A halál az élet elkerülhetetlen része, mégis sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már túl késő. Míg az öregedés természetes folyamata segít mentálisan felkészülni a végső búcsúra, a váratlan halál gondolata annyira rémisztő, hogy gyakorlatilag a teljes horror műfaj erre épül. Osgood Perkins (Longlegs: A rém, Juliska és Jancsi) legújabb horror-komédiája, A majom – Stephen King azonos című novellája alapján – egyenesen nekimegy ennek a félelemnek, amikor karaktereit egy titokzatos, felhúzható majommal állítja szembe, amely valahogy képes tragédiát és halált okozni.
Azok, akik ismerik Oz Perkins korábbi munkáit, talán egy sötét és nyomasztó filmet vártak, amelyben a szereplők lassan megfulladnak a rájuk leselkedő halál árnyékában. A legújabb King adaptáció ellenben nem várt fordulatot hoz, mivel Perkins teljesen új irányba mozdul el a saját filmes stílusán belül. Bár a film időnként valóban hátborzongató és nyugtalanító, sokkal inkább egy ördögien okos, gonoszul szórakoztató és fekete humorral átitatott alkotás, ahol a morbid viccek határait feszegeti.
A rendező kreatív szabadsággal nyúlt Stephen King 1980-as novellájához, ám minden változtatás hű maradt az eredeti történet szellemiségéhez. A film két ikertestvér, Hal és Bill (tizenévesként Christian Convery, felnőttként Theo James alakításában) történetét követi, akik apjuk szekrényében rábukkannak egy nagy játékmajomra, amely ezúttal dobokat ver a King-féle verzióban látható cintányérok helyett. A majom hátán lévő kulcs elfordítása után eleinte semmi sem történik, ám hamarosan egyre több szörnyű baleset éri körülöttük az embereket.
Amikor az egyik testvér rájön, hogy a majom hatalma nem irányítható, úgy döntenek, hogy egy mély kútba vetik azzal a reménnyel, hogy örökre elrejtheti a tárgyat. Huszonöt évvel később azonban a majom újra felbukkan, és Hal, aki próbálta maga mögött hagyni a múltját, kénytelen szembenézni vele. A történetben fontos szerepet kap Hal elhidegült fia, Petey (Colin O’Brien), akit a férfi meg akar védeni a játék átkától, még ha ez azt is jelenti, hogy egyre távolabb sodródik tőle.
A majom egyik legérdekesebb vonása, hogy a horror műfajában megszokott szabályok teljes hiánya jellemzi. Nincsenek világos irányelvek, hogy ki, mikor és hogyan hal meg. Míg a film hangulata közel áll Glen Morgan és James Wong munkáihoz (különösen A végső állomás című franchise-hoz), ebben a filmben a halál ugyanolyan érthetetlen, mint amennyire kegyetlen. Osgood Perkins az év legvéresebb és legbrutálisabb jeleneteit alkotja meg, és még csak februárt írunk!
A mozifilm inkább a színészgárdára épít a történet helyett, szemben Perkins előző filmjével, a Longlegs-szel, ahol Nicolas Cage kapott testhezálló szerepet. Az egész szereplőgárda kiválóan teljesít, de két kiemelkedő alakítást is érdemes megemlíteni. Tatiana Maslany (Amazon: Ügyvéd) Lois szerepében remekel, mint az ikrek anyja, aki egyszerre sötét humorú és realistán pragmatikus. Theo James pedig két különböző karaktert játszik, Hal és Bill szerepében. James visszafogott és finom játékával különbözteti meg a testvéreket, anélkül hogy túlzásba esne gesztusokkal vagy akcentusokkal. Míg Nicolas Cage szándékosan teátrális volt a Longlegs-ben, James A majom egyre szürreálisabb világát egyfajta valóságérzettel tartja a földön.
A majom leginkább a Mesék a kriptából egy epizódjára hasonlít, de korántsem csupán egy véres horrorbohózat. Perkins forgatókönyve gúnnyal és keserűséggel van átitatva. A rendező elárulta, hogy a filmhez az inspirációt saját életének abszurd és tragikus veszteségei adták. A film központi kérdése az az igazságtalan érzés, amikor az ember a fájdalmában csak azt tudja kérdezni: „Miért pont velem történt ez?”
VERDIKT
A film bemutatja, hogyan lehet túlélni a borzalmas körülményeket, amelyekre nincs hatásunk. A majom kulcsa tovább forog, és ahogy a film sugallja, néha csak annyit tehetünk, hogy nevetünk vagy sírunk, kétségbeesünk vagy táncolunk. A majom egyszerre kínál hátborzongató szórakozást és mélyebb üzenetet az élet és halál kegyetlenségéről.
Szólj hozzá!