogy dolgozott egy Star Wars-filmen

Az Oscar-díjas rendező Star Wars-filmen dolgozott, és három szóban még azt is...

Marvelek
Filmek

A Marvelek költségvetése állítólag jóval több, mint amiről eredetileg beszéltek

Nia DaCosta nyilatkozata után úgy tűnt, a Marvelek lehet a stúdió legolcsóbb...